Az állandó önfejlesztés csapdája – pszichológus árulta el, mikor érdemes megállni

Önmagunk jobb megértése és fejlesztése elsőre egyértelműen pozitív törekvésnek tűnik: ki ne szeretne tudatosabb, kiegyensúlyozottabb vagy éppen boldogabb lenni? A modern világban az önfejlesztés azonban egyre inkább elvárássá válik, az önismereti út pedig könnyen átcsúszhat abba, hogy egy folyton javításra szoruló „projektként” tekintsünk önmagunkra.

Az önfejlesztés alapvetően pozitív belső munka, ám könnyen teljesítménykényszerré válhat, ha folyamatosan úgy érezzük, hogy javítanunk, ellenőriznünk kell magunkat, vagy újabb és újabb hibákat keresünk önmagunkban. Mráz Kata pszichológus segítségével azt járjuk körbe, hol húzódik a határ az egészséges belső munka és az önmagunkkal szembeni állandó elégedetlenség között.

Segítsd meg magadat…

Szinte kikerülhetetlen témája az előző évtizedeknek: ki ne emlékezne a kilencvenes-kétezres évek színes és csillogó szalagcímes könyvdömpingjére, amik a lelki és fizikai életünk minden aspektusára jól csengő és bombabiztos tanácsokkal szolgáltak vagy ki ne látott volna olyan tanfolyam reklámot, ami azt ígéri, megtanít minket legjobb önmagunkká válni? Csak a TikTokon a #selfimprovement hashtag több mint 3 millió posztnál és közel 30 milliárd megtekintésnél jár, újságcikkek tömkelege ad 5-10-15 tippet arra, hogyan gondolkodjunk, együnk, aludjunk, edzünk, vásároljunk, sminkeljünk és egyáltalán létezzünk egy jobb, teljesebb élet érdekében.  

Az önfejlesztés ugyanis már nem egyszerűen lehetőségként jelenik meg, hanem a rengeteg ránk áradó tanácsnak és tartalomnak köszönhetően könnyen érezhetjük úgy, hogy egyre több élethelyzetben kötelességünk folyamatosan dolgozni magunkon. A munka világában elvárás lehet, hogy fejlesszük a készségeinket és alkalmazkodóképesek maradjunk, az egészségünkért és életminőségünkért nekünk kell felelősséget vállalnunk, a kapcsolatainkban pedig legyünk tudatosak, kommunikáljunk jól és dolgozzunk a saját mintáinkon, mindezt persze önismeretünk állandó fejlesztése mellett. Ha pedig valami nem működik, könnyen az a következtetés adódik, hogy még nem dolgoztunk eleget magunkon: nem vagyunk elég tudatosak, elég kiegyensúlyozottak vagy elég „jó verziói” önmagunknak. Így az önismeret, önfejlesztés nem egy szabadon választható eszköz lesz, hanem egy olyan mércévé is válhat, amelyhez folyamatosan igazítanunk kell saját magunkat és amit valahogy sosem lehet elég magasra tenni.

Fejlesztésből optimalizálás

De miért is lett ennyire erős az érzés, hogy folyamatosan dolgoznunk kell önmagunkon és milyen pszichés folyamatok állhatnak emögött? Mráz Katalin pszichológus szerint az önfejlesztésnek van egy kifejezetten pozitív oldala. „Sokkal természetesebb lett önismeretről, lelki egészségről vagy segítségkérésről beszélni, mint korábban, és ez fontos változás. Közben viszont az önfejlesztés valahogy bekerült ugyanabba a teljesítménylogikába, amiben egyébként is élünk.

Nemcsak a munkában, a külsőnkben vagy az életmódunkban kellene egyre jobbnak lennünk, hanem mintha a személyiségünket is folyamatosan fejleszteni kellene. Legyünk tudatosabbak, magabiztosabbak, kevésbé szorongók, kommunikáljunk jobban, húzzunk megfelelő határokat, dolgozzuk fel a múltunkat.

Az önsegítésből tehát egyre inkább önoptimalizáció lett. Mindenhonnan az ömlik ránk, hogy nem egyszerűen jobbá, tudatosabbá, boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá érdemes (és kell) válnunk, hanem egyenesen önmagunk „legjobb verziójává”. Közben a kutatások szerint az önfejlesztés egyre inkább folyamatos egyéni kötelességgé, társadalmi elvárássá kereteződik a közbeszédben, amely összekapcsolódik a versenyképességgel, a munkával, az egészséggel és a fogyasztással. 

Javítás vagy hibáztatás

Önmagunk állandó monitorozása, újabb és újabb fejlesztendő területek kijelölése csak egy darabig pozitív irány. Könnyen fordulhat át egy olyan állapotba, ahol folyamatosan elégedetlenek vagyunk magunkkal. Ahhoz, hogy az önismereti munka valóban közelebb vigyen a saját belső világunk megértéséhez, a szakértő szerint érdemes megnézni, hogyan fordulunk önmagunk felé: a kíváncsiság vezet minket vagy az önellenőrzés? A pszichológus szerint az önismeretben általában olyan kérdések jelennek meg, hogy miért reagálok így, mire van szükségem, mi fontos nekem, min szeretnék változtatni. Amikor viszont ez átcsúszik önjavítgatásba, akkor inkább az kezd el foglalkoztatni valakit, hogy jól reagált-e, elég tudatos volt-e, megfelelően húzott-e határt, miért nem képes már végre máshogy működni. A klienseimnél is gyakran látok olyat, hogy valaki már nagyon sok mindent ért magáról, mégis egyre szigorúbban figyeli saját magát.

Ha az önismeret egyre több szabályt gyárt arról, hogyan kellene működni, az már nem biztos, hogy közelebb visz önmagunkhoz.

Ha minden reakciónkat szigorúan elemezzük és egyre több olyan kritikát fogalmazunk meg magunkkal szemben, hol kellene tartatnunk, mit kéne vagy nem kéne éreznünk, reagálnunk, gondolnunk, illetve jobban, tudatosabban, produktívabban csinálnunk, álljunk meg egy pillanatra.

Az önreflexió nem attól lesz hasznos, hogy minél több van belőle. Ha valaki már folyamatosan figyeli, elemzi és értelmezi magát, az könnyen átmehet rágódásba. Érdemes észrevenni a visszatérő mintáinkat, de nem minden rossz nap, konfliktus vagy bizonytalanság mögött van valamilyen mélyebb probléma.

Az önhibáztatás ott kezdődhet, amikor egy nehéz helyzetből nagyon gyorsan arra jutunk, hogy biztosan velünk van baj, vagy mi csinálunk valamit rosszul. Az önismeretnek viszont azt is segítenie kell, hogy reálisabban lássuk, mi a saját részünk egy helyzetben, és mi nem” – fejti ki a szakértő. 

A tökéletesség illúziója

Könnyen lehet az a benyomásunk, hogy az önfejlesztéssel elérhető egy olyan tökéletes önismereti állapot, amiben egy buddhista szerzetes türelmével és elfogadásával leszünk képesek haladni az életben. Ez azonban nem egy reális elvárás. Az önismeret és önfejlesztés célja nem lehet az, hogy soha többet semmilyen rossz reakciót ne adjunk vagy érzelmeinknek teljes urai legyünk. Ez már pont az a teljesítménykényszer, ami kontraproduktívvá teheti az egész önismereti folyamatot. Kata saját praxisáról is mesél, pácienseinél ugyanis „néha megjelenik az az elvárás is, hogy a jó lelki működésben már nincsenek kellemetlen érzések, nem bizonytalanodunk el, nem leszünk féltékenyek, dühösek vagy szorongók. Ez elég irreális elképzelés. A pszichés jóllét nem egy hibamentes állapot. Attól még lehetünk jól, hogy vannak nehéz érzéseink vagy rosszabb időszakaink.”

Az önismeret és az önreflexió hasznos, de nem kell minden érzést azonnal megfejtenünk vagy megoldanunk. A pszichológus azt mondja, nyugodtan lehetünk szomorúak, csalódottak, dühösek vagy bizonytalanok anélkül, hogy rögtön tudnunk kellene, honnan jön és mit kell vele kezdeni. Úgy véli, hogy az érzelmek is fontos visszajelzések. A düh péládul jelezheti például a határaink sérülését, a szomorúság a veszteséget, a szorongás pedig a bizonytalanságot.

De hol válik az önismeret teljesítménykényszerré? Intő jel lehet, ha a személyiségünkre folyamatosan javítandó projektként tekintünk, és mindig találunk egy újabb tulajdonságot vagy reakciót, amin dolgoznunk kell. Az egészséges önismeret része annak felismerése is, hogy nem kell mindent megváltoztatnunk, vannak működéseink, amelyekkel egyszerűen meg kell tanulnunk együtt élni.

Azonban létenek olyan tulajdonságaink, érzéseink vagy működésmódjaink is, amelyek egyszerűen hozzánk tartoznak, még akkor is, ha nem mindig szeretjük őket. Nem kell minden gyengeségünkből erősséget csinálni, és nem kell minden nehéz érzést megszüntetni.

Az önelfogadás és a változás egyébként sem zárják ki egymást. Sokszor éppen akkor könnyebb valamin változtatni, amikor már nem abból indulunk ki, hogy előbb valamilyen „jobb verzióvá” kellene válnunk.