Mit mond ma nekünk Mefisztó?

Avagy "Hová jutnánk, ha semmi egyebünk nem volna, csak a fausti lélek?" A könyv szerkesztőjével beszélgettünk.

Miért határozott úgy a kiadó, hogy újra kiadja a kötetet?

A könyv örök témát tárgyal klasszikus regényformában. Az ördög – Lucifer, Mefisztó – alakja mindannyiunk szemében izgalmasabbá teszi az egész teremtést. Az Úr létrehozta a világot, a sátán meg folyton kritizálja. Megkörnyékezi az embert, Isten legfőbb teremtményét, intrikál, lázít az Úr ellen. Madách Imre, Goethe, Gounod, Arrigo Boito, Klaus Mann... ezt az alakot olyan írók, zeneszerzők is meg akarták rajzolni, akik „csak a főműveiket írták meg”. Megkerülhetetlen figura. A másik megkerülhetetlen figura pedig a tehetséges művész, aki meg akar mutatkozni, ki akar bontakozni, dolgozni akar, és ennek érdekében megalkuvásokra is kész. Esetünkben valóságos személy, Gustaf Gründgens, a szerző sógora szolgálhatott mintaképp Klaus Mann-nak, de ha csak egy kicsit is körülnézünk az adott korban, adódik párhuzam Herbert von Karajan vagy Leni Riefenstahl és nyilván még sok más művész személyében is. Nem is ez a lényeg, a jelenség a fontos. A kötet megjelenése szerencsésen egybeesett Alföldi Róbert elképzeléseivel, aki Vörös Róberttel magyar színpadra alkalmazta a művet.

Egy könyv a hatalom és az egyén viszonyáról, egy olyan ember életútjáról, aki a lelkét is eladja. Mit gondol, miért aktuális ez a regény ma is?

Ez a könyv azért lehet aktuális minden időben, mert itt szélsőséges helyzetben találkozik a két figura: Lucifer-Mefisztó és az ember. A kísértő és a teremtés koronája. A sátán megkísérti az embert (esetünkben a művészt), hatalmat kínál neki. A művész eleinte csak azt látja, hogy minden ajtó megnyílik előtte, fűti a művészi becsvágy, vonzza a fény, a siker, a pénz és – igen: a hatalom. Egyébként szívesebben mondom érvényesnek, mint aktuálisnak. És engem valójában nem is a hatalom, hanem a művész szempontjából érdekel. A hatalom efemer jelenség, múló állapot. Igaz, az athéni demokráciát ritkán jut eszünkbe megkérdőjelezni – de kevés olyan embert tudok elképzelni, aki ma azért megy el Görögországba, hogy a műemlékek árnyékában a politikán ábrándozzon. A művész ezek felett áll.

Milyen volt újra elővenni és szerkeszteni ezt az örök fausti kérdést boncolgató történetet?

Nagy élvezet, amikor az ember az egyik kedvenc regényét munkaköri kötelességből veszi kézbe. A szerkesztés a többször megjelent mű esetében figyelmes olvasást jelent. Meg egy új fülszöveget. Hadd toldjam meg egy idézettel a mondandómat, ez a rész a mű címére is rávilágít:

"a miniszterelnök komoly dolgokról beszélgetett Höfgennel – legszívesebben a Mefisztofeleszről.

– Maga tette számomra igazán érthetővé azt a fickót, kedves Höfgen – mondotta a tábornagy. – Hiszen az egy pompás alak! S vajon nem rejtőzik mindannyiunkban valami őbelőle? Úgy értem: nem bujkál-e minden igazi németben egy darabka Mefisztofelesz, bohóc és gazfickó? Ugyan hová jutnánk, ha semmi egyebünk nem volna, csak a fausti lélek? Jól járnának az ellenségeink, jól jönne nekik! Úgy van, ahogy mondom: Mefisztó is német nemzeti hős. Csakhogy ez nem tartozik a nyilvánosságra – tette hozzá a repülőügyek minisztere, és kedvtelve röhögött elmésségén."