Hogyan befolyásolja az önismeret az ismerkedést? – szakértő válaszol

Hogy lehet ma ismerkedni? Lehet egyáltalán? Hogyan nehezíti meg az önismeret generálta túlgondolás és a másik fél elemzése az kapcsolódást? Hogy fordul meg a nyitottság hiánya a fesztiválokon? Csirmaz Luca pszichológus válaszol. 

Veled is előfordult már, hogy az első randira úgy érkeztél, mint egy HR-es, aki felméri azt, a másik mit nyújthat a saját, szigorú kategóriáid mentén? Majd az első „rossz” válaszánál már kérted is volna a számlát? Ha pedig jól sikerült, nehezen viselted el a kényelmetlen, várakozással teli időszakot addig, míg biztossá nem vált a kapcsolat? Netán fogalmad sincs, hogyan is kellene intézni az ismerkedést? Akkor jó helyen jársz, ugyanis Csirmaz Luca pszichológussal ezt a témakört járjuk körbe. 

ELLE: Hogy állunk mi, nők az ismerkedéssel, mennyire megy ez nekünk? 

Csirmaz Luca: Összességében magányos az átlagember, és sajnos azt látom, hogy sokakban, akik önismeret-fejlesztéssel foglalkoznak, még nagyobb a káosz arra vonatkozóan, hogyan kellene kötődéseket kialakítani vagy ismerkedni. (A baráti ismerkedésre is igaz ez, nem csak párkapcsolati kötődés kialakítására.) Ebben az sem segít, hogy mindenhonnan ömlenek ránk az üzenetek, a randiappok ígéretei, és a közösségi médiában a szerelem legszebb pillanatait látva kialakul bennünk egy kép, hogyan is kéne ennek működnie. És emellett – vagy éppen ezért – bizonyos dolgokra nagyon pici az ingerküszöbünk, nehezen kezeljük a kényelmetlenebb, bizonytalanabb érzéseket, helyzeteket is, amelyek az ismerkedés természetes velejárói. Nagy elvárásaink vannak, idealizált képet keresünk, de a jó kapcsolódás kialakulásáig, megteremtéséig vezető utat nehezen bírjuk ki. Bizonyos helyzetekben pedig túl magas az ingerküszöb – például, ha valaki egyértelműen jelzi, hogy a szándékai nem egyeznek a miénkkel, mi mégsem halljuk meg azt. Rettentő sok bizonytalanság van azzal kapcsolatban, hogy mi a normális és mi nem az, hogy kell online vagy offline ismerkedni. 

ELLE: Hol találunk ezekre a bizonytalanságokra válaszokat? Milyen kapaszkodóink vannak?

Csirmaz Luca: Az önmagunkra figyelés lenne itt az elsődleges kulcs, de így meg is érkezünk a következő problémához, ami az, hogy nehéz megállapítani, mikor higgyünk magunknak, az intuíciónknak, és mikor nem – ez összezavar minket.

Például, volt egy rossz megérzésünk a partnerrel, ezért rögtön kizárjuk őt, miközben a rossz megérzés származhat egy feldolgozatlan, kellemetlen korábbi tapasztalatból. Tudattalanul kötjük össze ezeket az új tapasztalásokat korábbi sérüléssel vagy negatív élménnyel.

És fontos, hogy ez nem ugyanaz, mint amikor megalapozott érzelmi információk mentén vonunk le következtetéseket. Ez egy nehéz és komplex kérdés, mindig vannak vakfoltok, és nem is mindig látunk tisztán elsőre. Ha pedig mégis, akkor túlbecsüljük azt, amit egy alkalom után meg tudunk állapítani a másikról vagy a kapcsolat lehetséges alakulásáról – felesleges nyomást helyezve saját magunkra. Ha az alapján már elkaszálnánk valakit, hogy az elején van egy-két olyan jel, ami kevésbé szimpatikus, akkor mindenkit kirakhatnánk az életünkből, mert néha mindannyian kétértelműek vagyunk, vannak bizonytalanságaink és félelmeink. Fontos egyensúlyt találni a megérzéseinkre való hallgatás és a racionálisan megalapozott döntések között.

ELLE: Ha valakiben kételyek merülnek fel arra vonatkozóan, hogy érdemes-e folytatni az ismerkedést, mit javasolsz, mi alapján döntse el?

Csirmaz Luca: Ha nincs bizonyítéka arról, hogy valami nagyon nem oké és megvan az alapvető vonzalom, egyeznek az alapértékek, akkor érdemes esélyt adni további néhány randinak. Ez ellent mond annak a gyakori vágynak, ami sokakban igen hangos: ha ő az igazi, akkor azt rögtön tudnom, éreznem kell, amint meglátom. Én ezt irreálisnak tartom. Azt tapasztalom, hogy ami ennyire gyorsan beszippant, az sokkal inkább egy kevéssé egészséges (párkapcsolati) működés lesz a számunkra – akár azért, mert beletalál a sémáinkba, korábbi traumáinkba, akár azért, mert a másik egy elsöprő típus, ami szintén nem egy egészséges személyiségjegyhez köthető.

ELLE: Az önismeret miért nehezíti meg bizonyos helyzetekben az ismerkedés folyamatát?

Csirmaz Luca: Mindent meg akarunk érteni, tudni akarjuk a miértekre a választ, túlagyalunk, túlanalizálunk. Túl sokszor keressük az okot magunkban, amiért valami nem úgy alakul, ahogy szeretnénk, és ez félrevezető lehet. Emellett kialakulhat egy olyan attitűd, hogy mivel sokat foglalkozunk önismerettel – és itt sokszor a felszínes, önismerettel divatból foglalkozó viselkedésre gondolok, nem a mély, elkötelezett terápiás folyamatra –, akkor nekünk már csak olyan ember felel meg, aki szintén foglalkozik magával és megfejlődött bizonyos problémákat.

Kialakul egy alá-fölérendeltség érzet, ami azért nem jó, mert a valódi önismereti munka pont az ellenkezőjéről szólna.

A közösségi médiában megjelenő tartalmakból látom, hogy az emberek nem egészséges határokat húznak, hanem határhúzás címszó alatt leértékelik a másikat, magukat pedig fölé helyezik. Ez egy kompenzációs működés, és a divat-önfejlesztésben kollektíven megvan a „mi jobbak vagyunk” érzés, mert mi foglalkozunk magunkkal, járunk előadásokra, terápiára, és vannak a többiek, akik ezt nem értik. Az igazság azonban az, hogy mindenkinek megvan a saját megközelítése, saját útja. Ráadásul, ha ebben a buborékban kezdünk el működni, akkor saját magunknak szűkítjük le azon közegek és lehetőségek számát, ahol  kapcsolódást élhetünk meg. Ráadásul azáltal, hogy egy csak „jó energiákkal és magas rezgéssekkel teli” buborékba próbáljuk meg beletenni magunkat, nem csak másokat kerülünk el, de a saját teljességünk felé vezető utat is.

ELLE: Van egy erős narratíva az ismerkedést tekintve, hogy borzasztó nehéz és nincsenek lehetőségek. Szerinted működik még a személyes, élőben való, spontán ismerkedés? Van ennek még tere?

Csirmaz Luca: Szerintem működik, igen. Az ismerkedés problémája a modern kor problémája általánosságban: ritkábban találkozunk emberekkel az életstílusunkból adódóan. Én azt szoktam javasolni, hogy ne direktben keressünk.

Ne azért menjünk el bulizni, mert hátha ott megismerünk valakit, hanem csak próbáljunk kiszakadni a befordultságból, kezdjünk el bizonyos dolgokat csinálni, elsősorban a saját érdeklődésünk mentén.

Kezdjünk el egy új hobbit, csatlakozzunk egy közösséghez, ami egy szenvedélyünkhöz kötődik, vágjunk bele egy utazásba, menjünk el a kedvenc előadónk koncertjére akkor is, ha épp egyik barátunk sem tud velünk tartani. Mi történik ebben az esetben? Egyrészt így is, úgyis jól érezzük magunkat, ezért nem lesz rajtunk a nyomás, hogy ha nem találkozunk senkivel, akkor az kudarc. Másrészt, ha egy ilyen helyen ismerkedünk meg valakivel, akkor már van egy közös pont. Szóval vegyük le a súlyt magunkról, helyezzük át a fókuszt és a saját szenvedélyeink mentén éljük az életet. 

ELLE: Ehhez képest ez a fajta nyitottsághiány a fesztiválokon mintha pont megfordulna: ott teljesen megélhető az önfeledtség és az önfelvállalás. Miért tartozik a fesztiválokhoz ez a szabadságérzet és ez a könnyű kapcsolódás?

Csirmaz Luca: A fesztivál kicsit olyan, mintha egy alternatív világ lenne: amikor egy ilyen eseményre belépünk, egy adott közösségben találjuk magunkat, senki nem foglalkozik vele, mit csinálunk, ott lehetünk egészen mások is, nem fognak megítélni érte. Tehát egy fesztiválon könnyebb felszabadultnak, önmagunknak lenni, mert egy kicsit olyan érzésünk van, hogy ott nem tartozunk elszámolnivalóval senkinek. Ott is megvannak a közös tevékenységek, a hasonló érdeklődés, a közös élmények: ha egy előadót együtt hallgatunk, akkor már mintha egy rezgésen lennénk. Az ilyen jellegű közös pontok össze tudnak hangolni minket, és olyan, mintha egy kicsit el lehetne menekülni a mindennapi valóságunkból. A fesztivál egy kapcsolat-kezdetnek, egy lehetséges randi első lépésének nagyon jó lehetőség, vagy egyáltalán annak a megélése, hogy igenis lehet kapcsolódni, amiből aztán töb