Sándor Erzsi: Lúzerek és boomerek

Anyátokat! Meg apátokat is, nem beszélve a nagyszüleitekről, akiket boomereztek. Ebben az országban, ami minden volt, csak nem Amerika! Megmondanátok, mikor volt itt az a nagy gazdasági fellendülés, amitől teleszülték anyáink a Kárpát-medencét?

Itt, kicsikéim, nem jómód volt, hanem abortusz-tilalom és Ratkó-korszak. Konyhaasztalon elkezdett abortusz. Erre gondoltok, amikor a jómódról és gondtalan életről beszéltek, amibe állítólag beleszülettünk? Imádtunk volna boomerek lenni, haszonélvezői a világgazdaság nagy fellendülésének, hatalmas vagyonokat felhalmozni és magasról osztani nektek az önmegvalósításról szóló tanításainkat, de mi csak lúzerek lettünk.

Egy levert forradalom után születtünk, és az első dolog, amit megtanultunk, hogy még az óvodában se jártassuk a szánkat, mert nem tudhatjuk, kinek házmester a mamája. Akkor még nem tudtuk, hogy a házmesterség belül van, és generációkon át öröklődik. Vigyázzatok, mert köztetek is lehet! 

Mi azok vagyunk, akik nem lettünk főnökök, mert az előttünk járó generáció az istennek sem akarta átadni a helyét, és nektek kellett jönnötök ahhoz, hogy – rajtunk átlépve – végre letaszítsátok őket. Mi a lúzer és kimaradó nemzedék vagyunk, azok, akik dolgoztunk, ha mond nektek ez a szó valamit, és úgy nőttünk fel, hogy a szüleinket is csak dolgozni láttuk. Egyedül jártunk haza a suliból, csörgött a nyakunkban a lakáskulcs. Napközi- és menzanemzedék vagyunk. Leckeírás helyett a Szabad Európát hallgattuk, és a fél életünket adtuk volna fél óra Woodstockért. Mi békét szavaltunk Vietnámnak, ki akartuk szabadítani Angela Davist, sírtunk Allendéért, és közben ránk ragadt a jogvédelem, az egyenjogúság, meglegyintette a homlokunkat a lázadás, és hinni kezdtünk a saját erőnkben. Megéreztük, hogy lehetnénk közösség, csapat, ha hadsereg nem is. Pofáztunk, vitatkoztunk, elkezdtünk óvatosan ellenállni, miközben megtanultuk, hogy nem akarni valamit és nem csinálni ellene semmit az olyan, mint nullával szorozni. Nem lesz belőle semmi. Voltak bátor barátaink is, mi nem voltunk azok. Nem mentünk szembe a rendszerrel, csak nem fogadtuk el a kényszereket. Kibújtunk alóla, hülyére vettük a szabálykövetőket, megtanultunk a sorok között olvasni, hallani és látni, és élveztük az összesúgás összetartó melegét. Kiélesítettük a humorérzékünket, tudtunk röhögni magunkon, a helyzeten, és most már rajtatok is. 

Rajtatok, akik elég sokat köszönhettek nekünk, akik azért tanultunk, hogy ti már beleszülethessetek. Mi időben szóltunk nektek, hogy legyetek önállóak, találjátok ki az életeteket és szeressétek jól érezni magatokat a bőrötökben. Ezt akkor is lehet, ha közben megvadul a világ körülöttetek. Körülöttünk megvadult néhányszor. 

Készüljetek lélekben arra, hogy nem fogjuk hímezni tanítani az unokáinkat, mert nem kézimunkázunk, és a Fürge Ujjak újságról még most is azt hisszük, hogy felnőtt tartalom. Mi vagyunk az első nemzedék, akik nem tudjuk, hogyan kell megöregedni, mert mi a szexuális forradalom és a rock and roll gyermekei vagyunk. Mi még nem cseréltük le kiskosztümre a farmerünket, körömcipőre a bakancsunkat és tekintélyelvűre az elménket. Házibulikban edződtünk, kiszőrösödött a lábunk az első fogamzásgátlóktól, de megtanultuk, hogyan fejezzük ki azt, amire igényünk van, és hogyan tárjuk egyre szélesebbre a szabadságunk szűkre szabott kis kapuját. 

Így lettünk boomerek helyett lúzerek, és ne higgyétek, hogy a generációnk tagjai közül sokat nem vetünk meg éppen annyira, mint ti mindenkit. Az anyátokat.

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.