Fiona Apple végre szabad

Az amerikai énekesnő a karantén idején engedte be az ELLE újságíróját otthonába, ahol a Fetch the Bolt Cutters című zenei albuma született.

Fiona Apple otthon van, azon a helyen, ahol a legjobban szeret lenni. Az amerikai stílusú Los Angeles-i bungalója már közel egy évszázada áll a város egyik visszafogottabb környékén. Egy vaskos ajtó vezet a buja, fallal körülvett kertjébe, amit csak a pitbull keverék kutyája, Mercy ugatása tölt meg zajjal. A kutya gyorsabban jelzi valaki érkezését, mint azt bármelyik csengő tenné, ami most jól is jön, mivel Apple csengője nem működik – legalábbis az első látogatásom alkalmával, néhány hónappal azután, hogy a 42 éves dalszerző-énekes videóklipje szárnyra kapott a közösségi médiában, jelezve rajongóinak, hogy Apple egy új anyagon dolgozik. Ez még jóval azelőtt történt, hogy a pandémia az otthonába kényszerített mindenkit.

Emlékszem, kaptam tőle egy üzenetet, hogy két elég nagy kutya fog nála várni, és ha ez zavarna, akkor a lakótársa, Zelda Hallman filmrendező az interjúnk kezdete előtt szívesen elviszi őket a parkba. Apple elmondta, hogy elég ideges az interjú miatt. Bár már június vége volt, Los Angeles-re mégis szürke homály ereszkedett. Az énekes hét éve nem adott interjút senkinek – egészen pontosan az utolsó albumának megjelenése óta, ami a The Idler Wheel… nevet viselte. Ezután szinte rögtön eltűnt. Igaz, talán nem is igazán mondhatnánk eltűnésnek azt, ha valaki nem megy sehova, és Apple esetében ez pontosan így történt. Az üzenete mindig ugyanaz volt: „Itthon vagyok! Itthon leszek!”

Az utolsó hívásunk közben, néhány órával azelőtt, hogy a Fetch the Bolt Cutters albuma megjelent, Apple hezitálásba kezdett. „Nehéz ezt kimondani, de ez az időszak olyan sok minden miatt borzasztó; emberek veszítik el az állásukat, kerülnek az utcára, betegednek és halnak meg – mondta. – Ha azonban mindennek a legapróbb részét nézzük, egyetlen személy életét, például az enyémet ezzel az albummal – annyira féltem attól a sok szartól, amit akkor meg kellett csinálnom, hogy teljesen megbénított a helyzet. Sokszor azt se tudtam, hogy valóban képes leszek-e rá.”

„Annyira féltem attól a sok szartól, amit akkor meg kellett csinálnom, hogy teljesen megbénított a helyzet”

Az említett helyzet az új albumot övező feladatok sokaságára vonatkozik; a sajtómegjelenésekre, a fotózásokra, a turnékra, olyan dolgokra, melyek nagy részét a karanténhelyzet miatt végül lefújták. Apple leszögezte, hogy mennyire együttérez és támogatja azokat a művészeket, akik elnapolták a debütálásokat és a turnékat, de számára valahogy „ez az album-ciklus, vagy bárhogy is nevezzük, nagyon jó érzés, mert én hozom meg a döntéseket.” Apple és a csapata korábban egy októberi debütálásra készültek, de most az áprilisi is szóba került már. A hirtelen lökést egy Mikaela Straustól (azaz King Princess) kapott üzenet adta, amiben ennyi állt: „Fi, mikor adod ki az új albumodat? Figyelj, az emberek már hallgatni akarnak valamit.”

Straus-nak igaza volt. Percekkel az album hivatalos megjelenése után (április 17-e éjfél) úgy tűnt, a Fetch the Bolt Cutters szól a nyitott ablakokból és a szomszédos lakások padlódeszkáin át, mintha mindenhol ott lenne. Ragyogó kritikákat kapott, kezdve a Pitchfork nagyon ritka 10-es értékelésétől, a folyamatos Twitteres elismerésekig – tweet, tweetet követett, amiben a rajongók megköszönték Apple-nek, hogy valami olyasmit adott a világnak, ami végre nem a vírusról szólt. Ennek ellenére nehéz elvonatkoztatni attól, hogy az album erre az időszakra készült, különösen amiatt, hogy már az alapgondolata is abban gyökerezik, hogy egy életen át tartó elzárás után végre szabadságra lelhetünk. Benne van az idegesség, a szorongás, de a feloldozás érzése is. Apple, mint mindig, arról énekel, amit olyan sokan érzünk magunkban.

Fiona Apple ellenállása a hírnév csapdáival szemben figyelemre méltó – mindössze 20 éves volt, amikor az 1997-es MTV Video Music Award díjátadó gálán a közönség és nézők milliói előtt jelentette ki, hogy „ez a világ egy faszság.” Bár azóta kevés albumot adott ki, munkája számtalan művészt befolyásolt (olyanokat, mint Phoebe Briders, King Princess, St. Vincent és Billie Eilish, csak hogy néhányat említsünk). Mindeközben egyedülálló alkotói önazonosságot tartott fent egy olyan iparágban, ahol ez a szó igen ellentmondásosnak tűnhet. Ezt részben azzal érhette el, hogy teljesen izolálta magát a környezetétől. Apple beleegyezett abba, hogy beszélni fog velem, mivel írtam egy dolgozatot a zenei és alkotói munkásságáról, és arról, hogy a (nagy részben) férfi kritikusok ezt hogyan befolyásolták. Az új munkája visszatükrözte életének azt a szakaszát, amikor magatehetetlennek érezte magát; mikor még nem volt hangja és csak egy gyerek volt.

Apple nem igazán tűnt idegesnek az első júniusi találkozónkon. A tekintete sokatmondó és komoly volt, pimaszzöld szemei tisztának látszottak, az ujjai pedig táncoltak, miközben beszélgettünk. A laza pamut felső, amit viselt, világoskék színben csillogott, hozzá pedig egy pár Crocsot viselt.

Belépni Apple otthonába éppen olyan, mintha a fejébe kukkantanál be vagy mintha a zenéjét hallgatnád. A hálószobájából erős meghittség és családias légkör áradt, ebben a környezetben készült el a Fetch the Bolt Cutters albuma. „Most az életem egy olyan szakaszában járok, amikor elkezdem felismerni azokat a dolgokat, amikre a gyermekkori élményeim hatással vannak. Ezt megelőzően csak éled az életed, és valahogy nem érted: ’Ezt miért így kezelem? Miért van ez a problémám?’ Annyi sok elfojtott düh van bennünk. Úgy érzem, azok a dolgok, amiken mostanában mentem át, egyértelműen tükröznek vissza olyan érzéseket, amiket fiatalkoromban éltem át.” Ennek eredménye egy túlélésről szóló dalgyűjtemény lett, ami nem feltétlen csak a győzelemről szól, sokkal inkább a depresszióval és a traumákkal való szembenézésről, és arról, hogy az életben oly kevés megbízható dolgok egyike a fájdalom.

Apple már régóta olyan nők védőszentje, akiket elhallgattattak. Ez kifejezetten érezhető az olyan számaiban, mint amilyen a ’Sullen Girl’, ami egy szexuális zaklatást túlélő nő szemszögéből mesél el egy történetet. Akár egy díjkiosztón szólal fel a világ faszságairól, vagy éppen a pszichológiai manipulációról énekel egy olyan dalban, mint a ’Paper Bag’ („Mindez csak a fejedben van/és azt mondtam/Ahogy minden más is”) – Apple azokért használja a hangját, akik régóta küzdöttek azért, hogy végre meghallgassák őket. Időbe telt az, hogy kitalálja a legjobb módját annak, hogy használni tudja ezt az erőt az iparágban, és a társadalomban, aminek hosszú történelme van abban, hogy kirekessze azokat, akik a fennálló rendet felforgatnák vagy épp nem az ő szabályaik szerint élik az életüket.

„Ez nem az én természetem – mondta Apple. – Egy részem azt szeretné, ha képes lenne rá, de van egy részem, ami bizonyos dolgokban ártatlan akar maradni, amiatt, hogy továbbra is hitelesen önmagam lehessek.” Ezt sokkal könnyebb mondani, mint csinálni, még a legjobb körülmények között is; és a zeneipar – különösképpen a nők számára – a legrosszabb ilyen körülménynek nevezhető: gyakran elszigetel, gonosz, és teli van olyan emberekkel, akik epekedve várják, hogy ki fog legközelebb elbukni, hogy a csontjaikon élősködhessenek.

Emlékszik arra, hogy bírálták amiatt, hogy nem volt elég hálás a lehetőségekért, amiket kapott, kifogásolva azt, hogy nem mondott köszönetet azoknak, akik felfedezték őt. „Egyedül lenni… – úgy érzem mindjárt elsírom magam – egyedül lenni a világon…ahol az emberek nem kedvesek veled. Nagyon rosszul éreztem magam miattuk. Az a rengeteg szar, ami a fotózásokon történt, egyáltalán nem volt rendben. Barátokat kellett volna szereznem. Emberekkel kellett volna körülvenni magam.”

Apple-t már a barátai és a családja veszik körül. Több mint egy éve leállt az ivással, és számára fontos ügyek népszerűsítésére és támogatására szenteli az idejét, például a ’Criminal’ című számának jogdíjait határmenti válságszervezeteknek adományozza, és olyan más szervezeteket támogat anyagilag, amik ivartalanítással és kasztrálással foglalkoznak. Apple-nek még mindig sokat jelentenek azok a zárószavak, amiket az MTV díjátadón mondott: „Válaszd önmagad.” Számára ez azt a fajta munkát jelenti, amiért a hírnévvel járó nehezebb helyzeteket is megéri csinálni.

„Az a rengeteg szar, ami a fotózásokon történt, egyáltalán nem volt rendben”

Egy gyönyörű október eleji napon beszélgettünk legközelebb. Ahogy a vaskos ajtaja felé sétáltam, hallottam, ahogy Mercy ugat, és Apple, a még mindig virágzó kertjén át vezetett be a házába. Néhány nappal korábban abból, hogy az évtized nagy részében nem szerepelt a sajtóban, az lett, hogy most mindenhol ott van. Minden a Vulture-rel készült telefonos interjúval kezdődött, majd mindezt egy Tumblr komment körüli felfordulás követte, amit Apple Lil Nash X-nek írt amiatt, hogy engedély nélkül használta fel az „Every Single Night” című számát az énekes „Kim Jong Un” című dalához.

Apple elmondta: örül annak, hogy felvette a kapcsolatot a Vulture szerkesztőjével, mert azt gondolta, hogy ebből jó dolgok is kisülhetnek majd, de végül rájött, ha egyszer kiteszi magát ennek, később nem tudja majd befolyásolni azt, hogy mi fog következni. „Csak ott ültem és arra gondoltam: ’Oké, ez szuper, legalább valamit tanulhatok innen,’ de rájöttem, hogy attól még, hogy ez egy jó újság, nem érzem magam komfortosan a helyzetben.”

Gondolkozott azon, hogy elindítsa a saját Insta-oldalát, „de nincs egy olyan kurva indok se, ami miatt most ezt megcsinálnám,” – mondta. „Nem akarom azt a típusú megjelenést. Nem akarok milliárdos vagy szupersztár lenni. Mindent úgy fogok tenni, ahogy nekem a legkényelmesebb.”

„Nem akarok milliárdos vagy szupersztár lenni. Mindent úgy fogok tenni, ahogy nekem a legkényelmesebb”

Akkoriban Apple úgy érezte, hogy addig nem adja ki az albumát, amíg nem áll rá teljesen készen. A nyáron szünetet tartott a felvételekben, ami késleltethette volna az album megjelenését, de ezzel ő teljesen ki volt békülve.

Április 17-én, pénteken aztán készen állt az album a debütálásra. A Fetch the Bolt Cutters az otthonrekedt embereknek szól, akik már kiszabadulnának a négy fal közül. Apple hangja még sosem hangzott ilyen erősen, még akkor sem, ha időnként megingott vagy amikor éppen Mercy ugatásával harmonizált: Apple úgy énekel, mintha teljesen elemében lenne – és bátran mondhatjuk, hogy abban is van. Otthon van, ahol leginkább önmaga lehet. Örül annak, hogy most egy kis időre mindenki a saját otthonában lehet, természetesen nem az otthonlétünk oka miatt, de mégis jó érzés tudnia, hogy vannak olyanok, akiknek a zenéje felüdülést jelent.

„Jelenleg mindenki beletörődik abba, hogy egy ideig csak a befogadó közönség szerepében legyen,” – mondta. „Mindig is megvolt bennem az az érzés, hogy én is ezt csinálom, amikor szabadságot veszek ki. A közönsége vagyok mindannak, ami körülöttem történik. Egy művész életének elengedhetetlen része az, hogy a saját közönségeként is érezze az alkotásait. Amikor alkotsz valamit, az mindaddig nem mondható késznek, amíg külső szemlélőként meg nem hallgattad.” Úgy érzem, hogy a hallgató valamilyen módon a zenekar vagy a zene része. Ez egy gyönyörű része a létünknek.”

„Egy művész életének elengedhetetlen része az, hogy a saját közönségeként is érezze az alkotásait. Amikor alkotsz valamit, az mindaddig nem mondható késznek, amíg külső szemlélőként meg nem hallgattad”

Apple egyszer mesélt egy olyan, számára nagyon fontos szabályról, ami alapján az életét éli: mindig megkérdőjelezi a motivációit. „Könnyű elfelejteni, hogy ezt hogyan tegyük, de úgy gondolom, hogy amikor ezt megteszed, és nyugodt vagy azzal kapcsolatban, ami miatt valamit csináltál, akkor az egy jó dologhoz fog vezetni” – mondta. „És ez nem ilyen ’az univerzum még a szart is megváltoztatja miattad’ duma. Ez csak annyi, hogyha ilyen döntéseket hozol, akkor jó emberekkel fog összesodorni az élet, jó helyekre fogsz kerülni és mindez másként fog hatni majd a környezetedre is. Ne csináld azt a sok szart, ami miatt gagyinak érzed magad, mert azok ugyanabban a gagyi világban fognak tartani. Olyan dolgokat csinálj inkább, amik boldoggá tesznek, és ezzel segíthetsz a környezeteden és magadon is, és valakinek, valahol a könnyedség pillanatát hozhatod el.”

Azon a gyönyörű októberi napon, amikor éppen megengedett volt, hogy elmehessünk valaki otthonába és egy öleléssel üdvözöljük őket, Fiona Apple, Mercy-vel a sarkában, kisétált a kertjébe velem és három olyan kérdést tett fel, amik azóta is a fejemben járnak. Azóta mindennap megpróbálok újból válaszolni rájuk: „Kit próbálsz meggyőzni? Kit próbálsz kielégíteni? Boldoggá fogod tenni magad?”

Forrás: ELLE