Az elveszett lány: miben különbözik a film és a könyv?

Maggie Gyllenhaal rendezői debütálása alapvetően hű marad a forrásanyaghoz, Elena Ferrante regényéhez, ám néhány ponton szükséges volt pár változtatást megejteni benne. Vigyázat, enyhe spoilerveszély!

A képernyőkön Az elveszett lány épp olyan kielégítően melankolikus, mint egy esős vakáció egy álomhelyszínen. Maggie Gyllenhaal rendezői debütálása az anyaság ambivalenciájának tűpontos felfedezése, amelynek érzelmi súlya meghazudtolja az olasz tengerpart könnyedségét.

A helyszín nem csupán festői díszlet, hanem a film forrásanyagára is utal: Elena Ferrante azonos című (magyarul Nő a sötétben címmel megjelent) kötetére, amely egyfajta előfutára volt a később híressé vált Nápolyi regényeknek. (A regénysorozat rajongói néhány ismerős nevet és témát is felfedezhetnek Az elveszett lányban – mind a novellában, mind a filmben.) Bár Gyllenhaal amerikanizálta a karaktereket, a dráma mégis a Jón-tenger partvidékének ugyanazon a szeletén bontakozik ki, mint Ferrante eredeti elbeszélésében. Ez épp megfelelő helyszínnek bizonyul a történethez, egyszerre napsütéses és borongós, vagyis a színtér életre kelti a főhősnő, Leda (Olivia Colman) belső konfliktusát.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

𝙷𝚎𝚗𝚛𝚒𝚎𝚝𝚝 (@m.henibaba) által megosztott bejegyzés

A 48 éves, egyedülálló főiskolai professzor munkaúton jár Olaszországban, választott tudományterületének országában, mivel angol-olasz fordítóként szerzett diplomát. Nyaralás közben találkozik egy nagycsaládos olasz-amerikai családdal, akik épp a rokonaikat látogatják meg. Köztük van Nina (Dakota Johnson), egy fiatal anya, akivel Leda különös rokonszenvet érez. Nina kislányának, Elenának van egy imádott babája, amelyet mindenhová magával visz; amikor a baba eltűnik, a strandolók között káosz alakul ki – és Leda azon kapja magát, hogy újra átéli nehéz korai anyai éveit.

Az elveszett lány filmvászonra adaptálásakor Gyllenhaal a történet felépítésének nagy részét érintetlenül hagyta; a szereplők olaszról amerikaira változtatása (Colman Ledája angol, de most New Englandben él) talán a legjelentősebb változtatás a forrásanyagon. Mégis, van még néhány jelentős különbség a könyv és a film között.

Leda belső monológja

Ferrante eredeti novellája egyes szám első személyben íródott, és a történet nagy része Leda elméjében játszódik, így érthető, hogy Maggie filmadaptációja több belső párbeszédet is kívülre helyez. Talán nem meglepő, hogy Leda múlába való kitérőit flashback-jelenetekbe ültetik át, amelyekben fiatalabb énjét (Jessie Buckley) mutatja be, amint az anyasággal küzd, miközben két kislánya belé kapaszkodik. Ezek a régmúltbeli jelenetek olyan zavarba ejtő élességgel vannak ábrázolva, amely ellentétben áll a jelenben zajló eseményekkel, szemléltetve, hogy Ledát mennyire kísérti a múltja.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The Lost Daughter (@thelostdaughterfilm) által megosztott bejegyzés

Az adaptáció legtöbb változáson átesett része a Leda és a város férfijai – Will (Paul Mescal), a strandőr és Lyle (Ed Harris), az idős házmester – közötti interakciók. A könyvben Leda sokkal szókimondóbb a saját elméjében, mint a való életben: a Will-lel elköltött vacsora közben saját kavargó gondolataiba merül a lányairól, és azon töpreng, vajon melyikükhöz vonzódna jobban a férfi; arról fantáziál, hogy Lyle hódítójának adja ki magát, hogy a barátai előtt jó színben tüntesse fel a férfit. A filmben azonban Leda gondolatai a lányáról egy burjánzó monológ formájában hangzanak el, amelyet közvetlenül Willnek mond. Ahelyett, hogy csak a Lyle egójának való hízelgés gondolatával foglalkozna, a nő odamegy hozzá, és ráhajt a férfira, miközben az a barátaival kártyázik. Míg Leda könyvbeli változata a fejében nagyon is elveszett, de kifelé összeszedettnek tűnik, addig a filmbeli változat egy magányos nő benyomását kelti, aki azért küzd, hogy az idő múlásával is fontosnak érezze magát.

A nápolyi família

Mind a filmben, mind a könyvben Leda és Nina tétova barátsága Leda vallomása nyomán jön létre, miszerint egyszer elhagyta a családját, amikor a lányai még kicsik voltak. Nina, aki bűntudatot érez Elena iránt érzett sérelmei miatt, rokonlelket lát Ledában, valakit, aki megérti, min megy keresztül, és aki megnyugtatja, hogy a végén minden rendben lesz. A könyvben Leda az egész nápolyi klán előtt elárulja ezt az információt a múltjáról, aminek következtében Nina rokonai lenézik őt, és Nina ezt követő közeledését Leda felé dacos cselekedetnek állítják be. A filmben azonban Leda négyszemközt osztja meg ezt az információt Ninával – ezzel is megerősítve, hogy a kapcsolatuk magánjellegű, olyan engedékenység, amelynek semmi köze sincs Nina családjához, sem így, sem úgy.

Családi viszonyok

Bár Léda kapcsolata a lányaival és a volt férjével nagyjából ugyanolyan a filmvásznon, mint a könyvben, a könyv tartalmaz néhány olyan fontos információmorzsát, amely a filmből hiányzik. A könyvben Leda elmeséli emlékeit egy Lucilla nevű karakterről, akkori férje, Gianni kollégájának feleségéről, aki időnként meglátogatta Leda és Gianni házát a férjével. Ezeken a látogatásokon Lucilla előszeretettel játszott Leda lányaival, és elnyerte vonzalmukat. Leda visszaemlékezései ezekről az incidensekről lesújtóak, és egyértelmű, hogy – akár pontosan, akár nem – Lucilla viselkedését Leda saját anyai értékének vádjaként látta és látja ma is. (Végül megtudjuk, hogy később, miután Leda elment, Gianninak és Lucillának viszonya volt.) A filmben azonban Lucilla soha nem kerül említésre.

A könyvből azt is megtudjuk, hogy Leda lányai – akik már 23 és 25 évesek – csak nemrég költöztek Kanadába, ahol Gianni most él, hogy közelebb legyenek az apjukhoz; a nyaralás, amely alatt a történet játszódik, Leda első nyaralása, mióta a lányok elköltöztek, és az utazás nagy részét azzal tölti, hogy számot vet a szabadság és a magány ellentmondásos érzéseivel, amelyeket most tapasztal, hogy a gyermekei már nem élnek otthon. Ez a részlet szintén hiányzik a filmből. Azonban még e nélkül is Leda mélyen bonyolult érzései az anyasággal kapcsolatban a film első képkockájától az utolsóig az arcára vannak írva.

Forrás: Elle