Mario Vargas Llosa: "Úgy kell élni, mintha halhatatlanok lennénk"

A Nobel-díjas író szabadságról és szerelemről

Majdnem 15 éve ismerem Mario Vargas Llosát. Emlékszem, mikor Párizsban, Latin negyedbeli tetőtéri lakásában találkoztunk: ott ült bézs kanapéján, mellette Morgana, a lánya. Öt évvel később vízilógyűjteményével körülvéve láttam őt viszont a madridi Plaza de las Descalzason található loftjában. Most egy harmadik helyszínre vezetett minket a sors: a Nemzeti Könyvtárba, abba az otthonába, amelyik minden költözését túlélte. Ezen a lakhelyen mindig akad számára papír és tinta, és itt a pad is, ugyanazzal a lámpával, ami az első nagy irodalmi elismerést hozó műve, A város és a kutyák első soraira világított. Sokat dolgozott itt legújabb regényén is, mely a Cinco esquinas (Öt sarok – a szerk.) címet viseli. Ebben a thrillerben összefonódik az erotika, a szenzációhajhász újságírás és a politikai korrupció. A Nobel-díjas író őszintén beszélt az ELLE-nek életről, halálról, szerelemről és az írás keserves művészetéről.

Kézzel írok, tintával, csíkos jegyzetfüzetekbe. Nem tudnám létrehozni a könyveim első verzióját billentyűzeten. Szeretem a papírt. Az viszont jól működik, hogy aztán én magam viszem be az egész regényt a számítógépbe, ez egyben az írás első korrektúrája is.

A nagyobb regényeim megírása három évbe is beletelt. A leggyorsabban talán a Pantaleón és a hölgyvendégekkel készültem el, kicsit több mint egy év alatt. De az átlag inkább néhány év, ahogy ennél az utolsónál is történt.

Nagy öröm számomra, de azzal szemben, ahogy kívülről tűnhet, ez az öröm egyáltalán nem jön könnyen. Amíg csak be nem indulnak a nyomdagépek, az író úgy dolgozik, mint egy hangya. Rengeteg anyagot gyűjtök össze, és hatalmas bizonytalanságban igyekszem haladni. Hiába mesélek már időtlen idők óta történeteket, még mindig rengeteg erőfeszítésembe kerül írni.

A tapasztalat megtanított, hogy ha kitartok az írásban, akkor rendszeresen varázslatos dolgok történnek. Például, egy másodlagos karakter hirtelen megnő, egyedi stílusa lesz a beszédének, és egészen megváltozik ahhoz képest, mint amilyennek terveztem. Így jön létre a papíron az élet mása, ami nagyon szép élmény. Ezek azok a valóban lenyűgöző momentumok, amik előrelendítenek. És ezek a pillanatok azok, amik feloldoznak a nehézségek, akadályok alól, az egész szörnyű bizonytalanság alól, ami folyton kísért, miközben megírok egy regényt.

A korábbiakkal ellentétben nem tudnám pontosan megmondani, hogyan született meg ennek a regénynek az ötlete a fejemben. Egy eléggé erotikus képpel kezdődött, két barátnővel, akik Limában élnek

Igen. Az irodalom az emberi lét lenyomata, úgy, ahogy van. Nagy események története, amik megváltoztatták a világot, de emellett az emberek belső életének története is. Míg egy tisztán erotikus irodalom eléggé irreális lenne, fenntartom, hogy az, amelyik egyáltalán nem foglalkozik ezzel az élménnyel, nem fejezi ki az életet a maga teljességében. Leegyszerűsíti, elferdíti, denaturálja.

A civilizáció megtestesülése, ami a szexet kreatív tevékenységgé változtatja. A primitív lények nem ismerik, számukra a szexualitás állati ösztönkielégülés. Az erotika teatralitás, a ceremónia, a rituálé komponense, ami a szexuális kapcsolatot táplálja. Talán nem is létezhet festészet, irodalom, történelem nélküle, pont, mert mindezeket a kulturális összetevőket használja, hogy a fizikai szerelemnek intellektuális és spirituális dimenziót adjon. Az erotika gazdagítja

Az erotikához szükségeltetik egy bizonyos titokzatosság, még ha az színlelt is. A publikus szex, amihez lassan elérkezünk, bagatellizálja és olcsóvá teszi a szerelmet. A szabadság nagyon jó, de úgy vélem, hogy a szabadosság a szabadságnak e téren épp az ellentéte.