Most komolyan, mennyi számít túl sok cukornak?
A cukor gyakorlatilag elkerülhetetlen a mindennapi étkezések során, azonban egy kis tudatos odafigyeléssel minimalizálható a bevitele. Persze jogosan merülhet fel a kérdés, mi az a mennyiség, ami már tényleg soknak számít? Nos, az ajánlások szerint a nőknek legfeljebb kb. 25–36 g (nagyjából 6 teáskanál), férfiaknak 36–50 g körüli hozzáadott cukor fér bele naponta. Bár ez hirtelen óriási mennyiségnek tűnhet, de valójában elég hamar össze lehet hozni, hiszen például 1 dl kóla 7 grammot tartalmaz, szóval ha megiszol 4 pohárral belőle, akkor máris kimaxoltad a napi adagot. Na, de honnan tudhatod, hogy túl sok cukrot fogyasztasz? Alább összeszedtük a legegyértelműbb jeleket, amik arra utalnak, ideje egy kicsit visszavenni a cukros ételekből, italokból.
A cukor nagyon gyorsan megemeli a vércukrot, de nem laktat. A hirtelen emelkedést gyakran zuhanás követi, aminek következménye a farkaséhség, és persze az újabb evés. Ez a mókuskerék vezet aztán a súlygyarapodáshoz, s bár a körforgásból nehéz kitörni, de egy kis odafigyeléssel és tudatossággal a helyzet javítható. A sóvárgás, állandó éhség egyébként ingerlékenységet és hangulatingadozásokat is okozhat, szóval már csak ennek elkerülése érdekében érdemes lehet minimalizálni a cukorbevitelt.
A magas cukorterhelés eredményeként serkenhet a faggyútermelés, ami eltömődött pórusokhoz és gyulladt pattanásokhoz vezethet. Ennek elkerülése érdekében érdemes lehet több teljes értékű ételt, zöldséget, jó zsírokat beépíteni az étrendbe, mert ezek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a bőröd üde és a ragyogó legyen.
A cukor nem feltétlenül ellenség, de a mennyiség és a forma számít. Ha felismered a jeleket, apró cserékkel pár hét alatt kisimul a vércukor-hullámvasút, javul az energiád, a bőröd és a hangulatod is, mindez drasztikus változtatások, extrém tiltások nélkül.
A tartósan magas cukorbevitel egyébként nemcsak pattanások formájában lehet rossz hatással a bőrrel, hanem a gyorsabb öregedéshez is hozzájárulhat. Nem hiába mondják, hogy a fiatalos bőr nem a mindenféle kencék eredménye, hiszen alapvetően az egészséges életmód az, ami segíthet elkerülni a ráncok korai megjelenését. Több zöldség-gyümölcs, megfelelő mennyiségű fehérje, sok víz, rendszeres alvás...ezek összessége lehet az, ami csendesen, de hatékonyan támogatja a fiatalos megjelenésed.
Kora délutánra te is minden energiád elveszted? Ez a bepunnyadás gyakran a gyorsan felszívódó, cukrokban gazdag reggeli vagy ebéd miatt jelentkezik. Ha úgy érzed, a kognitív teljesítményeddel is gond van, nem tudsz fókuszálni, tompább vagy, a gondolkodás is nehézkes, sőt rendszeres fejfájással küzdesz, akkor jó eséllyel a túl sok cukor lesz a felelős. Ha stabilabb energiaszintet szeretnél, akkor figyelj egy kicsit oda az étkezésedre, igyekezz teljes értékű tápanyagokat bevinni, a tányérodon mindig legyen fehérje, rost, jó szénhidrát és jó zsír, mert így egyszerre leszel jóllakott és energikus. Ha pedig lehetőséged van rá, akkor étkezések után iktass be egy rövid sétát, mert ez segíthet a glükóz felhasználásában.
A túl sok cukor puffadást, rendszertelen székletet vagy épp hasmenést okozhat, különösen, ha kevés mellette a rost és a folyadék. A bélflóra egyensúlya érdekében növeld a zöldség, hüvelyes, teljes kiőrlésű gabona arányát, és figyelj a fokozatos változtatásra, hogy az emésztőrendszered is alkalmazkodjon.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!