Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Next generation

„Szeretem, hogy már felnőtt vagyok, de még gyerek is”

2022. március 01.

1 perc olvasás

ELLE

kultúra könyv példakép youtube Z generáció női példakép
„Szeretem, hogy már felnőtt vagyok, de még gyerek is”

Tinédzserek és fiatal felnőttek, akik az Elle Magyarország indulása után születtek, legfeljebb tehát mindösssze 20 évesek. Hogy mit tudhatnak ők még az életről? Éppen erre voltunk kíváncsiak. Póli Matilda youtuber, a Szegedi Tudományegyetem informatikus könyvtáros szako hallgatójának gondolatai.


Mit szeretsz legjobban abban a korban, amelyikben éppen vagy — és mit nem?

Szeretem, hogy már felnőtt vagyok, de még gyerek is. Hogy még nagyon sok lehetőség áll előttem, és bármi lehet belőlem (természetesen ez később is igaz, de ebben a korban talán még könnyebb változtatni). Ugyanakkor ez az is, amit nem szeretek. Néha úgy érzem, túl sok a lehetőség, nem tudom pontosan, mit szeretnék leginkább, és feszélyez a gondolat, hogy esetleg rosszul választok.

Mi a legfurább dolog, amit az előtted lévő generációk tesznek vagy nem tesznek meg? 

Számomra talán az a legfurcsább, hogy sokszor olyan, mintha túlságosan ragaszkodnának a múlthoz, és nem akarnának haladni előre.

Számodra mit jelent az, hogy értékes élet? 

Szerintem akkor értékes az élet, ha a lehetőségeinkhez mérten megpróbáljuk a legtöbbet kihozni az itt töltött időből, merünk önmagunk lenni, mert így tudunk mások számára is értékesek lenni. Ha belegondolunk, nem azt látjuk, mit nem tettünk meg, hanem hogy mi az, amit igenis megcsináltunk. Ha nem megbánással gondolunk a múltra.

Kik a női példaképeid?

A kedvenc íróim közül emelnék ki kettőt: Jane Austent és Cressida Cowellt. 

Mi jut eszedbe a következő szavakról? 

  • Gender: Sokszínűség.
  • Egyenlőség: Mindenki egyenlő lehetőségekkel bír, függetlenül nemtől, bőrszíntől vagy szexuális irányultságtól.
  • Szabadság: Van saját akaratom, amit érvényesíteni is tudok.
  • Szórakozás: Egy jó könyv és egy finom ital társasága.
  • AI: Egyszerre félelmetes és zseniális.

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg. 

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb
1

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni
2

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen
3

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

 Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?
4

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet
5

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

 Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül
6

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket
7

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is
8

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

Ezek is érdekelhetnek

Kiállítás segít lebontani a rákbetegség körüli tabukat

Kiállítás segít lebontani a rákbetegség körüli tabukat

2024.04.05. 2 perc olvasás

programajánló

 5 könyv, amit el kell olvasnod februárban

5 könyv, amit el kell olvasnod februárban

2024.02.01. 4 perc olvasás

Ajánló

Nagyon gyors a világ, de bizonyos dolgokhoz le kell ülni, meg kell érkezni. Az olvasás pont ilyen, ami igényel egyfajta lelassulást - interjú Ludvig Orsolyával.

Támogatott tartalom

Nagyon gyors a világ, de bizonyos dolgokhoz le kell ülni, meg kell érkezni. Az olvasás pont ilyen, ami igényel egyfajta lelassulást - interjú Ludvig Orsolyával.

Támogatott tartalom

2024.01.16. 5 perc olvasás

Business idol

Kiss Diána, az új generáció primadonnája

Támogatott tartalom

Kiss Diána, az új generáció primadonnája

Támogatott tartalom

2023.12.06. 3 perc olvasás

Olvass bele Szonja German legújabb könyvébe!

Támogatott tartalom

Olvass bele Szonja German legújabb könyvébe!

Támogatott tartalom

2023.12.05. 3 perc olvasás

kikapcs

Meglepő: ez Katalin hercegné és Vilmos herceg titkos hobbija - közösen hódolnak neki

Meglepő: ez Katalin hercegné és Vilmos herceg titkos hobbija - közösen hódolnak neki

2023.11.14. 1 perc olvasás

Royal Family

Az utazási kalandok megelevenednek a vásznon

Támogatott tartalom

Az utazási kalandok megelevenednek a vásznon

Támogatott tartalom

2023.10.03. 4 perc olvasás

Amit fotó nem képes visszaadni, azt életre kelti a festő

Őszi mesék - Megjelent az ELLE Decoration új lapszáma

Őszi mesék - Megjelent az ELLE Decoration új lapszáma

2023.09.22. 3 perc olvasás

New issue

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves