Az én blogomon nincs karambolapuding meg rakott édeskömény

Esze Dóra meztelen üzenetei, harmadik rész. A beszélgetőtárs Kis-Varga Judit (csakapuffin.hu)

Te igen korán kezdted. Mesélj egy kicsit arról a környezetről.

Nagyon kevesen voltunk, az összes magyar gasztroblog számát ötvenre, maximum százra tippelem. 2007 tavaszán láttam a tévében egy műsort, ami a gasztrobloggerekről szólt, és mivel én épp akkor kezdtem otthon sütögetni, recepteket gyűjtögetni, megtetszett a dolog, viszonylag gyorsan eldöntöttem, hogy ilyet én is akarok. Közösségi szinten úgy nézett ki, hogy a már jelenlévő néhány nagy névnél gyűlt rengeteg kommentelő. Sokkal jobban követték is egymást a bloggerek.

Jól látom, hogy különösebben nem érdekel a szereplés?

Ez így van.

Mennyire fontos, hogy benne légy a mainstream gasztronómiában?

Ha azt mondom, semennyire, az biztos hülyén néz ki. A visszajelzések nagyon lényegesek. Mindenkinek örülök, aki a blogom alapján főz, még inkább süt, és megírja, milyen finomra sikerült. De hogy ez azzal jár-e, hogy benne vagyok-e a mainstream gasztronómiában, azzal nemigen törődöm.

Igen, csak hát a blog mint olyan nem fér be az asztalfiókba. A közösségi médiában minden mozdulat a közösségért van, nem?

Mondták már, hogy ebből a szempontból fura, ahogy tevékenykedem. De nekem mindig fontos volt, hogy a blog ne telepedjen rám. Sosem mondtam azt, hogy egy sima palacsintát nem posztolok, mert az méltatlan a puffinhoz. Kényszeresen sem írtam még, és álmatlan éjszakámba sem került, ha több napon át nem frissült a blog vagy nem jött komment. Nem csüngök a statisztikán. Nagyon tudok örülni, ha valami jól sikerül, finom is, szép is, meg ha észreveszem, hogy sokan olvasnak. De nem ez határozza meg a bloglétemet.

Mi a civil foglalkozásod?

Közgazdászként végeztem, uniós ügyekkel foglalkoztam pár évig.

Ezzel egy csodás magyar gasztroblogos hagyományt követsz... A puffin tulajdonképpen édességspecialista blog?

Egy süti hamarabb felkelti az érdeklődésem, mint egy leves, de nem szűkíteném desszertekre a spektrumot.

Amíg a közösségi média nem könnyítette meg a megosztást, hogyan publikáltad a posztjaidat?

Maguktól találtak rá az olvasók. Ha valaki kért valamit, küldtem linkeket. De kéretlenül sosem mutogattam a posztjaimat. Talán még netes naplónak tekintettem a felületet, mert akkoriban vált szenvedélyemmé a sütés, a cukrászkodás. Annak gyűjtöttem a recepteket, aki odatévedt. És mivel jóval kevesebb blog létezett, mint ma, könnyebben odatévedtek.Léteztek már a gyűjtőoldalak, azokat régebben könnyebb volt végignézni, így gondolom, onnan is jöttek olvasók.

Magad elé képzeled az olvasód írás közben?

Nagyon konkrét képpel nem. A legtöbb olvasóm kifejezetten kedves hozzám, pedig számukra mégiscsak egy ismeretlen személy vagyok. Nyilván nők, fiatalok és kevésbé fiatalok a célcsoportom, akik szívesen sütnek bárki által hozzáférhető alapanyagokból. Balatonfüreden élek, így nyilván nehezebben is férek hozzá különleges alapanyagokhoz. Különösebb vezérelveim sincsenek, ha valamit elkészítek és működik, az kikerül. Korábban amibicionáltam a rovatokat, főétel, desszert, péksütemény, ilyesmi, de ez végül nem vált be, mert nem tudtam magamra erőltetni ezt sem.

Azt, hogy csak módjával tudsz különleges alapanyagokat beszerezni, hogy hidalod át?

Sehogy, az én blogomon nincs karambolapuding meg rakott édeskömény. Azzal operálok, ami van.

Meddig mész el egy alapanyagért?

Maximum Budapestig (nevet). Én ebből ritkán csinálok problémát. Ha nincs, nincs, talán kicsit nyafogok róla a Facebookon, de ennyi. Egyedül a tavalyi fügeválság volt súlyos, azt is viccesen nagyítottam fel. A Culinarisba ritkán térek be, nincs igazán szükségem rá, a tihanyi biopiac meg szintén nem ad akkora különbséget, hogy látogassam.