Érzelmi éhség: ezért eszünk akkor is, amikor valójában nem a testünk éhes

Egy terapeuta szerint az érzelmi éhség felismerésének első lépése egy meglepően egyszerű kérdés.

Biztos neked is ismerős a szitu, amikor egy nehéz nap után vagy stresszhelyzetben csoki után nyúlsz. Ez alapvetően teljesen hétköznapi jelenség, a gond igazából akkor kezdődik, amikor az evés rendszeresen az érzelmek kezelésének eszközévé válik. Na, de honnan tudhatod, hogy gond van? Összeállításunkból most megtudhatod, hogyan ismerheted fel az érzelmi éhséget. 

HONNAN LEHET FELISMERNI AZ ÉRZELMI ÉHSÉGET?

A fizikai éhség és az érzelmi evés között az egyik legfontosabb különbség az, honnan érkezik az inger. A valódi fizikai éhség általában fokozatosan jelenik meg: üresnek érezzük a gyomrunkat, csökkenhet az energiaszintünk, és többféle étel is megfelelőnek tűnik. Az érzelmi éhség ezzel szemben gyakran hirtelen tör ránk, és sokszor valamilyen konkrét ételhez kapcsolódik. Nem feltétlenül a test kér energiát, inkább egy kellemetlen érzést próbálunk gyorsan csillapítani.

Stressz, magány, unalom, szomorúság vagy frusztráció után például könnyű azt érezni, hogy „ennem kell valamit”, miközben valójában egészen más szükséglet húzódik meg a háttérben.

AZ EVÉS RÖVID IDŐRE TÉNYLEG MEGNYUGTATHAT

Az étel rövid időre kellemes érzést adhat, mert eltereli a figyelmet vagy megnyugtathat, ugyanakkor az eredeti probléma nem oldódik meg tőle. A stresszes munkahely, egy konfliktus, a magány vagy az önértékelési nehézség ugyanúgy ott marad, éppen ezért Miriam Salinas Gascón terapeuta szerint ilyenkor célszerű lehet nekünk feltenni magunknak egy egyszerű, ám annál nehezebb kérdést: 

mire vagyok valójában éhes?

Lehet, hogy pihenésre. Lehet, hogy kapcsolódásra, örömre, biztonságra, érintésre vagy egyszerűen arra, hogy valaki meghallgasson. Akárhogy is, ezek közül a szükségletek közül az éhség egyiket sem tudja kielégíteni hosszú távon. 

EZEK LEHETNEK A FIGYELMEZTETŐ JELEK

Salinas Gascón szerint problémára utalhat, ha valaki állandóan azon gondolkodik, mit ehet és mit nem, rendszeresen bűntudatot érez evés után, fél mások előtt enni, vagy nagyon szigorúan korlátozza az étkezését. Ugyanilyen beszédes lehet az a belső kritikus hang, amely folyamatosan számonkéri, mit ettünk, mennyit mozogtunk, vagy hogyan változik a testsúlyunk.

Nem egyetlen édesség vagy stresszes este jelenti tehát a problémát. Sokkal inkább az, amikor az étel körüli gondolatok már jelentős energiát vesznek el a mindennapokból.

HOGYAN LEHET KILÉPNI EBBŐL A KÖRBŐL?

Az első lépés annak felismerése, mi történik közvetlenül az evési inger előtt. Éhes vagyok, vagy feszült? Valóban szükségem van ételre, vagy most valami más hiányzik? Azért nem eszem, mert nem vagyok éhes, vagy azért, mert félek a súlygyarapodástól? Már ezeknek a kérdéseknek a feltevése is segíthet különválasztani a fizikai szükségletet az érzelmi reakciótól. Ha viszont az étkezés körüli szorongás, a kontrollvesztés vagy a korlátozás rendszeressé válik, érdemes lehet szakember segítségét kérni, ugyanis az érzelmi evés ritkán pusztán akaraterő kérdése.

(via)