„Mi, kislányok már hétévesen, libapásztorkodás közben is hímeztünk”

Szerelmek és szerelemprojektek, gyerekek, válások, munkás nyugdíjas évek. Women of Hungary sorozatunkban annak jártunk utána, mi határozza meg a Magyarországon élő nők mindennapjait, mire vágynak, mire büszkék, mit csinálnának másképp? Következzen Molnárné Molnár Mária nyugdíjas hímzőnő portréja Tardról.

49 éve kötöttünk házasságot a férjemmel, Molnár Lajossal. Szerintem két titka van a hosszú és boldog házasságnak: a szeretet és a szolgálat.  Az, hogy lessük egymás gondolatát. 1952 októberében, helyben születtem. Nyugdíjas vagyok, de kell dolgoznom is, mert kevés a nyugdíj. Fiatalabb koromban boltban dolgoztam, aztán itthon foglalkoztam az állatokkal, gondoztam a veteményest. Mielőtt nyugdíjba kerültem, édesapám nagyon lerobbant, és 11 évig ápolási díjon voltam vele – ezért olyan kevés a pénz, amit most kapok.

Egy itteni vállalkozásnak, Váczi Roziéknak hímzek, a Matyódesignnak, és be is segítek nekik a ház körül. Gyerekkorom óta kézimunkázok, mi, kislányok már hétévesen, libapásztorkodás közben is hímeztünk. Amikor idekerültek Roziék, hallottam az asszonyoktól, hogy lehet bedolgozni és én is jelentkeztem. Van náluk más program is, jönnek turisták, abban is szoktam segíteni, hogy főzök, sütök rájuk, és megmutatjuk nekik is, hogy is készül a tardi minta.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

matyodesign (@matyodesign) által megosztott bejegyzés

Két fiam van, nagy szívfájdalmunk, hogy nem a közelünkben laknak. Az egyiknél, Miskolcon van egy nagyfiú unokám, a másiknál, Debrecenben meg hatéves, hármas ikerkislányok. Sokat jönnek hozzánk, ők nagyon fogékonyak és szeretnek a konyhában is segíteni, úgy szállnak ki a kocsiból, amikor hozzák őket, hogy ma mit sütünk? 

A kisebbekkel sokat találkozunk, a nagyobb már annyira nem igényli, de amikor volt az egyetemen az évnyitója, akkor azért mondta, hogy mama, legyetek szívesek eljönni. Nehéz, hogy itt nincs munkalehetőség és a fiatalok elmennek, az viszont jó, hogy ez egy katolikus falu, és a vallásnak is van megtartó ereje: a gyerekeim is mind hittanosok voltak, mi is megyünk misére. Szeretek biciklizni, a járvány alatt, amikor úgy be voltunk zárkózva, mondtam egyik nap a férjemnek, hogy gyere, kerüljünk egyet a faluban, abból nem lehet baj. Hamar csatlakoztak mások is. A hímzést azért szeretem, mert ha elfáradok a kertben vagy más munkától, akkor pihentet, kikapcsol, elfelejtek mindent. Olyan szívvel, örömmel csinálom, öltöm a rózsákat, a bimbókat, ami éppen szükséges, hogy belevarrom a szívemet, a lelkemet. Nekem ez jön be, szokták mondani.

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.