Naomi Osaka története rávilágít a női sportolókra nehezedő nyomásra

A kutatások azt mutatják, hogy a női sportolók gyakrabban szenvednek szorongástól, depressziótól és kiégéstől, mint férfi kollégáik.

Amikor Naomi Osaka megnyerte a US Opent 2018-ban, testbeszéde egyáltalán nem azt mutatta, hogy egy büszke győztest látunk. Ahogy a kamerákba nézett, arckifejezése sokkal inkább szégyenről és szomorúságról árulkodott. A 20 éves teniszező ekkor győzte le gyermekkori bálványát, Serena Williamset, a nézőközönség őszinte döbbenetére és elégedetlenségére.

"Ez kissé elszomorított, mert nem tudam, hogy ez nekem szól-e, vagy inkább csak arról, hogy ez nem az az eredmény, amiben ők reménykedtek" - mondta később az NBC Today című műsorának. "Persze megértettem őket, mert tudtam, mennyire reménykedett a közönség Serena győzelmében. (…) Nagyon mélyen érintett ez a dolog, ezért úgy éreztem, hogy bocsánatot kell kérnem."

“I just felt very emotional, and I felt like I had to apologize.” @Naomi_Osaka_ on why she apologized during the trophy ceremony pic.twitter.com/72UBkYw3YO

— TODAY (@TODAYshow) September 10, 2018

Osaka mentális egészséggel való kapcsolata

Körülbelül három év telt el azóta, és a Netflix most minisorozatot készített a teniszezőről. A portréban nagy hangsúlyt fektetnek annak a nyomásnak a bemutatására, amellyel versenyzőként szembesül nap mint nap, és amely miatt különösen nagy figyelmet kell fordítania mentális egészségének megőrzésére. Nemrég, június elején igen nagy felháborodást okozott azzal, hogy anélkül vonult ki a Roland Garrosról, hogy beszélt volna a sajtóval. Eleinte nem igazán talált megértésre viselkedése: a szervezet fenyegetőzni kezdett, majd meglebegtette előtte a pénzbírság lehetőségét is.

Osaka később elmondta, hogy egy ideje depresszióval és szorongással küzd, és szeretné a sokakat érintő problémára, a sportolók mentális egészségére felhívni a figyelmet. "Mivel Párizsban már nagyon sebezhetőnek éreztem magam és ideges is voltam, jobbnak láttam, ha kerülöm a sajtótájékoztatókat, így védve önmagamat. Rengeteg adok-kapok játszódik le a sajtószobában, akárcsak a teniszben. Nem elég, hogy a vesztes játékosok ilyenkor már lent vannak lelkileg, a sajtó még jól beléjük is rúg."

Sajnos nincs egyedül ezzel a problémával

Naomi története nem egyedüli eset. 2019-ben a hosszútávfutó, Mary Cain a The New York Timesnak elmondta, hogy bár ő valamikor Amerika "leggyorsabb lábú" leánya volt, karrierjét azonban mentálhigiénés problémák miatt meg kellett szakítania. Elmesélte, hogy az edzők, szponzorok és egészségügyi dolgozók hogyan hagyták, hogy egyre jobban lefogyjon, miközben ő folyamatosan hangot adott aggodalmának - ám az süket fülekre talált. Cain azt is hangsúlyozta, hogy az atlétikai normákat továbbra is a férfiakat alapul véve határozzák meg, holott ezek legtöbbször egy nőnél egészen más eredménnyel járhatnak. Cainnek például három évre abbamaradt a menstruációja, az ösztrogénszint csökkenés miatt eltörött öt csontja, és egy időben öngyilkossági gondolatai is voltak.

A teljesítménynyomástól az elvárásokig

A kutatások azt mutatják, hogy a női sportolók sokkal gyakrabban szenvednek szorongástól, depressziótól és kiégéstől, mint férfi kollégáik. Egy 2015-ös tanulmány megemlíti, hogy vannak bizonyos, sportolókra jellemző kockázati tényezők, ilyen például a teljesítménynyomás, túledzés, sporttal kapcsolatos sérülések vagy éppen a karrier önkéntelen feladása. Ha belegondolunk, hogy az edzők és az egészségügyi szakemberek még mindig (túl) keveset tudnak a nőkre jellemző egészségügyi problémákról - ezt a kutatás is megerősíti -, akkor így máris találunk logikát abban, hogy a női sportolóknál nagyobb a mentális problémák kockázata.

A női sportolókra irányuló teljesítménynyomás azonban csak egy a sok közül. Sportszociológusok és pszichológusok megállapították, hogy sok nő a megjelenésével kapcsolatos elvárásokkal is küzd, különösen az olyan sportágakban, mint a maratonfutás és a torna, mert itt igen nehezen teljesíthető kéréseket támasztanak velük szemben: amellett hogy vékonynak és megfelelő izomtónusúnak kell lenniük, fontos, hogy az alakjuk azért nőies maradjon (már amit a társadalmi normák annak tartanak).

Body shaming

After placing 6th in the 10,000m at the 2011 USATF championships, I was kicked out of the Oregon Project. I was told I was too fat and “had the biggest butt on the starting line.” This brings those painful memories back. https://t.co/ocIqnHDL8F

— Amy Yoder Begley OLY ️‍ (@yoderbegley) November 8, 2019

Nem meglepő, hogy a női sportolók nyomást éreznek magukon, mikor számukra mindennapos a body shaming, akár az online világ részéről, akár edzőik és / vagy szponzoraik felől. Jó példa erre a Nike volt atlétája, Amy Begley olimpikon, aki arról tweetelt: azért rúgták ki a Nike Oregon Projectjéből, mert szerintük túl kövér volt és neki volt a legnagyobb feneke a rajtvonalnál.

Kiszabadulni a kényszerzubbonyból

Ha mindezeket számba vesszük, talán nem találjuk olyan furcsának, hogy Osaka most is kihagyta a wimbledoni megmérettetéseket. Remélhetőleg ez ráébreszti majd az edzőket, a sportolói szervezeteket és a társadalmat is arra, hogy a fizikai és mentális felkészültséget egyszerűen nem lehet elkülöníteni egymástól, bármennyire is szeretnék úgy gondolni, hogy az elme és a test két különböző dolog. Bár gyakran hangsúlyozzák, hogy a sport mindig a benne lévő karakterekről szól, a női sportolókat mégis -képletesen - beleteszik egy kényszerzubbonyba, amíg végül, ironikus módon, éppen a személyiségüket ölik ki. Pszichéjüknek ugyanolyan figyelmet kellene kapnia, mint testükne - ha szükséges, akár egy megfelelő szakember bevonásával.

Vegyük végre komolyan a mentális egészség kérdését

"Minden sporttehetség megérdemli, hogy önmaga legyen, és minden lehetőséget biztosítsanak számukra ehhez - még akkor is, vagy talán különösen akkor, ha ez eltér a megszokott normáktól" - magyarázza találóan Osaka az olimpiai játékok videójában.

"Az emberek gondolhatják rólam, hogy én csendes vagy más vagyok. Hogy nem felelek meg annak a képnek, amit az olimpikonokról gondolnak. De éppen én vagyok bizonyíték arra, hogy ez a fogalom és a hozzá tartozó elvárások nem tükrözik a valóságot. Rendben van, ha nem felelünk meg az elvárásoknak: pontosan ezért a változásért harcolunk."

Forrás: ELLE