Undorodom a vőlegényemtől, de ketyeg a biológiai órám

Az Elle olvasója névtelenséget kérve osztotta meg történetét.

Ha azt mondom, hogy nem élveztem a randevúzást a húszas éveimben a mindig nyüzsgő Londonban, az enyhe kifejezés. Én voltam a szinglik mintapéldánya. Szinte már túl könnyen összetört a szívem, és olyan férfiakhoz ragaszkodtam, akikről tudtam, hogy nem bánnak velem jól, és nincs közös jövőnk. Azt viszont sosem gondoltam volna, hogy ennél még feszültebb leszek, amikor majd A Nagy Ő mellett fekszem.

Minden párkapcsolat kudarcba fulladt

Reménytelen romantikus voltam abban a hét évben, mielőtt Vele találkoztam. Minden elképzelhető társkereső alkalmazást végigpörgettem, remélve, hogy megtalálom majd a páromat. Voltak is próbálkozások, ám egyik sem volt az, amit kerestem. Ott volt Jack, a kedves tudós, aki megsimogatta az arcomat, aki jól bánt velem, hónapokig csodálatosakat szexeltünk, és ágyba hozta a reggelit. Minden titkomat ismerte, mindent tudott rólam. Aztán egy szó nélkül lelépett, majd hónapokra rá, egy kutyás képpel üzente meg, hogy jó volt megismerni. Köszi.

Aztán ott volt Ed, a „sajnálom, a volt barátnőm újra megjelent” építész, és Chris, aki rengeteg felejthetetlen randevúra vitt.  Előkelő éttermekbe és koktélbárokba jártunk, és a kedvenc botanikus kertjébe, ahol megfogta a kezem, és mindent elmondott az apjával való bonyolult kapcsolatáról. Majd ő is ghostingolt. Onnan tudtam csak, hogy tényleg vége, hogy megint az exével posztolt új profilképet.

Dél-ázsiai származású vagyok, és bár a családom meglehetősen progresszív, mindig is nyomást éreztem arra, hogy férjhez menjek. Annak ellenére, hogy sikeres, anyagilag független jogász vagyok, vágyom a nagy családra, legalább kettő, de akár négy gyerekre is. Éppen ezért minden alkalommal, amikor kiderült, nem életem párja van mellettem, kicsit összetört a szívem, és fokozatosan hagyott el a remény, hogy valaha megtalálom majd a szerelmet. 

Túlságosan feminista vagyok ahhoz, hogy ezt nyíltan beismerjem, de tavaly, 34 évesen kezdtem pánikba esni, hogy a tervem a agy családról és az örök szerelemről kezd egyre jobban kicsúszni a kezemből. A legnagyobb félelmem az volt, hogy végleg egyedül maradok, és soha nem kapom meg azt a családot, amire mindig is vágytam. 35 évesen már nehéz elkezdeni egy új életet, és a biológiai órám is egyre csak ketyeg.

A randevúzás kezdetben izgalmas lehet, ám évek múltán már inkább fárasztó.

Fotó: Shutterstock

 

Már elsőre sem vonzódtam hozzá

Ekkor találkoztam Vele. Mindketten részt vettünk egy háromnapos hálózatépítő konferencián, és egy nagyon kínos csapatépítő gyakorlaton kötöttünk ki, ahol féktelenül kuncogtunk a vezető srácon, akiről megegyeztünk, hogy pont olyan, mint David Brent. Eleinte egyáltalán nem vonzódtam hozzá, de végül egyre többször kerestük egymás társaságát a három nap alatt.

A második napon együtt reggeliztünk, és már az elejétől fogva annyira bíztam benne, hogy randijaim történeteivel untattam.

„A srácok nagyon szörnyűek tudnak lenni” 

– nyugtatta meg a lelkemet, hogy nem bennem van a hiba.

Ő is látja, mekkora gond van ma a férfiakkal, és arról is mesélt, milyen kegyetlenek voltak a barátai a nőkkel szemben.

Kezdetben az tűnt fel, hogy sokkal alacsonyabb, mint az én magasságpreferenciám az alkalmazásokban, és meglehetősen kopasz, úgyhogy a tiltólistán lett volna a helye. Mégis tetszettek a ráncok a szeménél amikor mosolygott, és vonzott a melegsége, mely biztonságot árasztott.

Aznap este az unalmas szakmai programok után kicsit sok proseccót fogyasztottunk, majd a szobámban kötöttünk ki. Éreztem, hogy szeretne szexelni velem, én pedig nem zárkóztam el. Az aktus nem volt túl emlékezetes, ám tetszett, hogy milyen gyengéd és szeretetteljes, régen volt ilyenben részem. Ő viszont azt mondta, hogy egy szexistennő vagyok, ezzel pedig azonnal magába bolondított. Annyi év elutasítás után jó volt végre azt érezni, hogy valaki nem tud betelni velem.

Egy szempillantás alatt komolyra fordult

Az az éjszaka után új sebességbe kapcsoltunk, tudtam, hogy ő az igazi. Ha problémám volt, mindent feladott, hogy megoldja. Intelligens, kedves és mindig meghallgat. Szinte túlcsordul a hála bennem, amikor gyerekekkel látom vagy az anyámnak segít. A szex is rendben volt, átlagos mértékben került rá sor. Viszont valahol, tudat alatt ez végtelenül untatott. Hiányzott az a puszta szenvedély, a nyers vágy, én viszont csak stabil elégedettséget éreztem. Kevesebb, mint egy évnyi együttlét után, és részben a pandémia miatti karantén okából összeköltöztem Vele. Amikor megkért, habozás nélkül igent mondtam, valószínűleg azért, mert számítottam rá. Már megbeszéltük, hogy mindketten házasságot és nagy családot akarunk, ezért igent mondtam.

Sokan inkább oltár elé mennek, csak ne kelljen az esküvő lefújásának következményeit vállalni.

Fotó: Shutterstock

 

Ő lesz az álomférj, mindenki így gondolja, ezt mantráztam magamnak, hiszen nagyon szerettem volna, hogy sikerüljön. Mégsem hagyott nyugodni a gondolat, hogy nincs meg a vágy és az ösztönös vonzalom. Elkezdtem nézegetni az exeimről készült képeket, és arról fantáziálni, hogy velük szexelek. Végül, már a DPD futárt képzeltem a szerelmem helyébe, amikor együtt voltunk. 

Nem tudom, mit tegyek

Nyilvánvalóan nem mondhattam el senkinek, hogy nem szeretem a vőlegényemet. Egyszer tettem kivételt, amikor megpróbáltam elmesélni a legjobb barátomnak, de ő hárította a dolgot, mondván, ez minden kapcsolatban előfordul. Amit nem mondtam el neki, hogy amikor szexelünk, néha érzek egy kis undort. A minap, amikor fogat mosott, azon kaptam magam, hogy a vállán lévő nagy, szőrösen megemelkedett anyajegyet nézegetem elítélően, és azt gondoltam, 

„tényleg ezzal a vakonddal fogom leélni az életem hátralévő részét?"

A terapeutám úgy gondolja, hogy a valódi elkötelezettségtől való félelmem okozza ezeket a negatív gondolatokat. Pedig a családi hátterem nagyjából rendben van. A szüleim még házasok, de apám nagyon hiányzott gyermekkoromban, mivel külföldön dolgozott. Még kilenc hónap van hátra az esküvőig, és kezdek pánikba esni. Néha nézem, ahogy alszik, és azon tűnődöm, mi a fenét mondanék. Tudom, hogy senki nem támogatna, ha lefújnám az esküvőt. Azt is tudom, hogy vannak fontosabb dolgok is, mint a szex, de számomra a szex mindig is alapvető része volt egy párkapcsolatnak. Az agyam folyamatosan azt a kérdést veti fel, hogy hogyan mehetnék feleségül valakihez, akinek undorodom az érintésétől?

Aztán jön a hideg zuhany. 35 éves vagyok, nincs már időm jobb férfit találni. Nincs már időm arra, hogy tovább várjak a tökéletes családra. Nem tudok rosszabbat elképzelni annál, mint hogy újra randizni kezdjek. Fogy az időm, és nekem fogalmam sincs, mit csináljak. 

Via

Még több szerelem

A 3 legromantikusabb csillagjegy

Minden párkapcsolat halálos ítélete: a Manhattan-effektus

Így tekintenek valójában partnereikre a nárcisztikusok