Ki a hülye, én vagy te?

Mundruczó Kornél új színdarabja fájó kérdéseket feszeget

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Demencia az évad egyik kiemelkedő előadása. Nem könnyed darab, annak ellenére, hogy a szereplők sokszor dalra fakadnak benne, olykor majdhogynem az operettek világát idézve. Ezek a betétek a remek zenével sokat tesznek azért, hogy oldják a súlyos téma feszültségét, úgy, hogy közben egyáltalán nem bagatellizálják. Mert az, hogy hogyan bánik egy társadalom a pszichés zavarokkal rendelkező tagjaival, annyira kínos és összetett kérdésnek számít, hogy nem is szeretünk rágondolni. Legfeljebb csak csendben borzongunk, amikor egy nyilvánvalóan kezelésre szoruló ember ordibál az utcán vagy beszélni kezd hozzánk a villamoson.

A darab kiindulópontján a lepusztult, felszámolás alatt álló pszichiátrián ragadt néhány demens beteggel már csak Dr. Szatmáry (Rába Roland) és Dóra nővér (Wéber Kata) foglalkozik - vagy ha úgy tetszik, egy újfajta terápiával kísérletezik. Aztán felbukkan Bartonek (Nagy Ervin), aki a kihasználatlan épületből pénzt akar csinálni, méghozzá gyorsan, és nem válogat az eszközökben. Hova kerüljenek a betegek? Oldják meg, ahogy tudják, nem fognak senkinek hiányozni. Innen indul a zuhanás.

Rába Roland egészen kiemelkedőt alakít a pszichiáter szerepében, akiről sokszor lehetetlen eldönteni, nem inkább a kezeltek közt lenne-e a helye. Meddig tart az embersége, mire elég a fanatizmusa és az elhivatottsága, és ha mindez kevés, hogyan lehet azt ép ésszel feldolgozni? Nagy Ervin szintén nagyszerű a hatalmát fitogtató, minden szempontból soviniszta pénzember szerepében. Csak addig mézesmázos, amíg az érdeke úgy szolgálja, de egy szempillantás alatt vált át kíméletlen agresszorba - utóbbi pillanatok kegyetlenül torokszorítóak voltak. De adódik azért olyan delikát helyzet, amikor kiderül, még ő is esendő.

Wéber Kata karaktere szintén nagyon érdekes: mit kezd magával egy fiatal nő a reménytelen amnéziások és monoton mindennapok közé ragadva? Hol a doktor fölé kerekedik józanságával, hol kiszámítható, női bájait bevető machinációkkal alakul buta Dórikává, hátha úgy elér valamit. Úgy tűnik, itt senki nem ragaszkodik semmihez (elvekhez, erkölcsi mércéhez főképp), kivéve az egy-egy konkrét emlékbe kapaszkodó és azokat napról napra újraélő-rettegő demenseket (az őket játszó színészek szintén remekelnek). Az Idétlen időkig (Groundhog Day) című, fergeteges vígjátékként számon tartott film jutott erről eszembe - de arról az oldalról nézve, hogy a valóságban ugyanazt a traumát újra és újra átélni minden, csak nem komikus élmény.

Mundruczó válasza a darab végén meglehetősen drasztikus - de talán elég megrázó ahhoz, hogy ezeken a kérdéseken igenis gondolkodni kezdjünk az egyszerű elutasításon túl.

Mundruczó Kornél / Proton Színház: Demencia

2014. február 5-7. 20:00, Trafó Kortárs Művészetek Háza

Bővebb információ a Trafó honlapján.

Fotók: Rév Marcell / Proton Színház Facebook