Ha a nők nem lennének, a könyvipar állítólag már régen lehúzhatta volna a redőnyt.
Először is természetesen olvasnak úgynevezett csajos könyveket. A műfaj szerzőtábora egyre gyarapszik, legutóbb Liptai Claudia ragadott tollat, hogy regényt írjon Az álomnő címmel. Ez a bizonyos álomnő nem ő, még ha a címlapfotó (vagy legalábbis annak az egyik fele) feltűnően hasonlít is hozzá, hanem egy félig magyar, félig afrikai származású szépségkirálynő, akinek a családjáról riportot készül írni egy magyar női magazin munkatársa, e célból a fekete földrészre utazik és ott mindenféle szívdobogtató kalandba keveredik. Liptai Claudia anno egy tévéműsor forgatására utazott Afrikába és érezhetően beleszeretett a tájba, személyes élményei visszaköszönnek a könyv lapjairól. A regény egyébként gond nélkül belesimul a hasonló műfajokban elkövetett próbálkozások közé, van izgalmas története, kedves a hősnő, kellően titokzatos és vonzó a hős, nem hiányzik a couleur locale, úgyhogy minden rendben. A szerző leginkább akkor rugaszkodik el a valóság talajáról, amikor feltételezi, hogy jelen sajtópiaci körülmények között akad olyan magyar kiadó, amely saját pénzből hajlandó finanszírozni újságírók afrikai utazgatását. (Liptai Claudia: Az álomnő – Libri Kiadó)
Aztán olvasnak a nők romantikus (történelmi) regényeket. Az én kedvenceim kétségkívül azok, ahol két szálon és idősíkon játszódik a történet, egyfelől ma, másfelől ötven-száz-ötszáz évvel ezelőtt, és ahogy haladunk előle, a kettő egyre több elemében kapcsolódik össze, hogy a végkifejletre minden összefüggés világossá váljon. Az igazi világsikerek ezt még némi misztikummal is megfűszerezik, erre a legjobb példa talán A labirintus, Kate Mosse (NEM a szupermodell) Languedoc-sorozatának első kötete, most pedig Alma Katsu Halhatatlan című regénye. Ennek szereplői a jelen valósága mellett egy időn kívüli, mágikus világban mozognak, ahol Lanore, a szenvedélyes fiatal lány elköveti azt a meggondolatlanságot, hogy varázslattal akarja magához kötni hűtlen szerelmesét. Ebből pedig soha semmi jó nem sül ki – itt sem. (Alma Katsu: Halhatatlan – Agavé Könyvek).
Ezen kívül a nők olvasnak még krimiket. Nemcsak mértéktartó, kegyetlenségektől lehetőleg mentes eseteket, hanem durva történeteket is. A legdurvább sztorikat azonban soha nem a szerzők, hanem a valóság írja, ezt bizonyítja Tarjányi Péter A pápa emberei című könyve is. A szerző valaha a magyar titkosszolgálatnál dolgozott, és a téma ma sem áll távol tőle, úgyhogy ha ő azt mondja, ügynökök egész hada tevékenykedett a háttérben a II. János Pál pápa elleni merényletben, akkor hihetünk neki. Ha pedig még azt is mondja, hogy a szóban forgó ügynökök között több nőnemű is akad, aki férfikollégáihoz hasonló ügyességgel rejtőzködik, konspirál, kombinál és szükség esetén lő, akkor még inkább hihetünk neki. (Tarjányi Péter – Dosek Rita: A pápa emberei – Libri Kiadó)
Végül pedig szívesen olvasnak a nők saját magukról. Főleg ha a szerző olyan férfi, aki soha nem titkolta, hogy szerinte a teremtés koronái a nők, és ennek megfelelő tisztelettel adózik nekik. Szendi Gábor az utóbbi időben kissé elkanyarodott választott szakmájától, a pszichológiától, az elmúlt egy-két évben megjelent könyveiben inkább a paleolit életmód követésére próbálta rábeszélni olvasóközönségét. Legutóbbi kötetével azonban (A nő élete) sokunk örömére visszatért ahhoz a témához, amelyet anno A nő felemelkedése és tündöklése című könyvében boncolgatott, és újra a női lét problémáit boncolgatja evolúciós pszichológiai szempontból. Szóba kerülnek a modern női test és lélek változásai, és persze az a terület is, amely a 21. századi nő számára a legtöbb problémát okozza: a párkapcsolat. (Szendi Gábor: A nő élete – Jaffa Kiadó)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!