„A nőügyek nem magánügyek” – több mint húsz szervezet fogott össze a változásért

A Női Minimum kezdeményezés tízpontos követeléscsomagban foglalja össze azokat a problémákat, amelyek ma Magyarországon nők tömegeinek életét határozzák meg.

 

 

 

A Női Minimum határozott válasz azokra a méltánytalanságokra, amelyekkel a magyar nők nap mint nap szembesülnek. A követelések több női civil szervezet összefogásából születtek meg.

Közös követelések, közös felelősség

Az aláírható petíció mögött több mint húsz civil és nőjogi szervezet áll – egy kivételesen széles és erős együttműködés, amely azt is jelzi, hogy ezekben a kérdésekben egyre többen szólalnak meg közösen és egyre többek számára válik nyilvánvalóvá a tény: a nőket érintő ügyek az egész társadalmat érintő ügyek. A követelések olyan kulcsterületeket érintenek, mint a nők elleni erőszak jogi kezelése, a beleegyezés kultúrája, a szülészeti ellátás és a reproduktív jogok, a szexuális nevelés, a fogamzásgátláshoz való hozzáférés, a gondoskodási munka elismerése, a bérszakadék csökkentése, a női szegénység, a döntéshozatalban való részvétel, valamint a meglévő jogok érvényesülése. A kezdeményezés hátteréről, a követeléscsomag megszületésének folyamatáról és céljairól, a közös megoldáskeresés fontosságáról Eörsi Nóra, a Nők Egymásért Mozgalom egyik tagja, a követeléscsomag egyik kezdeményezője mesélt.

ELLE: Mi volt az elsődleges célja a követeléscsomagnak, miben más mint a korábbi, témában megjelent munkák?

Eörsi Nóra: Alapvetően arra szeretnék felhívni arra a figyelmet, hogy a követelésként megfogalmazott pontokban érintett témák nem egyéni, személyes ügyek, hanem rendszerszintű jelenségek, amik hátterében strukturális okok vannak és felelősei a döntéshozó pozíciókban lévő emberek. Szeretnénk azt is, hogyha politikai és társadalmi közbeszédben ezek a témák jobban jelen lennének. Egy 10 pontos, rövid követeléscsomagot hoztunk létre (lett egy 42 pontos hosszabb verziója is, hogy ha valaki több adattal, magyarázattal, kifejtett és bővített követelésekkel  megtámogatva akar elmélyülni a témában), ami gyakorlatilag egy érzékenyítés, tudásátadás, egy kvázi problématérkép, ami a Magyarországon élő nőket leginkább érintő ügyekről tájékoztat. Arra jutottunk, hogy nem egy a korábbi női minimumokhoz hasonló, átfogó szociálpolitikai javaslatcsomagot szeretnénk létrehozni, hanem azokból kiindulva – mivel nagy részük ma is teljesen valid és aktuális – egy más típusú anyagot készítünk.

Nem közvetlenül a döntéshozókkal szeretnénk párbeszédbe lépni, ami egy ilyen dokumentum esetében megszokott és fontos irány, hanem inkább a választópolgárokat, a magyar polgárokat, mindennapi embereket célozzuk meg. Ez jobban illeszkedik a profilunkhoz és a kapacitásainkhoz is.

ELLE: Miközben már több, mint 4000 aláírás gyűlt össze, ez egy kifejezetten nagy és sokszereplős összefogás, talán példa nélkülinek is lehet nevezni. Szerinted mi tette lehetővé, hogy ez most megvalósuljon, és hogyan látod: az elmúlt időszakban valóban erősödött egyfajta összefogási igény a nők között?

Eörsi Nóra: Igen, abszolút ezt látom. Szerintem ez egy nagyon üdvös, kulturális és társadalmi jelenség. Azt is gondolom, hogy valamennyire nyugatról is jön be ez a hullám, hogy egyszerűen menő lett ezzel foglalkozni, egyre kevésbé stigmatizált a feminizmus, a nőügyek – legalábbis bizonyos rétegekben. Még mindig vannak nehézségek ez ügyben, de egyértelműen van egy világszintű kulturális megerősítő hatás, ami érződik. És igen, ez egy nagyon-nagyon szívmelengető helyzet, hogy ennyi civil szervezet összegyűlt egy asztalnál, egy projektben. Ennek nagy része nőszervezet, de nem kizárólag. Csatlakozott például – a teljesség igénye nélkül az Amnesty International Magyarország, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ), a Pedagógusok Szakszervezete és a Tanítanék Mozgalom is.

ELLE: Említetted egy korábbi interjúban, hogy egy komolyan vehető követeléscsomagot akartatok létrehozni. Ezt kifejtenéd? 

Eörsi Nóra: Egyrészt a szakmai háttér nagy hangsúlyt kapott; nem csak a középosztálybeli, heteró nőket érintő témákban hívtunk be szakértőket a folyamatba, hanem például egyeztettünk hajléktalanságra szakosodott, vagy roma- és leszbikus női ügyekkel foglalkozó szakemberekkel, ugyanis célunk volt, hogy minél tágabb spektrumot öleljünk fel. Másrészt az is fontos pont volt, hogy lássunk túl a saját magunk által érzékelt problémákon és élethelyzeteken. Nyilvánvalóan a magyar civil szférában általában, és egy ilyen önkéntes mozgalomban is nagy privilégium jelen lenni.

Azok a problémák, amiket mi érzékelünk a bőrünkön, egy bizonyos réteget fognak csak érinteni, de nagyon sok mindenki mást az országban nem. Erre fokozottan figyeltünk, hogy próbáljuk meg általánosságban áttekinteni a magyar nők élethelyzetét, mivel egy minimumról van szó, aminek minél több embert érdemes képviselnie. Különös tekintettel a sérülékenyebb helyzetben lévő nőkre. 

És igyekeztünk természetesen – ez főleg a hosszabb verzióban látható – kitérni arra, hogy ezek a problémák hogyan ágyazódnak bele a társadalomba, hogyan mutatnak túl egy-egy nő élethelyzetén, és mivel rendszerszintű nehézségekről beszélünk, igazából hogyan járulnak hozzá az egész társadalom jólétéhez. Tehát nem csupán nőügyekről, vagy szigorúan csak a nőket érintő ügyekről van szó, hanem az egész társadalmat érintő kérdéskörökről. 

ELLE: Miért fontos a társadalom egészsége szempontjából, hogy a nőügyeket közügyekként kezeljük?

Eörsi Nóra: Alapvetően úgy érdemes szerintem ezt nézni, hogy bizonyos élethelyzetek, bizonyos problémák szűk rétegeken, illetve egy-egy személyen csapódnak le, de ugye mindenki megszületik valahogy… Ha az ember férfi, akkor is van anyja, esetleg lánytestvére, felesége, lánya és akkor akár szolidaritásból, akár az életére hatást gyakoroló embereknek köszönhetően, mégiscsak saját ügye is lesz az ilyesmi. De, ha valaki létrehoz egy olyan élethelyzetet, amiben nincs egy darab nő sem, még akkor is hat rá az, hogy az egész társadalmunk mennyire kezeli egyenlőként a polgárait, milyen elnyomó vagy kizsákmányoló működések vannak jelen a rendszerben. Ugyanis egy társadalom akkor lesz egészséges, hogyha minél nagyobb az egyenlőség a tagjai között és minél szabadabban tud mindenki jelen lenni benne. És ez a közhangulattól elkezdve a különböző pozíciók szakmai betöltésére, professzionalizmusra, a jólétre is kihat, még arra is, hogyha az ember megy az utcán, akkor milyen arcokat lát.

ELLE: Az egyik kezdeményezője vagy ennek a követeléscsomagnak, hogyan született meg az ötlet, és mennyire volt könnyű a megvalósítás? 

Eörsi Nóra: A munkám, illetve a mozgalmi aktivitásom mentén tudtam, hogy korábbi választások előtt különböző témákban (a nőügyeken kívül oktatási, lakhatási, szociális stb. területeken) készültek alapkövetelés-csomagok. Ezért körbekérdeztem az ismeretségi körömben, hogy a 2026-os választások előtt készül-e hasonló dokumentum, ami reflektál a nők jelenlegi társadalmi helyzetére. Amikor kiderült, hogy nem, volt bennem némi bizonytalanság, mert az ilyen típusú minimumok összeállítása komoly munka, és a témában korábban megfogalmazott követelések általában meglehetősen nagy terjedelmű, alapos, szakmailag nagyon erős anyagok voltak. Abban nem volt kérdés, hogy most is szükség van egy ilyen követeléscsomagra, de a logisztikai rész, hogyan lehetne megvalósítani ezt a munkát egy önkéntes mozgalmi kontextusban, okozott némi fejtörést. Az ötletet bevittem a Nők Egymásért Mozgalomba, ahol a fő fókusz a társadalmi egyenlőtlenségek rendszerszintű, feminista szemléletű feldolgozásán van, valamint az ehhez kapcsolódó tudásátadáson, kampányokon és gyakorlati aktivizmuson. Ez a projekt tehát nem illeszkedett teljesen a mozgalom profiljába, de amikor az egyik gyűlésen felvetettem egy ilyen dokumentum létrehozásának ötletét, közösen megszületett a döntés, hogy dolgozni kezdünk rajta. A mozgalmon belül alakult egy munkacsoport, aki elvégezte az alapkérdések kutatását és összeállítását, majd szakértőket és szakmai szervezeteket kerestünk fel, és egy több körös egyeztetés során, az érkező visszajelzések, felmerülő kérdések mentén alakult ki a végleges követeléscsomag.

Nagyon sokat köszönhetünk a különböző szakértőknek és szakmai szervezeteknek abban, hogy ez létrejött. A kezdetekkor 17 szervezet és egyetemi oktatók, kutatók és szakemberek vettek részt a munkában a Nők Egymásért Mozgalommal együtt, mostanra pedig már 21 szervezetre bővült ez a kör.

ELLE: Mik a további tervek? 

Eörsi Nóra: Épp a napokban volt egy megbeszélésünk a szervezettekkel, akikkel egy demokratikus működést valósítunk meg, tehát ilyen kérdésekben közösen döntünk, közösen ötletelünk. És természetesen van rengeteg ötlet, akár országos szinten fórumok szervezése, érdeklődő emberek bevonása, illetve a tapasztalatok, vélemények, követelések szélesebb elérésű megvitatása. Egyfajta „monitorozás” is felmerül – az utókövetése annak, hogy teljesül-e valami a követelésekből, vagy éppen születnek-e olyan döntések, amik homlokegyenest ellene mennek. Ez a két főbb ötlet jött fel, de még ötletelő fázisban, meg beszélgető fázisban vagyunk ezügyben, mert a kapacitáshiány nagyon valós probléma a civil szférában.

ELLE: Átlag állampolgárként mit tud tenni a mindennapokban az ember ezek ellen a rendszerszintű problémák ellen, akár nőként, akár férfiként?

Eörsi Nóra: Én azt gondolom, hogy alapvetően érdemes struktúrális szemléletet adoptálni. Nagyon hasznos szerintem – nőknek és férfiaknak egyaránt – önreflexiót gyakorolni: végiggondolni, milyen elképzeléseket és nemi sztereotípiákat internalizáltunk, és mit várunk el magunktól vagy a partnerünktől. A személyes vagy szakmai életben betöltött szerepeink kapcsán pedig érdemes azt is megvizsgálni, hogy ezeket szeretnénk-e továbbadni a gyerekeinknek, és ha pedig nem, mit lehet kezdeni velük. Sok síkon lehet egyénileg ebben a folyamatban részt venni, és alapvetően mégis csak társadalmi kérdésekről beszélünk. Ezek közös ügyek és akkor tudunk egyről a kettőre jutni, ha egy kicsit mindenki önvizsgálatot tart és partnerével, családjával, gyerekeivel. Ha megteheti, akár a munkahelyen is beszélgethet ezekről a kérdésekről. Teljesen rendben van, hogy nincsenek azonnali válaszok, tökéletes megoldások és kész receptek, közösen kell kitalálnunk, hogyan csinálhatjuk jobban, és ezen érdemes együtt gondolkodni.