Trokán Nóra: Széna és csipke

Szabálytalanságban az erő

Elle: Azt hiszem, kijelenthetjük: szakmailag a generációd csúcsára értél.

Trokán Nóra: Jaj..! Ezt le ne írd!

Elle: Pedig éppen most nyerted meg például a Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb színésznőjének járó díját.

TN: Ebben a szakmában sok a fent és a lent, és nekem hihetetlenül nagy szerencsém van a pályám eleje óta. Csodás öt év Kecskeméten, jobbnál jobb szerepek, izgalmas munkák. Majd találkozás Zsótér Sándorral, ami alapvetően határozza meg azóta is a szakmai életemet.

Elle: Bár a címlapokról eddig is sokan ismertek, de tud arról a szélesebb nyilvánosság, hogy te valójában milyen színésznő vagy?

TN: Nem feltétlenül, de szerintem ez nem is olyan nagy baj. Hozzáteszem, a szakmán belül sincsenek sokszor képben. Amíg például Kecskeméten játszottam, rólam sem igen tudták, hogy mikben dolgozom. Az az igazság, hogy ami vidéken történik, arról sajnos ritkábban van szó szakmán belül. És most nagyon finom voltam. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekel, milyen kép alakul ki rólam, viszont munka közben ez másodlagos. Zsótérral azért is nagyon jó dolgozni, mert olyan intenzív és mély a munkafolyamat, hogy eszedbe sem jut mással foglalkozni, csak a darabbal.

Elle: Vele kapcsolatban szokás emlegetni, hogy a szabálytalan színésznőket kedveli. Benned mit lát?

TN: Szerintem én is éppen elég szabálytalan vagyok. A személyiségem ugyanis nem feltétlenül tükrözi a külsőségeimet. Zsótér pedig az a rendező, aki meglátta bennem azt, amivé színésznőként válni akartam.

Elle: Mások viszont flegmaságot látnak rajtad, ezt te is többször elismerted.

TN: Volt ilyen tapasztalatom, igen. Pedig ez nem flegmaság. Ilyenkor az történik velem, hogy amíg nem érzek valamiféle biztonságot a szereppel kapcsolatban, kivárok; ezzel szemben van, aki bemegy a próbára, és egyből mindent beletesz – én nem vagyok ilyen bátor. Ez tűnhet szenvtelenségnek, pedig belül ezerrel megy a meló.

Elle: Izgulós vagy?

TN: Mondjuk az pont egyáltalán nem vagyok. Annyira nem, hogy néha én is megrémülök magamtól, amiért a premier utáni előadáson már nincs bennem semmi drukk. De valójában szeretem ezt az állapotot, mert bizonyos érzékenységeket jobban el lehet érni akkor, ha meg tudod őrizni a belső nyugalmadat.

Elle: Elég korán megtapasztaltad a pályádon a két végletet: a művészi feladatok mellett egy kommersz kereskedelmi show-műsor szereplőjeként is láthattunk. Ezek mennyiben férnek meg kényelmesen benned egymással?

TN: Nem vagyok élből a kereskedelmi televíziós műsorok ellen. Ha úgy érzem, hogy egy adott műsor még belefér az értékrendembe, akkor megyek. Anno, az akkori Nagy Duett ilyen volt. Szabad lelkű ember vagyok; ha bezárva érzem magam, vagy azt érzem, hogy nem én döntök a saját dolgaimról, begörcsölök, és menni akarok. Három éve szabadúszom, most ez az életforma áll a legközelebb hozzám, miközben a szakmámon kívül is rengeteg dolog érdekel, fotózok, lovagolok, járok az állatorvosi egyetem hyppológia szakára, és újabban régi bútorokat újítok fel. Ez az életforma jobban engedi, hogy éljek ezeknek a szenvedélyeknek.

Elle: A szabadlelkűség nyilván összefüggésben van azzal a nomád közeggel is, amibe a családi viszonyok miatt a nővéreddel belecsöppentetek. Milyen volt ez az élet?

TN: Amikor elváltak a szüleink, mi apuval maradtunk Budapesten, de egész hétvégéket és nyarakat töltöttünk a tanyán anyuékkal – és ez alapvetően határozta meg utána az életemet. Volt, hogy nomád táborokat vezettünk, és két hétig kint éltünk a Szentendrei-szigeten, teljesen elvágva a külvilágtól: jurtákban laktunk, jéghideg kútvízben fürödtünk. Amikor hajnalban arra keltünk, hogy kiszöktek a lovak, felpattantunk rájuk, és visszatereltük őket. Úgy éltünk, mint Maugli. Amikor például egy nagy esőzés után beállt a víz az istálló mellett, térdig gázoltunk a sáros trágyalében,
és vödörrel mertük ki.

Elle: Most hirtelen beugrott, ahogy az Intimissimi nagyköveteként állsz talpig csipkében.
TN: Pontosan ezen nevetnek folyton a barátnőim is – meg én is. Pedig nekem tényleg az
a vágyam, hogy a gyerekeimnek is átadjam majd ugyanezt az életszemléletet.

szöveg: Patakfalvi Dóra

A cikket teljes terjedelmében az augusztusi ELLE magazinban olvashatjátok