Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Tavaszváró céklakrémleves

2013. március 02.

1 perc olvasás

recept cékla céklakrémleves
Tavaszváró céklakrémleves

Mennyei és egészséges finomság


Tél végén nincs is jobb étel ennél a levesnél, hiszen tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal, amik a tavasz közeledtével segítenek felélénkíteni a szervezetünket. Ugyan az elkészítése kicsit sok időt igényel, egyetlen percét se bánjuk: megéri belevágni.

Hozzávalók:

5 db közepes méretű cékla
2 dl tejszín
1 liter víz
1 nagyobb fej hagyma
2 leveskocka
feketebors
köménymag
olívaolaj
balzsamecet

Elkészítés:

Először alaposan mossuk meg a céklákat, majd csomagoljuk őket egyenként alufóliába, és tegyük 200 fokos sütőbe kb. 50 percre, hogy megpuhuljanak. Az alapléhez forraljunk vizet, dobjuk bele a leveskockákat, adjunk hozzá köménymagot és borsot ízlés szerint. A hagymát vágjuk apróra, pirítsuk meg az olívaolajon, ezt követően pedig adjuk hozzá az alaplevet. Főzzük addig, amíg a hagyma eléggé megpuhul, majd adjuk hozzá a megpucolt és felkockázott céklát is, és ízesítsük kevés balzsamecettel. Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk a tejszínt, és összeforraljuk az egészet. Kb. egy óra alatt elkészül ez a gyönyörű finomság, aminek minden cseppjét élvezet kikanalazni a tányérunkból.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez is az ala...
1

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Csak az embe...
2

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

A 25 legjobb...
3

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

30 ikonikus...
4

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

10 horror fi...
5

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Mennyit tuds...
6

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Új, döbbene...
7

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ez a világ 1...
8

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Ezek is érdekelhetnek

Íme a legfin...

Íme a legfinomabb pisztáciás sajttorta receptje: ilyen finomat még nem kóstoltál

2025.08.02. 2 perc olvasás

Recipe

Diana herceg...

Diana hercegné minden nap ezt ette reggelire – recept is van hozzá

2025.07.24. 2 perc olvasás

Breakfast

Íme a kortiz...

Íme a kortizol-koktél receptje, ami pillanatok alatt csökkentheti a stressz szinted

2025.07.22. 2 perc olvasás

Ezt a kávére...

Ezt a kávéreceptet neked is ki kell próbálni: isteni, látványos és pillanatok alatt kész

2025.07.13. 2 perc olvasás

Coffee

5 tipp, hogy...

5 tipp, hogy biztosan roppanós kovászos uborkát készíts

2025.07.09. 3 perc olvasás

RECEPT

Íme a hűsítő...

Íme a hűsítő nyári turmix, ami minden forró napon jól jön – RECEPT

2025.07.08. 2 perc olvasás

Ez a málnás...

Ez a málnás koktél a nyár itala: így készítheted el te is

2025.07.07. 2 perc olvasás

Coctail

Íme a ropogó...

Íme a ropogós krumplirudak, amik meghódították a netet: ezt a receptet ki kell próbálnod

2025.06.29. 2 perc olvasás

Recipe

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves