Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Új tanulmány

Ez a legfontosabb tulajdonság a munkahelyi sikerhez a szakértők szerint

2024. augusztus 08.

2 perc olvasás

Szentkuty Nikolett

kutatás kommunikáció munkahely siker tanulmány jellemvonás
Ez a legfontosabb tulajdonság a munkahelyi sikerhez a szakértők szerint
© Shutterstock

Meglepő, hogy min múlhat a munkahelyi siker.


Amikor szóba kerül a munkahelyi siker, illetve hogy milyen módon lehet elérni, a legtöbben úgy gondolják, hogy mindehhez intelligencia, ambíció és asszertivitás szükséges. Nem árt a magabiztosság sem, különösen, ha vezető pozícióról van szó, hiszen ilyenkor mások munkájának megítélése is a feladatok közé tartozik – ezt pedig csak egészséges önképpel és határozott elképzelésekkel lehet hatékonyan végezni.

A döntésképtelenség és az egyéb bizonytalanságra vagy szégyenlősségre utaló jellemvonások nem tekinthetők kívánatosnak, de egy tanulmány most rávilágított arra, hogy a feljebb felsoroltak, sőt még a szakértelem sem veszi fel a versenyt egy másik tulajdonsággal, ha a munkahelyi siker elérése a cél.

Bár egyesek úgy gondolják, mindenképpen saját magukat kell előtérbe helyezniük a munkakörnyezetben, ám a tanulmány úgy találta, hogy a másokon való átgázolás áll a lehető legtávolabb a sikerhez vezető úttól.

A munkahelyi siker ezen a tulajdonságon múlik

Egy amerikai nonprofit szervezet, a Catalyst végezte el azt a kutatást, amelyben 900 alkalmazottat kérdeztek meg arról, hogy mi segíti őket leginkább a munkahelyi előrelépésben és a kollégákkal, illetve a felettesekkel való kommunikációban. Kiderült, hogy minden szempontból az empátia bizonyult a legfontosabbnak.

A koronavírus-járvány kétségtelenül hozzájárult mindehhez, hiszen a munkahelyeken is toleránsabbnak kellett lennie mindenkinek, és alkalmazkodni kellett az új körülményekhez. Ugyanakkor a kutatásból arra is fény derült, hogy az empátia elősegítette az innovatív ötletek megszületését, sokkal elkötelezettebbé váltak a munkavállalók, könnyebbé tette a stresszkezelést, és a munkavállalók egymáshoz való viszonya is sokkal szorosabb és megértőbb lett ennek köszönhetően.

munkahelyi-siker-elle.hu
Shutterstock

Bár az empátia alapvetően egy veleszületett tulajdonság, hiszen míg egyeseknek könnyebben megy, hogy együtt érezzenek másokkal, addig olyanok is akadnak, akiknek nehezükre esik más nézőpontból szemlélni az eseményeket, de az empátia tanulható.

A pszichológusok arra biztatnak mindenkit, hogy dolgozzanak magukon ilyen téren is, hiszen az empátia az élet minden területén megkönnyíti a másokkal való kommunikációt, munkahelyi környezetben pedig a légkört is pozitívan befolyásolja, és akár komoly sikerekhez is vezethet.

via

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves