Ilyenek voltak a Pál Utcai Fiúk

Egy pazar PUF-koncert

Frenetikus zenei élményben volt részem a minap. Bár először kicsit tartottam attól, hogy hogyan szólnak majd kamaszkorom rongyosra hallgatott dallamai ebben a szokatlan környezetben és hangzásban, de az élmény várakozáson felülire sikerült. A különleges alkalomra 11 főre bővült zenekar több meglepetést is tartogatott. Az egészen régi és egészen új dalok akusztikus hangszerelése olykor meglepő volt, de kizárólag pozitív értelemben. Az alap felállás mellett olyan különleges hangszerek is megszólaltak az „átszerelt” dalokban, mint a tuba, a pozan vagy a xilofon – ezek azért tényleg szokatlanok egy alternatív rockzenekar esetében! És hát minden volt, csak furcsa nem, sőt, így volt tökéletes. A legnagyobb boldogságot persze az jelentette, amikor a kedvenc PUF-dalok felcsendültek, mégis az este fénypontja talán az a dal volt, amit Molnár Balázs gitáros egy antikváriumban lelt kottából szabott a zenekar stílusához. A húszas évekből származó dallamhoz Szép Ernő édeskésen bús sorai szolgáltatták a szöveget, melyet Potondi Anikó olykor gyermekien ártatlanul csengő hangja szólaltatott meg könnyeket csalva a szemekbe. Lecsó kirobbanóan energikus volt és vicces, a dalokat átkötő monológjai tovább színesítették az amúgy is színekben bővelkedő estét. Bízunk benne, hogy lesz még folytatás, már csak azért is, mert a teltház és a pénztárnál kitett „minden jegy elkelt” tábla is bizonyítja, hogy a Pál Utcai Fiúk a Müpa legnagyobb koncerttermét is megtudná tölteni.

Farkas Zoltán - dob, Leskovics Gábor - gitár, ének, Molnár Balázs - gitár, Potondi Anikó - ének, Varga László - basszusgitár

Közreműködött: Dióssy D. Ákos - zongora, Pápai István - ütőhangszerek, Szűcs Krisztián Qka - fúvósok