Mekkora a baj, miben vagyunk jók, mik a neuralgikus pontok itthon?

Hunyadi Réka

A Greenpeace Magyarország kommunikációs vezetője

A légszennyezettségre visszavezethető okok miatt mintegy 13 000 ember hal meg évente az országban, ráadásul a szennyezett levegőnek az asztma és az allergiák kialakulásában is nagy a szerepe. Ezért is kellene figyelni arra, hogy minél kevésbé használjunk fosszilis energiákat égető járműveket. Egy másik sarkalatos pont a káros vegyszerek használata, az elhagyott ipartelepektől egészen a kozmetikumokig. Ma már a szépítőszerekből, tisztítószerekből, festékekből is elérhető környezetkímélő alternatíva. Amivel pedig legközvetlenebbül járulhatunk hozzá a magunk és környezetünk egészségéhez, az az, ha a káros vegyszereket használó nagyüzemi gazdálkodás helyett a természettel összhangban működő ökológiai gazdálkodásból származó biotermékeket fogyasztjuk.

A cél az lenne, hogy kevesebb és jobb minőségű húst és tejterméket együnk, lehetőleg kis léptékű, felelős állattartásokból. Az okok nagyjából közismertek: a nagyüzemi állattenyésztés miatt pusztítják a dél-amerikai esőerdők nagy részét, hogy a helyükön takarmányt termesszenek vagy legelőket létesítsenek. A túlzott húsfogyasztás növeli több betegség kialakulásának kockázatát. Vajon miért nem elég nekünk az a mennyiség, húsevés heti egy-két alkalommal, ami dédszüleinknek elég volt? Arról pedig, mit számítanak az egyedi szokásaink, azt tudom mondani, hogy felelős döntést a kellő információk birtokában lehet hozni. Mi a Greenpeace-nél éppen azon dolgozunk, hogy minél több ember tudja, milyen hatása, következménye van a tetteinknek, életmódunknak. Ha megvan a tudásunk, választhatunk, hogy a probléma vagy a megoldás részei szeretnénk-e lenni.

Szerintünk a Mátrai Szénerőművet minél hamarabb be kéne zárni, ugyanis az egész ország CO₂-kibocsátásának 14%-áért felelős. Mi azért dolgozunk, hogy legkésőbb 2026-ig zárják be. Itthon elég magas a napsütéses órák száma, ehhez képest még mindig nem csökkentették kellő mértékben a háztartásokban kiépíthető napelemes rendszerek áfáját, termékdíját, adminisztrációját. De kiváló adottságaink vannak a geotermikus energiát tekintve is, és a szélerőműveket sem kéne ellehetetleníteni – ha Ausztriában működnek, itt is el tudnák látni a lakosságot energiával.

Az egészséges környezethez való jog is emberi jog. Mindannyian elvárhatnánk, hogy nagyjából negyedórás sétával az otthonunktól eljuthassunk egy olyan parkba, zöld területre, ahol valóban tudunk rekreálódni. A városi zöld területek fontossága nemcsak a hőségben mutatkozik meg, hanem a viharokban is. Láthatjuk, amint a városi aszfalton és egyéb burkolatokon hömpölyög a víz, míg a parkban a föld beszívja azt. A leveles növények a szállóport is elnyelik, így csökkentik a légszennyezés ártalmait. Ha másért nem, hát ezért érdemes az utcánkban minden egyes fáért kardoskodni. Rendszerszintű változásokat pedig úgy tudunk elérni, ha a választások során elvárjuk, hogy minden jelölt mutasson fel környezetvédelmi programot is, illetve az önkormányzati képviselőnknél érdeklődünk, mik a tervei a zöld területek megóvására és fejlesztésére.

Az egyik legsürgősebb teendő, hogy megóvjuk a még megmaradt esőerdőket – amiért egyéni szinten is rengeteget tehetünk azzal, hogy kevesebb állati terméket fogyasztunk, és kerüljük a fenntarthatatlan termesztésből származó pálmaolajat tartalmazó termékeket. Kritikus továbbá az óceánok védelme: fel kell hagynunk tengereink túlhalászásával és a rendre katasztrófákba torkolló olajkitermeléssel. A műanyagszennyezés káros hatásai Magyarország területének sokszorosára nőtt hatalmas műanyag szigeteket hoztak létre az óceánokban, a le nem bomló anyagok pedig nagy százalékban visszakerülnek a természetbe, a szervezetünkbe. Az egész eldobható kultúrát el kéne dobnunk, és átállnunk a tartós, javítható termékek használatára! És a legfontosabb: ne higgyük, hogy kevesek vagyunk! Személyes példánkkal mindig inspirálunk másokat is, így elindíthatunk akár egész mozgalmakat is.

Mengyán Eszter

A Holy Duck! blog szerzője

Külföldi blogokon olvastam az egyéves kihívásról, és 2017 novemberében, átnézve a ruhatáramat, azt láttam, hogy valójában nincs szükségem a meglévőkön túl semmi másra. A 13 hónap alatt egyszer történt meg, hogy nagy szerelembe estem egy szoknyával, egy gyönyörű, piros flitteres, igazi álomdarabbal, ami ma is eszembe jut, mint a vágy tárgya, ezenkívül nyár elején éreztem erősebben, hogy szívesen vennék egy nyári ruhát vagy szoknyát. De aztán elmúlt a vágyódás, és láttam, hogy teljesen jól nézek ki a régebbi darabokban is, ha ügyesen kombinálom őket. A tudatos ruhatárhoz elsősorban megtanulunk lemondani arról, amit például a bőrünk nem szeretne, vagy magunkon nem is tetszik igazán, csak a képeken. Ezenfelül, tudnunk kell, mi az, ami igazán jól áll nekünk – én ezért is mentem el színtanácsadásra és alapanyagworkshopra.

Jelenleg én is épp egy olyan periódusban vagyok, amikor úgy érzem, valahogy semmilyen ruhám nem jó, pedig fejben megvan, hogy ez nem igaz. Valószínűleg valami más a gond, amit a ruhák felé vetítek ki. Úgyhogy ha jön a késztetés, leállítom magam, mert tudom, hogy úgyis felesleges a boltokat járnom, nem ott van a megoldás kulcsa. Mindig hangsúlyozni szoktam, hogy önismeret nélkül ezen a téren sem igen lehet fejlődni, de egyre gyakrabban szokott eszembe jutni, a környezettudatos öltözködéshez vezető úton vajon ki lehet-e hagyni azt a lépést, hogy az ember egy ideig orrba-szájba vásárol. Hiszen önmagunk keresésében, az identitás kialakításában nagyon sokat segítenek a ruhák, főleg kamaszkorban vagy huszonévesen. Az is egy tipikusan nehéz helyzet, amikor valaki, aki nem tehette meg régebben, hogy divatra költ, hirtelen meggazdagszik, ilyenkor természetes, ha tobzódni szeretne az örömben. Globális társadalmi szinten ez most Délkelet-Ázsiában figyelhető meg, az ottani feltörekvő réteg a luxusházak új, hatalmas piaca. Ilyen helyzetben a márkáknak kellene felelősnek lenniük, hogy az emberi lélek alapvető működésével ne visszaéljenek, hanem számoljanak.

Minden esetben az az első, hogy nézzünk szét a szekrényünkben, rá fogunk jönni, mennyi mindenünk van, amit nem is tartunk számon. A Pinterest nagyon jól használható arra, hogy megnézzük, egy-egy darabot hogy vesznek fel mások. Kevesebb pénzből is vehetünk jó minőségű ruhákat: Budapesten is vannak már olyan használtruha-üzletek, ahol a természetes alapanyagokat részesítik előnyben, illetve mindenre ráírják, miből készült. A ruhacserék is jól működnek, találunk tematikus csoportokat a Facebookon, ahol tervezői darabokhoz is hozzá lehet jutni, de léteznek olyan vállalkozások is, amelyek körforgásban tartják a ruhákat, mint a Molnár Nini által kezdeményezett LiveRobe, vagy a Swappis Refashion – Ruhaforgó. Aki meg a sok pénzével épp hogy a bőség zavarával küzd, annak érdemes átgondolnia egy teljesen személyre szabott, „bespoke” alapruhatár elkészíttetését; egyes tervezők és mesterszabászok itthon is vállalnak ilyen munkát.

Az említetteken kívül az, hogy elkényeztettek minket az olcsó árakkal, már nagyon meg kell magyarázni, miért kerül 10.000 forintba egy pulóver. Ezen kívül azt sem tudhatjuk, milyen vegyszerekkel kezelték az alapanyagokat, a bőrünk pedig egyre érzékenyebb. A legnagyobb gond azonban az, hogy túlfogyasztás sarkallnak, és öntik ki magukból tonnaszámra a termékeket. Az újrahasznosításukból még mindig csak 1%-ban lesz ruha, a többi jobb esetben géprongyként, tömőanyagként, szőnyeg alapanyagként él tovább, rosszabb esetben a kommunális kuka égetőben, vagy a szeméttelepen végzi. A legtöbb, amit tehetünk, hogy kevesebb új ruhát vásárolunk. Gondoljuk át, nem éreznénk-e jobban magunkat, ha ugyanazt a pénzt valami másra fordítanánk – én például hetente két póló áráért inkább személyi edzőhöz járok sportolni.

Kump Edina

A Hulladékmentes.hu alapítója, környezetkutató, zero waste szakértő

A szörnyű állapotokról szóló hírek, a hatalmas CO₂-kibocsátástól az indiai vízhiányig, nyomást helyeznek ránk, hisz egyébként is rengeteg napi információ jut el hozzánk, amivel nem tudunk mit kezdeni. Az egyik tipikus reakció az elzárkózás, a másik az, hogy ha megnézzük, mit tehetünk mi magunk a hétköz­napokban – így máris csökken a tehetetlenség érzése. A jó hír az, hogy rengeteg a megoldás, a rossz hír pedig, hogy ezt mindenki túlbonyolítja: sokkal egyszerűbb ez, mint gondolnánk!

Ha a környezettudatosságot a hulladékmentes életmód felől szeretnénk közelíteni, akkor ennek lényege, hogy törekedjünk az általunk termelt hulladék és szemét mennyiségének a minimalizálására. A zero waste tanfolyamaim, előadásaim egyik tanulsága az, hogy ha nem érünk el hamar látványos eredményeket, akkor könnyen elsodornak a mindennapok. Ezért ha eddig minden a kommunális kukába került, akkor azzal a két lépéssel érdemes kezdeni, amivel a kuka tartalmának kétharmada egy csapásra felesleges szemétből értékes alapanyaggá válik: vagyis kezdjünk el szelektíven gyűjteni és komposztálni. Ezt követően pedig koncentráljunk hat fő lépésre, fontossági sorrendben: amire nincs szükségünk, azt utasítsuk vissza; amire szükségünk van, abból ne halmozzunk fel feleslegesen sokat; használjuk minél tovább a meglévő eszközeinket; ha valami elromlik, javítsuk meg; ha pedig feleslegessé vált, akkor komposztáljuk, vagy gyűjtsük szelektíven. Ha egészen konkrét és

egyszerű tippeket szeretne kapni valaki, szeretettel várom a 30 napos hulladékmentes kihívásomon.

Nézzük a mai napomat! Ma reggel, miután megittam a kávémat, a zaccot nem a komposztra helyeztem, hanem félreraktam, mert bőrradírozáshoz fogom használni. A reggelihezvalót korábban a helyi kereskedőktől vásároltam, saját vászonzsákokat, illetve dobozokat használva. Kulacsban hoztam magammal a vizet, fából készült tollat használok cserélhető betéttel, nem megyek be boltokba, csak hogy körülnézzek, így ellenállok a felesleges fogyasztásnak. Hoztam magammal saját dobozban ebédet, hogy ne kelljen ételt rendelnem, majd annak csomagolását kidobnom.  mindig van nálam evőeszköz és textilszalvéta. Vonaton utaztam autó helyett, és a jegyemet online vettem meg, a telefonomra, nem kellett kinyomtatnom. Jelenleg még van autónk, a párom korábbi munkája miatt kellett beszereznünk, de pont mostanság szeretnénk megválni tőle és nem tervezünk újat venni. A környezetvédelmi megfontolás mellett azért sem, mert kiszámoltuk, hogy az autó fenntartása messze többe kerül, mint ha bérelnénk egyet esetenként, amikor valóban szükség van rá. Az, hogy nem birtoklunk, hanem osztozunk a javakon, egyébként is

előremutató trend. A Zero Waste eredetileg gazdasági mozgalom, később vált életmód-mozgalommá. 2015 végén az Európai Bizottság új csomagot fogadott el, amely kimondja, hogy az Európai Unió gazdaságát fenntarthatóvá kell alakítani, ami a körforgásos gazdaság elnevezést kapta. Ennek lényege, hogy a jövő gazdaságában nem keletkezik végleges hulladék, mert a gazdasági folyamatból kilépő anyag a rendszer egy más pontján hasznos erőforrásként jelentkezik. Vagyis csináljuk azt, amit a természet már egyszer jól kitalált! Ennek a folyamatnak a sharing economy (közösségi gazdaság) fontos része lesz, remélhetőleg már a közeljövőben, mindenesetre jól működő példákat már hazánkban is lehet találni rá: ott vannak például a közösségi irodák, a közbringarendszerek, vagy a közösségi autós szolgáltatások.

Aki már benne van, vagy legalábbis halad a hulladékmentesség felé, az tudja, hogy ez messze nem az önsanyargatásról és a lemondásokról szól, hanem sokkal inkább a megoldások és alternatívák megtalálásáról. Ez pedig számos lélektani előnnyel jár, így igen, a hétköznapi boldogsághoz is nagyban hozzájárul. Ám emellett hosszú távon számíthatunk arra is, hogy nő az önbizalmunk és önbecsülésünk, kevésbé leszünk hajlamosak a szorongásra, sőt még az énképünk is stabilabbá válik.

Sipos Katalin

a WWF Magyarország igazgatója

Az ökológiai lábnyom összesíti a környezeti terhelést, valamint a természetierőforrás-felhasználást, mindent, amit infrastruktúrával beépítünk, ami mezőgazdasági használat alatt áll, ami CO₂-kibocsátással jár, és így tovább, az összes szektorban. Jelenleg, ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor 2,2 Föld bolygó kéne ahhoz, hogy ezt kiszolgáljuk. Az erőforrások túlhasználata az egész fejlett világra jellemző.

Igen, a koncepció az lenne, hogy egy gazdálkodó is megfelelően bánjon a természeti tőkével, úgy, hogy ne csak neki, hanem összességében a társadalomnak is hasznot hozzon. Ma egy gazdálkodó éves bevételének nagyjából a fele az agrártámogatásokból származik. Az agrártámogatás közpénz, emiatt a társadalom jogos elvárásokat fogalmazhat meg az élhető környezettel kapcsolatban a támogatásban részesülők felé. Ilyen lehetne például a felszíni vizek visszatartása. Ha a kijelölt területeken megmaradna a belvíz, az növelné a talaj nedvességtartalmát, segítene a klímagazdálkodásban, és egy ideig az aszály ellen is védelmet nyújtana.

A nagyragadozók Magyarország területéről az utóbbi bő száz évben szorultak vissza, részben élőhelypusztulás, részben vadászat miatt. Néhány évtizede azonban elindult egy olyan folyamat, hogy a környező magashegységekből szépen lassan visszatelepül néhány faj. Vannak már tartósan itt élő farkascsaládok, és egy hiúz biztosan fellelhető a Börzsönyben. Ezekkel a nagyvadakkal újra meg kellene tanulnunk együtt élni. A rossz helyzetben lévő fajok közül az erdei denevéreket vagy a fehérhátú fakopáncsot említeném, amelyek nagyon érzékenyek, több nyugalmat kellene hagyni nekik az élőhelyeiken. Akikkel akár a városokban is találkozhatunk, de drasztikusan lecsökkent az állományuk, azok a molnárfecskék: ők ereszek alá, teraszokra is befészkelnek, kritikusan fontos lenne, hogy ne kergessük el őket. A folyószabályozások és -lecsapolások eredményeként az egykori vizes élőhelyeinknek több mint 95%-át elvesztettük, ezért sok édesvízi faj – mint a mocsári teknős vagy a tarajosgőte – került veszélybe, és egyes békafajok, akik már a kerti tavainkban is keresik a menedéket. Hagyjuk élni a kecskebékát!

Az Európai Unió a földrajzi adottságok, a flóra és fauna alapján fel van osztva térségekre, és az ún. Pannon biogeográfiai régió, ami gyakorlatilag a Kárpát-medence, teljesen unikális, különálló egység. Az árvalányos homokpusztagyepek, a szikes gyepek, az éger lápok mind olyan élőhely típusok, amik egyedülállók Európában. A régió nagy része Magyarországhoz tartozik, úgyhogy nagyrészt a mi felelősségünk ennek a növényföldrajzi résznek a védelme. Részben vissza kellene térni a kevésbé intenzív gyepgazdálkodásra, például úgy, hogy őshonos, különösebb zárt tartást nem igénylőó fajták, mint a szürke marha, szabadon kóborolhassanak és legelhessenek a pusztában. A Hortobágyon, az Ipoly-völgyben, a Duna mellett több helyen már folyik is ez a változás, amit az állam is támogat, csak a mértéke még

mindig nem elegendő.

Idén májusban jelent meg az ENSZ kormányközi jelentése a biodiverzitás-vesztésről, amiben tizenkét év szerepel mint kritikus időszak, és a WWF azt gondolja, hogy ez reális jóslat. Ez azt jelenti, hogy ha bő tíz éven belül a fajok vesztésének trendjét nem sikerül legalább leállítani, kiszámíthatatlan, hol fog megállni a természeti környezet pusztulása. Az ENSZ-jelentés szerint a Földön élő összes faj nagyjából 25%-a áll vesztésre. A fajpusztulás nem csupán azt jelenti, hogy majd kevesebb madárdalt hallunk: vízbiztonságról beszélünk, ha eltűnnek a természetes tisztítómechanizmusok, élelmiszer-biztonságról, ha eltűnnek a beporzók, fejadagokról, vésztilalmi időszakokról, bizonyos termékek tartós hiányáról – és ezek csak a korai tünetek lesznek. A következő lépésben a klímaváltozás miatt lakhatatlanná váló országok polgárai kerülhetnek közvetlen veszélybe. Ezért a WWF is mindenkit arra buzdít, hogy álljon ki, hallassa a hangját, tegye egyértelművé a döntéshozók számára, hogy a változást nemcsak elvárja, hanem tenni is hajlandó érte.