„Eszkortférfiaknak fizetek a kötöttségek nélküli szexért”

„Az üzenetváltás profi volt, mintha csak egy személyi edzést foglaltam volna”

Huszonkilenc éves koromban a barátom, akivel két és fél éve voltunk együtt, egyszer csak elém állt, és azt mondta, nem akar hosszú távú párkapcsolatot. Nálam lakott, minden tökéletesnek tűnt, de három évvel fiatalabb volt nálam, és arra vágyott, hogy körbeutazza a világot. Várható és olyan fájdalmasan eredetiség nélküli volt az egész. Összetörtem.

Kiköltözött, hogy új életet kezdhessen – és ugyanazokat a korsó söröket igya, csak épp melegebb éghajlaton –, én pedig, bár készen álltam egy új kapcsolatra, néhány héttel később mégis inkább egy kis kalandra és izgalomra vágytam. Szexre volt szükségem, hiányzott az érintés, a flört.

9-től 5-ig tartó irodai munkám van egy marketinges cégnél Brightonban, ami persze egyáltalán nem segít abban, hogy könnyen leküzdjem a magányt, szóval minden randialkalmazást letöltöttem, de az egész olyan reménytelennek tűnt. A randizás a húszas éveid közepén is éppen elég kimerítő, de harminchoz közeledve? Egyenesen gyötrelmes. Voltak férfiak, akikkel levelezőpartneri státuszban maradtam, mert amint felhoztam, hogy találkozni szeretnék, felszívódtak. Voltak férfiak, akik a valóságban kicsit sem hasonlítottak a profiljukhoz. És voltak, akikkel az első pillanattól éreztem, hogy nincs köztünk kémia. Az applikációk csak szenvedést okoztak, meg olyan egyéjszakás kalandokat, ahol az élvezet meg sem közelítette a másnap reggeli kínos érzést. Túl sokat kértem volna azzal, hogy magamra akartam fókuszálni, szórakozni a barátaimmal, és közben néha lefeküdni egy férfival, aki tetszik, nem akar elköteleződni, viszont minden szeszélyemet kielégíti? Úgy tűnt, igen.

Győzött a kíváncsiság

A szakításom után négy hónappal egy barátnőm meggyőzött, hogy nézzek rá az Ennvy nevű eszkortoldalra. Ő évekig dolgozott náluk, és arra kért, gondoljam át, hogy rendeljek magamnak egy eszkortférfit, aki kielégíti majd a szexuális igényeimet. Néhány margarita után meggyőzött: nem csak az olyan lúzerek fizetnek a szexért, akik normál esetben nem jutnak hozzá egy jó numerához. „Voltak fiatal klienseim, még szexik is" – mondta. „Ez általában az izgalomról szól.”

Aznap éjjel, mikor kicsit később elhelyezkedtem az ágyamban, és elővettem a vibrátoromat egy újabb magányos, szombat esti maszturbációhoz, egyszer csak megálltam. Úgy döntöttem, hogy mégis inkább vetek egy gyors pillantást az eszkortoldalra. Nyilvánvalóan kíváncsi voltam. Ahogy a közelemben lévő férfiak fotóit lapozgattam, találtam néhányat, akiknek a közelébe nem mennék, de néhány olyat is, akiknek bizony nagyon is. A fotók között voltak alsónadrágos, tükörben készült szelfik, de profi fotók is, amik komolyabb tapasztalatról árulkodtak. És az oldal tele volt kockás hasakkal.

Vajon végig tudnám ezt csinálni? Egy kicsit mindig prűdként gondoltam magamra, de talán itt volt az ideje, hogy kilépjek a komfortzónámból. Jóllehet, a lehető legvadabb módot választottam erre.

Körülbelül hajnali egykor küldtem egy üzenetet Reece-nek. 193 cm magas volt, olyan hasizommal, hogy azon nemhogy sajtot, gránittömböket is le lehetne reszelni. Az arca kedvesnek tűnt, a mosolya barátságosnak – persze csak ha valóban ő volt a képeken. „Mi van, ha nem is az ő fotói?" – gondoltam. „Mi van, ha egy gyilkos jelenik meg az ajtómban, vagy ami még rosszabb, valaki öreg és visszataszító?” A következő nap már válaszolt is, rögtön a randi lebonyolításával kapcsolatos részletekre kérdezett rá, hogy mikor és hol találkozunk. Az üzenetváltás profi volt, mintha csak egy személyi edzést foglaltam volna. Megkértem Reece-t, hogy készítsen egy szelfit a nevemről készült fotót tartva, és akkor megkönnyebbültem. Amikor pedig utánanéztem, hogy az oldal hogyan kezeli az eszkortokat, még inkább megnyugodtam. Reece megkérdezte, hogy mikről szoktam fantáziálni, de én azt válaszoltam, jobban örülnék, ha most csak innánk valamit, és megpróbálnánk megismerni egymást. A találkozót péntek éjszakára időzítettük, az ár 160 font volt két órára – olcsóbb, mint amire számítottam.

ELJÖTT A NAGY NAP

Egész nap nem tudtam a munkámra koncentrálni. Pillangók repkedtek a gyomromban, izgatottabb voltam, mint egy átlagos péntek esti találkozó előtt. Ahogy hazaértem, megittam egy pohár bort, magas sarkút vettem fel a ruhámhoz, mintha csak egy rendes randira készülnék. Remegtem az idegtől, főleg az aggasztott, mi lesz, ha meglát, és inkább itthagy. Azt hallottam, megtehetik. Mi lesz, ha azt gondolja majd, hogy nem érek meg 160 fontot?

Mire bekopogtatott, már majdnem egy üveg bort megittam. Zavartan engedtem be, a majdnem üres borosüveget markolva. Ő kuncogott egyet, majd miután bejött, megnyugtatott, hogy ne idegeskedjek. „Semmi olyat nem kell tenned, amit nem szeretnél. Igyunk inkább egy pohár bort” – mondta.

Beszélgettünk az életünkről, kérdezett a munkámról, és arról, hogy találtam rá. Nagyon hasonlított egy igazi randihoz – a kezébe csúsztatott borítékot leszámítva. Ettől intim hangulatba kerültünk. Lágyan cirógatni kezdte a karom és szemtelenül simogatta a fenekem, de nem volt semmi erőltetett  az egészben. Ő nem kérdezte meg, mi indít be engem, én meg hagytam, hogy csak tegye a dolgát.

Innentől nem volt megállás

A szex elképesztő volt. Mintha a testem minden vágyát még azelőtt kitalálta volna, hogy én egyáltalán tudomást szereztem volna róla. Sosem éreztem még ekkora elhivatottságot valakiben arra, hogy kielégítse a szükségleteimet és vágyaimat. És ő semmit sem várt cserébe, sőt, nem is engedte, hogy bármivel próbálkozzak. Az egész csak rólam szólt. Amikor elment, mondtam neki, hogy szerintem túl alacsony árat kér a szolgáltatásaiért.

Utána persze mocskosnak éreztem magam. De csak annyira, amennyire bármelyik másik egyéjszakás kaland után, valahol hátul, az elmém egy eldugott zugában. Viszont még mindig aggódtam, hogy ez az egész milyen kínos. Megijedtem, hogy valamelyik ismerősöm esetleg megtudhatja. A lehető legextrémebb módját választottam a szex utáni vágyam beteljesítésének, ez mégis sokkal kielégítőbb volt, mint egy bármilyen idiótával eltöltött éjszaka, akit egy bárban szednék fel.

A második alkalommal már erősnek és szabadnak éreztem magam. Háromszor találkoztam ugyanazzal a sráccal, havi rendszerességgel, önmagam kényeztetése érdekében. Persze azzal tisztában voltam, hogy a viszonyunk szigorúan üzleti alapú, de kellett az ismerősség érzése. Állandó kapcsolatban maradtunk, és röviden chatelgettünk, amíg le nem szerveztük a következő találkozót. Szinte már a barátomnak éreztem őt. Nem kellett azon stresszelni, hogy ez az egész mit jelent, és nem akadtam el a „jelek” megfejtésében sem.

Kellemetlen meglepetés

A negyedik alkalom viszont drámaian alakult. Reece szabadságra ment, én pedig csalódott voltam. Az eszkortbarátnőm meggyőzött, hogy adjak esélyt valaki másnak is. Ismét a csodás hasizma miatt választottam ki egy pasit, de ez alkalommal nem kértem fotót a személyazonossága igazolására. Ma sem teljesen értem, miért. Részben egy kis izgalmat akartam, hogy nem tudom, ki áll majd az ajtóban, és talán egy kicsit bután is éreztem magam, hogy legutóbb kértem fotót, miután olyan simán ment minden. Azt gondoltam, ezúttal is így lesz. A teste elég jónak tűnt ahhoz is, hogy ne érdekeljen az arca, pedig végül az lett a legnagyobb probléma.

Az exem volt az ugyanis. Leesett az állunk. Megkérdeztem, mi a fenét keres itt, mire hitetlenkedve azt válaszolta: „Én vagyok Tom.” Ő álnéven van fent az oldalon, és bár én a saját nevemet használom, az elég általános, és el is költöztem, mióta utoljára láttuk egymást, szóval a címet sem ismerhette fel. A szituáció nem lehetett volna ennél kellemetlenebb, de inkább mindketten nevetésben törtünk ki, majd behívtam. Még mindig nálam volt egy doboznyi cucca a szakítás után, visszaadtam neki, ezen aztán még jobban nevettünk. Megbeszéltük, hogy kivel mi történt a szakítás óta, ő is mesélt rövid ázsiai körútjáról. Ezután megkérdezte, menjen-e vagy maradjon. „Hát, ha már úgyis itt vagy…” – válaszoltam.

Szenzációsat szexeltünk, ez volt az egyik legjobbunk. Megkért, ne fizessek neki, de én szigorúan üzleti keretek között akartam tartani a dolgot. 70 font az órabére, én pedig ragaszkodtam hozzá, hogy adjak neki 50-et, ugyanis poénból levontam az utolsó gázszámlatartozását. Váratlan és csodás élmény volt. Utána viszont bepánikoltam, hogy a közös barátaink ezek után könnyen rájöhetnek a titkomra. Megeskettem Tomot, hogy az egész kettőnk közt marad, de azóta is félek, mert bármikor kicsúszhat valami egyikünk száján.

Hiányzik a felhőtlen élvezet

Az eszkortbarátnőmnek nyilvánvalóan meséltem a tapasztalataimról, de senki másnak. Hánynom kell a gondolattól, hogy a barátaim, a családom vagy a kollégáim megtudják. Bár erősnek érzem magam, tudom, mit gondolnának. Nincs szükségem a szánalmukra, a kérdéseikre, sem az ítélkezésükre. Ez teljesen megváltoztathatná a rólam alkotott képüket, ezért inkább megtartom az én kis izgalmas titkomnak.

Végül Tom volt az utolsó pasi, akivel a Covid-19 kirobbanása előtt találkoztam. Most pedig hiányzik az emberi érintés, és főleg életem legjobb szexuális élményei. Bízom benne, hogy a titkom nem tudódik ki, és az egész nem lesz már érdekes, mire „kiengednek” minket a karanténból. De még a belső nyugtalanság sem késztetett soha arra, hogy komolyan elgondolkodjak azon, hogy abbahagyjam az egészet, ahhoz túl sok macera nélküli orgazmusban volt részem. Számolom a napokat, amíg rá nem találok majd a következő fix eszkortomra.

Forrás: ELLE