Elbukott a bíróságon a késői abortusz ellen harcoló nő

Heidi Crowter bíróság előtt támadta meg az Egyesült Királyság abortusztörvényét, mert szerinte diszkriminatív a szabályozás, ami a születésig engedélyezi a terhességmegszakítást, ha a magzatot Down-szindrómával diagnosztizálják.

Egy Down-szindrómás nő a brit egészségügyi miniszterrel vitatkozott a bíróságon az Egyesült Királyság abortuszszabályozása miatt, de elvesztette a pert – írja a Guardian. Heidi Crowter, Máire Lea-Wilsonnal az oldalán, akinek a fia Down-szindrómás, diszkriminatívnak és megbélyegzőnek tartja, hogy az Egyesült Királyságban egészen a szülésig meg lehet szakítani a terhességet, ha a magzatot Down-szindrómával diagnosztizálják.

A brit Egészségügyi és Szociális Ellátások Minisztériumát az 1967-es abortusztörvény miatt támadták, amely szerint a terhesség a 24. hétig szakítható meg, hacsak nem áll fent „a gyermek súlyos fogyatékosságának alapos kockázata”. A júliusban tartott, két napig húzódó meghallgatáson a felperesek azzal érveltek, hogy a szabályozás az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) 8. cikkének (1) bekezdésében foglalt, a magánélet tiszteletben tartásához való jogba ütközik, beleértve a szülővé válásról vagy annak elutasításáról szóló döntést, valamint sérti „mindhárom panaszos emberi méltósághoz, autonómiához és személyes fejlődéshez való jogát”.

A keresetet elutasították arra hivatkozva, hogy a törvény nem jogellenes, és a célja, hogy kiegyensúlyozza a még meg nem született gyerek és a nő jogait. Az eljáró bírók a következőkre jutottak: „Az ügy rendkívül érzékeny és ellentmondásos kérdéseket vet fel. Erős érzelmeket vált ki mindkét oldalból, beleértve az etikai és vallási nézetek különbségeit is. A bíróság azonban nem foglalkozhat ezekkel a vitákkal; kizárólag a jognak megfelelően kell döntenie.”

Rosszul érinti a törvény a Down-közösséget

„Szomorú” nap volt ez Crowter számára, de megígérte, hogy tovább fog harcolni. A Royal Courts of Justice előtt férjével, James Carterrel az oldalán azt nyilatkozta: „A bírók és a kormány talán nem tartják a törvényt diszkriminatívnak, de én hátrányosan megkülönböztetve érzem magam, és az ítélet nem változtat azon, hogy én és még több ezren a Down-közösségben hogyan érzünk.”

A tárgyaláson a felpereseket képviselő Jason Coppel QC azzal érvelt, hogy a „késői abortuszok” leggyakoribb oka a Down-szindróma. A bírók szerint a bizonyítékok „erőteljesen” rávilágítottak arra, hogy vannak családok, amelyek akkor is megtartják a gyereket, ha akár többféle fogyatékossággal fog születni, de nem minden család reagálna így.

Majd hozzátették: „A családok képessége, hogy gondoskodjanak egy fogyatékossággal élő gyermek szerető és támogató környezetéről, jelentősen meg fog változni. De a bizonyítékok azt is egyértelműen alátámasztják, hogy bár a tudomány fejlődött, és az azonosítás korábban is megtörténhet, még mindig vannak olyan állapotok, amelyeket csak a terhesség végén, a 24. hét után lehet észrevenni.”

A nők döntési lehetőségei csökkennének

A bírók szerint a felpereseken kívül más nők úgy látnák, hogy „a döntési lehetőségeik csökkennek (és potenciálisan bűnözővé válhatnának”). Az ítélet azt írja: „Számos bizonyítékát láttuk, hogy vannak családok, amelyek szerető környezetet biztosítanak súlyos fogyatékossággal élő gyerekeknek, de nem tudjuk, hogy egy fordított világban mi történne, ha a nőket a büntetőjog kényszerítené arra, hogy életet adjanak egy gyereknek, akit nem akartak vagy nem tudnak szeretni.” Az ügyet a bíróság helyett a parlamentnek kellene megtárgyalnia, mondták.

Lea Wilson szerint: „A legfelsőbb bíróság döntése azt mutatja, hogy az én két fiamat a törvény nem tekinti egyenlőnek másokkal. A Down-szindrómás emberek az élet minden területén diszkriminációval találkoznak, a világjárvány pedig megmutatta, hogy ez milyen veszélyes, akár halálos következményekkel járhat.”

Azt mondta, az ítélet szemet huny a hátrányos megkülönböztetés felett, és bebetonozza a társadalmi tudatba a tévhitet, hogy a Down-szindrómás emberek élete nem annyira értékes, mint másoké. Mindenesetre nem bánja, hogy bírósághoz fordultak, mert az ügy „segített rávilágítani, hogy a Down-szindrómások és családjaik milyen csodálatos életet élnek”, és segített eloszlatni néhány negatív sztereotípiát.

Crowter az ügyüket William Wilberforce rabszolgaság ellen folytatott harcához hasonlította. „Amikor valami átment, mindig tovább folytatta, és én is így fogok tenni, mert meg akarom akadályozni, hogy a törvény megengedje a hozzám hasonló babák abortálását egészen a szülésig, mert ez hátrányos megkülönböztetést jelent a Down-szindrómásokra nézve – mondta. – Nem adom fel, végigcsinálom.”