Rítusok és közösségek: a vallás újabb formái a modern korban

Vajon a materiális élvezeteken alapuló korszellemet túlélik-e majd a hagyományos vallások? Pikó Bettina szociológus prognózisa.

Kézenfekvő a kérdés, hogy napjaink racionális világában van-e szerepe akár a vallásnak, akár a spiritualitásnak. A kutatások azt mutatják, hogy nagyon is, hiszen mindezek olyan igényt elégítenek ki, amit semmilyen más tevékenység nem tud. Az élet értelme mindig is foglalkoztatta az emberiséget: mindig is tudni akartuk, miért élünk, van-e valami célja az életünknek, az emberi létnek. A racionális természettudomány ezeket a felvetéseket felelet nélkül hagyja, míg a vallás és a spiritualitás érvényes válaszokat fogalmaz meg ezekre a kínzó kérdésekre. A szociológia ugyanakkor határozott különbséget tesz vallás és spiritualitás között, hiszen a modern ember számára a hit nem minden esetben jár együtt a vallásgyakorlás aktív formáival, mint ahogy a vallásos életvitel sem magától értetődően jelent a lélekben való elmélyülést.

A vallás éppen a válaszkészsége miatt maradt fenn, bár jelentősége – például a teljes európai régióban – folyamatosan csökken. Ugyanakkor újabb formákban is megjelenik, gondoljunk csak a new age mozgalomra, az új vallási csoportokra, és arra a jelenségre, amit úgy nevezünk, hogy valaki „a maga módján vallásos”. Ez utóbbi tendenciát hazai ifjúságkutatások is visszaigazolták: a fiataloknak mindössze 8 százaléka utasította el teljes mértékben a vallást/spiritualitást, körülbelül 30-40 százalékuk ellenben oly módon nyitott volt, hogy a neki tetsző részt a vallási előírásokból megtartja, amibe azonban belefér akár a reinkarnáció, a természetvallások bizonyos szokásai vagy a keleti típusú meditáció is. 

A vallás ugyanakkor szociális intézmény is, hiszen a vallási közösségeknek fontos társadalmi szerepvállalásuk is van. Ezt magam is megtapasztaltam az USA egyik déli államában, Alabamában. Délen az amerikaiak számára a Church olyan intézmény, ami számos közösségi funkciót is betölt: a vasárnapi istentisztelet és a gyerekek vasárnapi iskolája után mindenki ott marad, és valamilyen közösségi programban vesz részt. Ez lehet például jazzkoncert, sport vagy akár ebédfőzés a hajléktalanoknak. Ennek a vallásosságnak tehát óriási közösségformáló ereje van. Ugyanakkor ez jóval kevésbé spirituális vallásosság, mint ami például bizonyos katolikus területeken, Lengyelországban vagy Spanyolországban jellemző. 

A spiritualitásnak mindig fontos részei voltak a rítusok, a modern ember azonban már elidegenedett a rituáléktól. Mivel érzi ennek hiányát, pótszertartásokkal, dohányzással vagy közös alkoholfogyasztással igyekszik ezt az űrt betölteni. Annak ellenére, hogy az imának vagy meditációnak bizonyítottan fontos egészségvédő hatásai vannak (a fokozott szimpatikus idegrendszeri túlsúlyt a paraszimpatikus irányba tolja el, ami az immunrendszertől az egészséges emésztésig mindenre jótékony hatással van), az értelemkeresésnek ezek a spirituális módjai napjainkban egyre inkább kiszorulnak az ember életéből. A világ egyre materiálisabb, a fogyasztói társadalomban az anyagi javaktól várjuk a megvilágosodást, az élet értelmét, a vásárlástól a lelki feltöltődést. 

Vannak azért pozitív tendenciák is: az önismeret iránti növekvő nyitottság miatt bízhatunk benne, hogy a következő generáció ismét rájön arra, hogy a testi-lelki egyensúlyunk érdekében jobb lenne a lelkünket karbantartani, mint mondjuk kontrollálatlan szerhasználattal tönkretenni. Ha ez így lesz, sem a vallás, sem a spiritualitás nem megy ki a divatból.

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. decemberi lapszámának Prognózis rovatában jelent meg.