Olcsó, könnyen beszerezhető és sokféleképpen elkészíthető, mégsem kap akkora figyelmet, mint más ún. szuperélelmiszerek. A kardiológusok szerint a cékla az egyik leginkább alulértékelt zöldség, ha a szív- és érrendszer támogatásáról van szó.
A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a szív egészsége szempontjából nem egyetlen étel számít igazán, sokkal fontosabb az étrend egésze. A British Heart Foundation szerint már napi legalább öt adag zöldség és gyümölcs fogyasztása is hozzájárulhat a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentéséhez, de az kétségtelen, hogy a zöldségeken belül is akadnak olyanok, amik bizonyos tápanyagaik miatt különösen érdekesek lehetnek.
A kardiológusok szerint például ott van a cékla, aminek előnyeiről csak nagyon kevés szó esik, holott kiemelt jelentőséggel bírhat a szív egészséges szempontjából. Mindez a benne található nitrátnak köszönhető, ami így első nem hangzik túl izgalmasan, mégis nagyon lényeges dologról van szó. A nitrát egy része ugyanis nitrogén-monoxiddá alakul a szervezetben, ami aztán segíti az erek ellazulását és tágulását. Ennek hála aztán javulhat a véráramlás, és bizonyos esetekben a vérnyomás is kedvezőbb irányba mozdulhat.
Kisebb vizsgálatokban a céklalé fogyasztását alacsonyabb vérnyomásértékekkel hozták összefüggésbe. A jótékony hatás ugyanakkor nem kizárólag a céklához köthető: más nitrátban gazdag zöldségek, például a spenót, a kelkáposzta vagy a zeller is hasonló módon támogathatják az erek működését.
A céklával kapcsolatban azt is kutatják, milyen hatással lehet a szívre olyan helyzetekben, amikor átmenetileg csökken, majd helyreáll a vérellátás. Vizsgálatok során a kutatók felfedezték, hogy a cékla bizonyos esetekben jó hatással lehet a szívre, ám ebből még messzemenő következtetéseket azért nem lehet levonni, és azt sem lehet kijelenteni, hogy a cékla önmagában képes lenne megjavítani a szívet.
A cékla magas vérnyomás, 2-es típusú cukorbetegség és más kardiometabolikus kockázati tényezők mellett is kutatott élelmiszer. Egy vizsgálatban például 2-es típusú cukorbetegek nyolc héten keresztül napi 100 gramm nyers céklát fogyasztottak, és kedvező változásokat figyeltek meg egyes anyagcsere-mutatókban, emellett a szakértők úgy vélik, a nitrátok vérerekre gyakorolt hatása miatt a cékla különösen érdekes lehet magas vérnyomás esetén, de ez sem jelenti azt, hogy helyettesíthetné az orvos által előírt kezelést vagy gyógyszereket.
Mindezekből jól látszik, hogy a cékla tényleg sokoldalú zöldség, de az előnyei ellenére sem érdemes csodát várni tőle. A szakértők szerint fontos lehet beépíteni az étrendbe, ennél is fontosabb, hogy kiegyensúlyozott legyen az. Emellett a rendszeres mozgás, a testsúly kontrollálása, a dohányzás és az alkohol kerülése ugyanolyan lényeges tényező lehet a szív egészségének megőrzése szempontjából. Persze, ha szereted a céklát, akkor bátran fogyassz belőle akár többet, már csak azért is, mert amúgy könnyű beilleszteni az étrendbe: fogyasztható nyersen salátában, sütve, levesként vagy akár köretként is.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!