Quantcast

Testmozgás

Hogyan törte meg a karantén a fitneszipart?

© Mirrorpix

A lezárások derékba törték a fitnesz kultuszát, és mindenki arra sarkalltak, legyünk kíméletesek magunkkal.

A pandémia előtt a 33 éves Kristen Wilson vonakodva járt edzőterembe, kényelmetlenül érezte magát abban a közegben, ez pedig számos kellemetlen tapasztalatot szerzett neki. A csoportos órákon a végkimerülésig kínozta és hajtotta magát, mert nem akarta, hogy a mellette álló fitneszfanatikusok kinézzék. „Még a jógaóra is stresszes volt, pedig annak éppen, hogy el kellett volna lazítania – mondja a New Jersey-ben élő Wilson, miközben felidézi a rettegést, ami mindig elfogta az órák előtt. – Kipróbáltam különböző edzőtermeket, különböző napszakokat és módszereket, de sosem tudtam magamra koncentrálni. Mindig arra fókuszáltam, mások vajon milyennek látják a testemet.”

Amikor a fitneszstúdiók és edzőtermek a lezárások elején váratlanul bezártak, a sportolás magányos tevékenységgé vált. Az ipar gyorsan virtualizálódott, átalakította a szolgáltatásait, hogy az embereknek egyetlen napot se kelljen kihagyniuk. A súlyzóipar jó úton jár ahhoz, hogy 2024-re 272 millió dollárral növekedjen az éves árbevétele, köszönhetően a fitneszrajongóknak, akik telepakolták a pincéjüket, garázsukat, hálószobájukat, és még a kis lakásuk nappaliját is különböző felszerelésekkel, hónapokig tartó készlethiányt okozva az üzletekben. Az amerikai ICON Fitness – a Nordictrack, a Proform és az iFit tulajdonosa – eladásai hatszáz százalékkal nőttek meg az otthoni edzéshez szükséges vásárlásoknak köszönhetően.

Bár a csoportos órák versengő hangulatát kedvelők keseregnek miatta, a fitnesz otthoni változata lehetőséget teremtett arra, hogy az edzésre önállóan végezhető tevékenységként gondoljunk, mindenféle fixáció és összehasonlítás nélkül. A Wilsonhoz hasonló emberek számára ez a testmozgás új korát hozta el. „A sport mindig a testem megváltoztatásához kapcsolódott” – mondja Wilson, aki épp egy étkezési rendellenességből próbál kigyógyulni. Az online órákra való átállás és az, hogy bármikor kikapcsolhatta a kamerát, sokkal komfortosabbá tette számára a testmozgást. A korábbi rettegést elégedettség és egészséges büszkeség váltotta fel. „Amióta minden online, a saját házamból vehetek részt az órákon, ezáltal nem érzem magam furcsán, és nem foglalkoztat, hogy a többiek mit csinálnak – mondja. – Az étkezési rendellenesség nem veszi át az irányítást az agyamban.”

„Kipróbáltam különböző edzőtermeket, különböző napszakokat és módszereket, de sosem tudtam magamra koncentrálni”

2020-ban számos létesítmény zárta be végleg kapuit a járványügyi korlátozások következtében. Az International Health, Racquet & Sportsclub Association egy, a koronavírus-járványnak az iparágra gyakorolt hatásait vizsgáló jelentése szerint az Egyesült Államok fitneszklubjainak és stúdióinak 17 százaléka végleg bezárt 2020 végén. Akik a Covid-19 előtti helyzethez hasonlóan próbáltak működni, a saját felelősségükre tették ezt. Egy népszerű kanadai stúdió például az óvintézkedések ellenére is fertőzési gócponttá vált tavaly ősszel – megközelítőleg nyolcvan ember kapta el a betegséget egy órán, amelyen részt vett egy tünetmentes vírushordozó.

Bármennyire is élvezetes nézni, ahogy a fitneszkultúra küzd az életben maradásért, miközben a hívei a konyhájukban végeznek terpeszugrásokat vagy az erkélyen plankelnek, tagadhatatlan, hogy a hogyan, hol, miért, és milyen intenzitással edzünk kérdésekre adott válaszok átkalibrálása figyelemreméltó változásokat hozhat. Ezt az átkalibrálást pedig nemcsak a fitneszrajongók végezték el, hanem azok is, akik a moratórium idején meglátták a lehetőséget arra, hogy átgondolják az egészséghez és a jólléthez való általános hozzáállásukat. A „fittség” és „nem fittség” körvonalai sosem voltak ennél tisztábbak. A fitnesz ma már senkihez sem tartozik. Sokan lemondták vagy felfüggesztették az edzőtermi tagságukat, és sokan vannak, akik felszedtek pár kilót. Úgy tűnik, mintha a karantén egy pontján mindenki megküzdési stratégiaként alkalmazta volna a sütést – az NBC szerint 2020 márciusában és áprilisában a legnépszerűbb, receptekkel kapcsolatos Google-keresések a banánkenyér, palacsinta, brownie, amerikai palacsinta, francia pirítós és sajttorta voltak.

Egy rendszeresen edzőterembe járó barátom tavaly áprilisban megengedte magának, hogy egy darabig ne eddzen, és hogy egy kicsit kíméletesebb legyen önmagával. Azóta sem sportolt. És én is hazudnék, ha azt mondanám, hogy a szobabicikli, amit hónapokkal ezelőtt összeszereltem a konyhában, annyira ki lett használva, mint amennyire én azt a 650 dollár plusz szállítási költség összegű számla kifizetésekor elterveztem (és attól félek, a súlyzók is hasonló sorsra jutnak majd.)

Ugyanakkor, a magukat nem a fitnesz meghatározó áramlatába soroló edzők, akiknek a teste is eltér az iparágban megszokott átlagtól, szintén átköltöztek az online térbe, így azok is átélhetik a mozgás örömét, akik Wilsonhoz hasonlóan korábban úgy érezték, nem szívesen látott vendégek az edzőtermekben.

„Egyre több olyan embert látok, aki magáénak érzi a sportot, még az ’testedzés’ szó helyett is inkább az ’örömteli mozgás’ kifejezést használják, átkeretezve a tréningezést valami olyan dologra, amit magunkért teszünk, és nem vezeklésből” – mondja a torontói jógaoktató, Shannon Kaneshige, aki a weboldalán kifejezetten azt írja, hogy az órákon a molettebbeket is szívesen látják, és a fogyókúra tabutéma. A lezárások 2020 márciusi bevezetése óta több átlagos méretű résztvevő csatlakozott az órákhoz, szerinte ennek köze van ahhoz, hogy ma már nem a súlyvesztés a részvétel egyetlen oka.

„Mivel a lehetőség adott, az emberek ahhoz a mozgásformához húznak, amely megerősíti őket abban, hogy kicsodák most, és kik szeretnének lenni – mondja Kaneshige. – Nem akarnak állandóan versenyezni… Szerintem a sport, a fitneszkultúrától elvonatkoztatva, nagyrészt arról szól, hogy visszatérjünk önmagunkhoz.”

"A fittség tétjének csökkentése lerombolta azokat a merev elvárásokat, amelyek meghatározták, hogy az edzés kinek és mire való."

A fittség tétjének csökkentése lerombolta azokat a merev elvárásokat, amelyek meghatározták, hogy az edzés kinek és mire való. E nyomás nélkül az emberek felfedezhetik, mit jelent valójában a sportolás. A Covid-19 előtti időkben a fittség eszméje bizonytalan volt, egy kártyavár, ami egyetlen kihagyott edzéstől vagy megevett, démonizált desszerttől összeomolhatott. A fittség türanniszát a félelem tartotta életben, hogy mit szólnak majd mások, ha megtudják, hogy nem tartottuk be a szabályokat. A fitneszkultúra decentralizálásával azonban ezek a szabályok érvényüket vesztették. Mondhatnánk, hogy a fitneszkultúra változóban van.

„Egy globális krízis közepén teljesen érthető, ha inkább örömteli dolgokat akarunk csinálni, semmint büntetni magunkat – mondja Lauren Leavell philadelphiai személyi edző és fitneszoktató. – A barre edzés talán túl sok lenne, az emberek inkább csak a kutyájukat sétáltatnák, és ez rendben is van. Sokkal intuitívabbakká váltunk a nekünk megfelelő mozgásformákat illetően.”

Leavell szerint az, hogy felismertük, az átlag mozgásformákhoz képest számos lehetőségünk van, hosszútávú változásokat hozhat. És a prioritásaink is megváltoztak. „Emberek haldokolnak, elveszítik a munkájukat vagy az otthonukat. Az a beállítódás, amely előidézi, hogy valaki a kinézete miatt aggódjon, akár viccből, miközben mások túlélni próbálnak, az elhízásfóbiából ered.”

Leavell megengedi a résztvevőknek, hogy kikapcsolják a kamerát a Zoom-edzések alatt, így anélkül gyakorolhatnak, hogy azt éreznék, nézik őket. „Megengedem a csoportomnak, hogy úgy jelentkezzenek be, ahogy csak akarnak… Ez a szabadság sokak számára vonzóbbá teszi a sportolást. Nem érzik úgy, hogy be lennének zárva.”

Míg több fitneszoktató rekordszámú résztvevőről számol be, főleg az alacsony intenzitású órákon, Leavell szerint az emberek sokkal elnézőbbek is lettek önmagukkal szemben, ha kihagyják az edzést. „Nem kell edzeni, ha nem akarunk – mondja. – Ez is teljesen rendben van.”

A pandémia okozta stressz Kaneshige szerint megtörheti a merev fitneszideológiákat. Sokan a szorongás csökkentése végett edzenek, mások viszont pont azzal akarnak maguknak jót tenni, hogy nem mozognak.

„Ez egy világjárvány – mondja Kaneshige. – Vigyáznunk kell magunkra, ami néha azt jelenti, hogy pihennünk kell. Az önmagunkkal való törődés esetenként azt jelenti, hogy elengedjük a társadalmi elvárásokat, különösen, ha azok nem szolgálják a személyes jóllétünket.”

"Az önmagunkkal való törődés esetenként azt jelenti, hogy elengedjük a társadalmi elvárásokat, különösen, ha azok nem szolgálják a személyes jóllétünket."

Ahogy a korlátozó intézkedések szigorodtak, úgy nőtt az otthoni edzést biztosító platform, az Obé tagjainak száma, amely igény szerinti edzéseket és napi huszonkét élőben zajló órát ajánl, különböző fitneszguruk vezetésével. A cég által kiadott közlemény szerint 2018-as megjelenése óta havonta harminc százalékkal nőtt a tagok száma, 2020 márciusa és májusa között azonban ez a szám nyolcvan százalék volt.

Az Obé tízperces edzéseket is kínál azok számára, akiknek a munkabeosztásuk vagy gyereknevelési feladataik mellett nem jut idejük többre, illetve azoknak is, akik egyszerűen csak nem akarnak egy órát izzadni.

„Egy kevés mozgás is több, mint a semmi – mondja Ashley Mills, az Obé egyik alapítója. – Az a feladatunk, hogy helyet találjunk magunknak az emberek életében… Az a régi hozzáállás, hogy a nap minden percét uralnunk kell, már elavult, az ilyen felfogás több kárt okoz, mint amennyit használ. Mi arra próbáljuk bátorítani a tagjainkat, hogy azt tegyék, ami a testüknek a legjobb. Nem kell mindig maratonra készülni.”

Mark Mullet, az Obé másik alapítója úgy látja, a platform alkalmazkodik az edzési prioritások változásihoz. Az emberek egyre kényelmesebbek, nem szívesen adják fel az egész estéjüket a sport érdekében. „Minden teljesen más ahhoz képest, amikor 20 percet autóztunk az edzőterembe, átöltöztünk, egy órát edzettünk, azon gondolkodtunk, mit csináljunk, miket emeljünk, lezuhanyoztunk, újra átöltöztünk, majd visszamentünk az autóhoz” – mondja.

Kevin Nulls 35 éves médiaproducer számára az előző év az önszeretet egy új módjának beépítését is jelentette a mindennapjaiba. „Amikor az irodában dolgoztam, könnyen magával rántott az agónia – nem figyeltem a testem jelzéseire. Most azonban nagyon is odafigyelek – mondja. – Rendszeresen tartok szüneteket, amikor óránként 15 percet valamilyen aktív tevékenységre szánok, mondjuk körbesétálom a háztömböt, vagy nyújtásokat végzek, amik a nyakamat, a vállaimat és a hátam felső részét célozzák. A pandémia előtt ezek sosem voltak a napom részei.”

Nulls ma már saját maga miatt mozog, hogy enyhítse krónikus fájdalmait, és nem azért, hogy megfeleljen egy könyörtelen testképnek. „Gyerekkoromban kövér voltam. Tudom, minden híresség is ezt mondja, de az én esetemben tényleg így volt. A súlyom fel-le jojózott, amit általában a stresszevés táplált, ezzel nyomtam el a depresszív gondolatokat és a szorongást – mondja. – Tavaly március óta megtanultam, hogy a fittség nem azt jelenti, hogy csökkentsük a problémás területek méretét. Most már csak egyszerű dolgokat várok a testemtől: a fájdalom csillapodását, jobb testtartást, és hogy jól érezzem magam a bőrömben.”

Shana Minei Spence New York-i dietetikus és táplálkozási szakember azt mondja, sokan még mindig azért keresik fel, mert bűnösnek érzik magukat az érzelmi evés miatt. „Nehéz megszabadulni ettől a gondolkodásmódtól – magyarázza. – Egész kicsi korunk óta azt tanították nekünk, hogy kategorizáljuk az ételeket.”

Bár több foglalkozás szükséges hozzá, Spence szerint az emberek végül megértik a lényeget. „Lassan megtanulják perspektívába helyezni a dolgokat – teszi hozzá. – Manapság életben lenni áldás. Az emberek elkapják a vírust, és sohasem épülnek fel belőle. Ma már mindenki ismer valakit, aki megfertőződött. Valóban a hízás lenne a legnagyobb problémánk? A világban sokkal aggasztóbb dolgok zajlanak annál, mint hogy felszedtünk öt kilót.”

Forrás: ELLE