Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Száguldás, koncert, szerelem? Autósmozi és zene a Müpánál!

2020. július 13.

5 perc olvasás

autósmozi mozi müpa nyár
Száguldás, koncert, szerelem? Autósmozi és zene a Müpánál!

A Müpa autós koncertmozija tökéletes nyáresti programot nyújt – koncertet hallgatni a csillagos ég alatt, azzal az egy autónyi emberrel, akit szeretünk


Van, aki titokban örült, hogy picit lefékezhetett idén tavasszal - még akkor is, ha sokan inkább egy frontális ütközéshez hasonlítják a történteket -, van, aki most óvatosan gyorsít, és persze van, aki padlógázzal száguld vissza a régi, "korona előtti" életébe... az biztos, hogy már az is bizsergető örömmel tölt el sokunkat, hogy kocsiba ülhetünk, hogy újra mozgásban lehetünk. Úton. Végre! Minden indulás és érkezés valahogy mást jelent most: utazás a járvány előtti önmagunktól a pandémia utáni önmagunkig. Változtunk? Talán. Jó irányban? Bízzunk benne!

Az azonban biztos, hogy az elmúlt hónapokban legjobban hiányzó dolgokat most már szeretnénk visszakapni: a koncertélményeinket például mindenképp. Az euforikus együtténekléseket, a meditatív jazzdallamokra ringatózást, az operaáriák katarzisát...a Müpa autós koncertmozija épp ezt tudja, ráadásul úgy, hogy a száguldóknak és a lassú visszatérőknek is tökéletes nyáresti programot nyújt.

Abszolút hozza a kimozdulás és a közösségi élmény eufóriáját, miközben  nincs ott a tömegrendezvényektől csendesen felsejlő szorongás, hiszen mégiscsak a saját kényelmes és biztonságos autónk a "nézőtér". Műszerfalra feltett lábakkal, maximumra hangosított autórádión át, popcornt majszolva koncertet hallgatni a csillagos ég alatt, azzal az egy autónyi emberrel, akit szeretünk, furcsa, egyedi, és meglepően jó élmény, és persze a műsor is különleges... olyan, amiért simán sokkal többet is hajlandóak lennénk utazni.

Nosztalgikus és őrülten hangulatos begördülni a Komor Marcell utcai parkoló autósmozijába, atmoszférájában teljesen az 50-es, 60-as évek Amerikája, tomboló drive-in romantika, ám ott van benne a zseniális csavar: a hatalmas vásznon nem filmet, hanem a Müpa Fesztivál Színházában élőben zajló koncertet láthatunk streamelve. Úgy, ahogy szinte sosem: a koncerteket 10 kamerával követik az operatőrök, és mivel a zenekar üres nézőtér - ellenben teli parkoló - előtt játszik, a szabad kameramozgásnak köszönhetően olyan plánok és snittek is készülhetnek, amelyekre egy klasszikus teltházas nézőtér esetében nem volna lehetőség, így olyan pillanatokat is elcsíphetünk nézőként, amire a nézőtér 22. sorából esélyünk sem lenne... Így azonban a biztonságos távolság intim közelséget szül: a kameráknak köszönhetően a zenekar szinte minden apró rezdülését láthatjuk a kivetítőn, és ez borzongatóan jó élmény!

Július 15-én Figaro itt, Figaro ott… címmel Mozart és Rossini egy-egy népszerű operájából, a Figaro házasságából, illetve A sevillai borbélyból hallhatunk részleteket a Magyar Állami Operaház Zenekara és olyan csodálatos énekesek előadásában, mint Fodor Beatrix, Bretz Gábor, Haja Zsolt vagy Baráth Emőke, aki egy friss interjúban párizsi otthonáról mesél és arról, hogy neki miért fontos az autós koncertmozi: "az élő zene varázsa bizonyosan hiányzik a zeneszeretőknek, és ez a koncert kiváló lehetőség, hogy az autójukban ülve újra élőben hallgathassanak koncertet. Nem utolsósorban, ezzel minket, művészeket támogatnak, ami most kiemelten fontos és szép gesztus lenne a részükről. Ilyen körülmények között nem kell tartaniuk a járványtól, szerintem ez egy igazán biztonságos megoldás".

Július 17-én, pénteken a jazzrajongókat várja a Müpa autós koncertmozija: a 30 éves Magyar Jazz Szövetséget a kifejezetten erre az alkalomra összeálló Hungarian All Star Big Band köszönti, amely a hazai jazzélet legnagyobb neveit vonultatja fel. Felsorolni is nehéz, kik lépnek színpadra ezen az estén: többek közt Berki Tamás, Charlie, Szakcsi Lakatos Béla, László Attila, Lattmann Béla, Berkes Balázs, Borbély Mihály, Ávéd János és Fekete-Kovács Kornél erősíti a csapatot.

Ugyancsak különleges találkozásnak lehetünk tanúi a Lóci játszik „folk special” névre hallgató július 18-ai estjén, ahol a Csík Zenekar muzsikusaival karöltve mutatják meg a dalaikban rejlő népzenei elemeket. „Az év legizgalmasabb kihívása lesz egy parkolónyi autót megtáncoltatni, alig várom, hogy az irányjelzők villogása kövesse a banda csípőmozgását!” – fogalmazott Csorba Lóránt zenekarvezető.

A világhírű csellista, Várdai István számos nagyszerű muzsikus pályatársa társaságában, és persze a legnagyobb zeneszerzők - Mozart, Schubert, Brahms, Liszt, Bartók, Ligeti - segítségével varázsolja a Müpa parkolójába a kaposvári nyarak kamarazenei fesztiváljainak forró légkörét július 22-én.

Barabás Lőrinc pedig vérbeli „közelítő” - mindenféle, számára testhez álló műfajt, azok kiváló képviselőit, ünnepelt hazai és nemzetközi művészeket - most pedig alkotót és nézőt, autót és színpadot - közelít majd egymáshoz, amikor a Fesztivál Színházban állva ismert és vadonatúj, erre a koncertre írt dalokból válogatott műsorát tárja a Müpa előtt parkoló rajongói számára.

Az experimentális funk-rockot új szintre emelő The Qualitons egyik Facebook-posztja szerint a zenekar gitárosa, Szőke Barna szintén izgatottan nyilatkozott július 24-i autósmozikoncertjükről, ahol egzotikus hangszerekkel kiegészülve hívnak különleges utazásra: „Ez mindenhogyan fura lesz, már várom”.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

30 ikonikus hollywoodi barátság
1

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz
2

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról
3

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
4

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
5

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!
6

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
7

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!
8

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Ezek is érdekelhetnek

A 8 legjobban várt premier májusban

A 8 legjobban várt premier májusban

2024.05.02. 5 perc olvasás

PREMIER

Taylor Swift virágos felsőjét akarja most mindenki: tökéletes nyárra

Taylor Swift virágos felsőjét akarja most mindenki: tökéletes nyárra

2024.04.20. 2 perc olvasás

Taylor Swift

Az 5 legjobb Valentin-napi film, amit meg kell nézned

Az 5 legjobb Valentin-napi film, amit meg kell nézned

2024.02.14. 3 perc olvasás

VALENTINE'S DAY MOVIES

Minden idők 10 legjobb romantikus vígjátéka

Minden idők 10 legjobb romantikus vígjátéka

2024.01.20. 7 perc olvasás

ROMANTIKUS FILM

A 9 legjobban várt premier szeptemberben

A 9 legjobban várt premier szeptemberben

2023.09.03. 5 perc olvasás

PREMIER

Mennyit tudsz az idei nyár legnagyobb eseményeiről-sztorijairól? Kvíz!

Mennyit tudsz az idei nyár legnagyobb eseményeiről-sztorijairól? Kvíz!

2023.08.24. 1 perc olvasás

A nyár kvíze

A világ legszebb színházai, melyek elkápráztatják a közönséget

A világ legszebb színházai, melyek elkápráztatják a közönséget

2023.08.21. 4 perc olvasás

VILÁG KÖRÜL

3 csillagjegy, akinek nem kell aggódnia az egészsége miatt

3 csillagjegy, akinek nem kell aggódnia az egészsége miatt

2023.08.11. 2 perc olvasás

Egészséghoroszkóp

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves