Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Mellrák

„Ott volt a szövettani leleten: emlő rosszindulatú daganata”

2021. október 27.

4 perc olvasás

Bajkó Barbara

mellrák mellrák ellen melldaganat mellrák elleni küzdelem Bajkó Barbara Dió
„Ott volt a szövettani leleten: emlő rosszindulatú daganata”

Vendégszerzőnk saját beszámolója a mellrák elleni küzdelem hónapja alkalmából.


Mindössze 28 éves volt Bajkó Barbara, amikor kézhez kapta a diagnózist: mellrákja van. A fiatal lány Instagram-oldalán dokumentálta a daganat kezelésének lépcsőfokait, őszintén beszámolva minden mellékhatásról és lelki megpróbáltatásról, amivel meg kellett küzdenie. Háromrészes cikksorozatunk első felvonásában Barbi a betegség előzményeit és a felismerés pillanatát osztja meg velünk. 

2019 októberében kezdődött a történetem Dióval, amikor egyik nap, hazaérve a munkából, egy csomót tapintottam ki a jobb mellemben. Akkor még nem sejtettem, hogy ez egy hosszú és rögös út kezdete.

Tárcsázom a nőgyógyászom, akitől november elejére kapok időpontot. Egy kicsit sem izgulok a vizsgálaton, hiszen addigra már a családom minden jó tanáccsal ellát, és tudatosítják bennem, hogy ez csakis ciszta lehet, hiszen nagyon fiatal vagyok. A nőgyógyászom továbbküld, hiszen ő „csak” tapintással tud megvizsgálni, és javasol egy mellultrahangot. Emlékszem, azt gondoltam magamban, oké, miért is ne, akkor majd ott elmondják, hogy ciszta.

„Ez nem ciszta”

Az emlőcentrumban furcsán néznek rám, a recepciós hölgy kérdőn rám tekint, hogy miért is vagyok ott 28 évesen. Elmondom neki, hogy küldtek, és van időpontom. Bólint, és egy kicsivel arrébb lévő teremre mutat, hogy ott foglaljak helyet. Bemegyek, nagyjából 8 nő várakozik, átlagéletkor bőven 45 felett. Leülök. A doktornő elsőre teljesen semleges, utasításokat mond: mondjam el, miért jöttem. Már fekszem az asztalon, a két kezem a fejem fölött, és közben mondom, hogy a jobb mellemben érzek egy kis csomót, azt mondták, ciszta lehet. Elsőként a ballal kezdi, ott minden rendben, áttér a jobbra, és meg is van. És hirtelen az egész légkör megváltozik. A doktornő csóválja a fejét. „Ez nem ciszta.” Micsoda?? Mi az, hogy nem ciszta? És akkor mi?

„Csinálnunk kell egy mammográfiát, egy MR-t és egy mintavételt is. Mert ez nem ciszta.” Nem értem. Közben már a mammográfiai felvételt készítik, eléggé fáj. Felöltözhetek. A doktornő leültet, és megfogja a kezem. Már folyik a könny az arcomon. Azt mondja, nem szeretne áltatni, ez úgy néz ki, daganat. És az is lehet, hogy rosszindulatú, de ezt majd a szövettan árulja el. Pénteken menjek el MR-vizsgálatra és egy hét múlva jöjjek hozzá vissza mintavételre. Potyognak a könnyeim, megengedi, hogy amíg a leleteket elkészítik, kisírjam magam. „Nem ciszta.”

Megszületik Dió

Túl vagyok a vérvételen, a vérképem nem mutat rossz értékeket, ez megnyugtat. Az MR is megvolt, a leleten zöld diónyi nagyságúnak írják, így lett a neve Dió, de ők is a szövettant kérik, nem lettem okosabb. Újra a mammográfián ülök, ma lesz a mintavétel. Azt mondták, nem fog fájni és én pozitívan állok hozzá, jóindulatú lesz, kiműtik és jövőre mindez már csak a múlt lesz. Koncentrálhatok az esküvőnkre. Már szinte csak fél év: 2020.06.20. Alig várom! Először az érzéstelenítő injekciót kapom meg, ez csak kicsit kellemetlen. Felkészítenek, hogy a mintavételnél hangos lesz a kattanás, de semmiképp sem szabad megmozdulnom, ne ijedjek meg. Olyan, mint egy szögbelövő, még háromszor ismétlik meg, közben nyugtatom magam, nem lesz semmi baj. Így kell lennie.

Az asszisztensnő bekötözi a sebet, amit okozott az eljárás, figyelmeztet, hogy belilulhat, és ha fáj, vegyek be nyugodtan fájdalomcsillapítót. Készen vagyunk, eredmény miatt telefonáljak egy hét múlva, és ha már meglesz, akkor szerdán (december 4.) fél 1-re kell visszajönnöm konzultációra, ahol kiértékelik és elmondják, mi a következő lépés. Egy hét. Szerdán. A névnapomon... A vérvétel óta tudom, hogy a leleteimet már az Ügyfélkapun keresztül is meg tudom nézni, így mindennap beléptem és izgulva frissítettem rá a dokumentumokra. Így volt ezt november 29-én pénteken. És ott is volt. A szövettani lelet. Nagy levegő, semmi pánik, minden rendben lesz. És akkor megláttam. „Emlő rosszindulatú daganata.” Kitört belőlem a sírás. Rákos vagyok. Mellrákom van.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb
1

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

 Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?
2

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni
3

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet
4

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

 Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül
5

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is
6

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket
7

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen
8

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

ezek is érdekelhetnek

A mellrák 5 szokatlan tünete, amit sokan nem vesznek komolyan

A mellrák 5 szokatlan tünete, amit sokan nem vesznek komolyan

2024.04.17. 2 perc olvasás

Prevenció

Shannen Doherty megrendítő dolgot tett a betegsége miatt, így szeretné megkönnyíteni a szerettei életét

Shannen Doherty megrendítő dolgot tett a betegsége miatt, így szeretné megkönnyíteni a szerettei életét

2024.04.02. 2 perc olvasás

Beverly Hills 90210

„Minden este álomba sírom magam” – Christina Applegate szívszorító vallomást tett a mellrákról

„Minden este álomba sírom magam” – Christina Applegate szívszorító vallomást tett a mellrákról

2024.03.27. 2 perc olvasás

Betegség

A mellrák jele lehet ez a furcsa tünet

A mellrák jele lehet ez a furcsa tünet

2024.02.13. 2 perc olvasás

Szokatlan tünetek

A mellrák tünetei a bőrön is megjelenhetnek

A mellrák tünetei a bőrön is megjelenhetnek

2024.01.26. 2 perc olvasás

Mellrákot jelezhet ez a kellemetlen tünet, de senki nem veszi komolyan

Mellrákot jelezhet ez a kellemetlen tünet, de senki nem veszi komolyan

2024.01.09. 2 perc olvasás

Megelőzés

Ez az egyszerű szokás csökkentheti a mellrák kialakulását a nőknél

Ez az egyszerű szokás csökkentheti a mellrák kialakulását a nőknél

2023.12.15. 2 perc olvasás

Egészség

A mellrák egyik tünetét sokan félreértelmezik - így lehet felismerni

A mellrák egyik tünetét sokan félreértelmezik - így lehet felismerni

2023.11.16. 2 perc olvasás

Prevenció

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves