Stohl András – Második felvonás

Stohl Andrással kinti és benti életről beszélgettünk – szabadulása óta elsőként, még Börtönnapló című könyvének megjelenése előtt.

Szabadulása napján, március 5-én azt mondta: nem ad interjúkat, csöndben marad, gondolkodik az életéről. Ha erről szólt a nyár, jutott valamire?

Melóról szólt a nyár, az viszont tudatos volt, hogy akkor csendben maradtam. Akármilyen interjút adsz, akármilyen mély a beszélgetés, tegyenek föl bár remek kérdéseket, a bulvár fő szempontja mégiscsak az, hogy eladja a lapot. Azaz nyilvánvalóan olyan címet kapna még egy tartalmilag korrekt írás is, hogy a fal adná a másikat – nekem.

Haragudott a bulvárra, amiért a sok évi sztárolás után a sárba taposták, amikor az érte meg?

Nem. Lehet, hogy élveztem, amikor sokat voltam címlapon, de a szeretetéhségemet sosem ilyen gyorsétellel igyekeztem csillapítani – mindig fontosabb volt, hogy a társulatban, ahol vagyok, elismerjenek, szeressenek. Nem haragból döntöttem tehát, de a legjobb, amit tehettem az volt, hogy egy időre csöndben maradok, s ha megszólalok, akkor is kizárólag a munkáról beszélek. Egyébként sem a múlt a fontos, hanem a színpad. Az, hogy elkezdődött a második felvonás.

Szakmai szempontból tényleg nem új darabot látunk, hanem az első felvonás szerves folytatását.

Tény, hogy a szakmában senki nem fordult el tőlem a per alatt sem – ez azért igazolja eddigi életemet, munkámat. Persze az első mondata mindenkinek az volt: „te hülye vagy”. A második viszont az, hogy „így is szeretlek”. Két nappal a szabadulásom után már hívtak szinkronizálni is.

Akkor azért még nem lehetett valami jó állapotban.

Persze hogy nem. Kifele jönni sokkal nehezebb, mint bemenni. Amikor bemész, tudod, mi a helyzet, mennyi időről szól a dolog. Amikor kifelé, akkor viszont fogalmad sincs, állnak-e még azok az oszlopok és cölöpök, amelyekre a kinti, börtön előtti életed épült. A családnak is azt mondtam, hogy várjuk meg az első szereplést, nézzük meg, hogy megy. Ha még utána is borzalmasan érzem magam, akkor elmegyek pszichológushoz, akkor már nem lesz értelme várni vele. Jó nagy drukk is volt bennem, amikor nem egészen egy hónappal a szabadulásom után a Nemzeti színpadára álltam az Úri muriban. De minden rendben ment. A színpad lett a pszichológusom.

A terjedelmes interjút egészét az Elle Man már kapható őszi számában olvashatjátok.