Nem mások, csak másként kapcsolódnak a világhoz– így tanít minket az autizmus elfogadásra

Ma, április 2-án van az autizmus világnapja: egy nap, amely arra emlékeztet, hogy az autizmus nem egy diagnózis, amit kezelni kell, hanem egy nézőpont, amit meg kell értenünk. Egyre több személyes történet és ismert ember segít abban, hogy ne a különbségeket, hanem az értékeket lássuk, és ezáltal közelebb kerüljünk egy elfogadóbb világhoz.

Az autizmust hosszú ideig félreértések övezték. Gyakran úgy tekintettek rá, mint egy állapotra, amit kezelni, korrigálni kell. Az utóbbi években azonban egyre erősebbé válik egy új szemlélet, amelyet szakértők és az autizmus spektrumán élő emberek egyaránt képviselnek. Ez a megközelítés nem aköré épül, hogyan lehet megváltoztatni az autizmust, hanem azt, hogyan válhat a társadalom elfogadóbbá. Ugyanis ez nem betegség vagy hiba, sokkal inkább egy sajátos működésmód – egy gyűjtőfogalom, amely azt foglalja magában, hogyan érzékeli és értelmezi valaki a világot, és hogyan kapcsolódik hozzá. Ha problémaként vagy hibaként tekintünk rá, könnyen elveszítjük annak értékét és egyediségét. 

Nem korrigálni kell, hanem megérteni

Évtizedeken át a legelterjedtebb módszerek – például az intenzív viselkedésterápiák – arra törekedtek, hogy az autista emberek viselkedését a társadalmi normákhoz igazítsák. Bár ezek gyakran jó szándékból születtek, egy fontos dolgot figyelmen kívül hagytak: mégpedig azt, hogy a viselkedés is egyfajta kommunikáció. A kívülről furcsának tűnő mozdulatok – például a kézlengetés vagy a ringatózás – valójában fontos jelentéssel bírnak. Érzelmeket, belső állapotokat vagy szenzoros túlterheltséget fejezhetnek ki. Ha ezeket anélkül elnyomjuk, hogy megértenénk őket, azzal magát az embert nyomjuk el. Egy empatikusabb megközelítés inkább azt kérdezi: mit próbál ezzel közölni az illető? Ahogy egy szakértői gondolat is hangsúlyozza:

Akik segíteni szeretnének, fel kell ismerniük a fejlődési különbségeket, és támogatni kell az embert abban, hogy megismerje és elfogadja önmagát.

Másként létezni a világban

Az autizmus megértéséhez segíthet egy egyszerű hasonlat: olyan, mintha valaki egy idegen országba kerülne, ahol nem beszéli a nyelvet és egyáltalán nem ismeri a szokásokat. Az ebből fakadó bizonytalanság és túlterheltség nem hiányosság, hanem különbözőség. Ha azonban támogatást kap – megtanulja a nyelvet, megérti a környezetét –, sokkal könnyebben boldogul. Pontosan erre van szükségük az autista embereknek is: nem arra, hogy megváltoztassák őket, hanem arra, hogy segítséget kapjanak a világban való eligazodáshoz.

Út az elfogadás felé

Az autizmus világnapja sokáig a figyelemfelkeltésről szólt, ma azonban már egyre inkább az elfogadás kerül a középpontba. Az elfogadás azt jelenti, hogy teret adunk a különbözőségnek. Hogy figyelembe vesszük az érzékenységeket, értékeljük az eltérő gondolkodásmódokat, és meghallgatjuk az érintettek tapasztalatait. És talán azt is, hogy elengedjük azt a gondolatot, hogy csak egyetlen „helyes” módja van a létezésnek.

Sztárok, akik újradefiniálják az autizmusról alkotott képet

Az ismert személyiségek történetei segítenek lebontani a sztereotípiákat és meglátni az autizmus valódi arcát.

Anthony Hopkins

A legendás színészt hetvenes éveiben diagnosztizálták Asperger-szindrómával. Úgy véli, az autizmus segítette abban, hogy jobban, mélyebben megértse az általa formált szereplőket.

Egészen másképp nézek az emberekre, szeretem elemezni a karaktereket.

Daryl Hannah

A Splash című film tette világhírűvé, de számára a színészet egyfajta menekülés is volt. Gyerekként diagnosztizálták nála az autizmust, és gyakran érezte magát magányosnak.

A színészet számomra olyan volt, mint eljutni Óz földjére és találkozni a Bádogemberrel.

Susan Boyle

A skót énekesnő csak 51 évesen kapott diagnózist, miután korábban tévesen agykárosodást állapítottak meg nála.

Most már jobban értem, mi történik velem, és megkönnyebbültem. Amikor hasonló gondolkodású emberek között vagyok, akik valóban megértik a nehézségeimet, könnyebb levenni a maszkot és önmagamnak lenni.

Ahogy egyre többet hallhatunk, olvashatunk– szakértőké és érintetteké egyaránt – az autizmusról, egy dolog világossá válik: nem az autista embereket kell megváltoztatni, hanem a róluk alkotott szemléletünket. És ezzel nemcsak egy befogadóbb világot hozunk létre számukra, hanem egy sokkal emberibb, szerethetőbb környezetet.