Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

2024. október 10.

A 2024-es EDIDA - képekben

Elle Decoration

elle decoration EDIDA díjátadó EDIDA 2024
A 2024-es EDIDA - képekben
© EDIDA 2024

Magyarországon, 2024-ben is megrendezte az ELLE Decoration magazin saját díjátadóját, az EDIDA Hungary-t. A gálát október 10-én tartották a Millenárisban, ahol közel ötszáz vendég ünnepelte a hazai designszakma legjobbjait.


2024-ben hét kategóriában hirdettek győztest, emellett először adták át az EDIDA Nagydíjat, amelyet Somlai Tibor Ferenczy Noémi-díjas formatervező és belsőépítész vehetett át.

Büszke vagyok arra, hogy Magyarországon is teremnek olyan tehetségek, készülnek olyan tárgyak és enteriőrök, amelyek bárhol a világon megállják a helyüket. Idén a tavalyinál is több, közel kétszáz jelöltből válogathattunk.

– mondta Osvárt Judit, az ELLE Decoration főszerkesztője.

A jelölteket a magazin szakmai stábja választotta ki, a végső nyertesekről pedig az olvasók szavazatai döntöttek.

A 2024-es EDIDA Hungary nyertesei

Az év enteriőrje – magánlakás
Mushi House – tervező: Rácz Anikó

Az év enteriőrje – közösségi tér
Merlot Cottage – tervező: Tom Wiedenhöfer

Az év márkája
Self and Scope

Az év designere
Sütő Kata

Az év terméke
Black Tea bútorkollekció – Somlai Tibor és a Balaton Bútor közös projektje

Az év fiatal tehetsége
Zala Zsófia

Az év fenntartható kezdeményezése
SymbioMat™ jógamatrac – Takács Emese, Kiss Gergely és Pad Róbert fejlesztése

A Market Zrt. tehetség különdíját szintén Zala Zsófia nyerte el.

A magyar design egyre nagyobb figyelmet kap

Az EDIDA Hungary rekordot is hozott: közel kétszáz jelölt közül választották ki a kategóriák finalistáit, ami jól mutatja, hogy a díj egyre rangosabb elismerésnek számít a hazai tervezők körében.

A díjazottak munkái azt bizonyítják, hogy a design ma már nem csupán esztétikai kérdés: a fenntarthatóság, az innováció és a kulturális inspirációk egyre fontosabb szerepet játszanak a tárgyak és terek megalkotásában.

További aktuális események

Elkezdődött... EVENT

Elkezdődött a szavazás a 2026-os ELLE Awards jelöltjeire

2026. május 14. EVENT

Az ELLE Hungary idén is folytatja a hagyományt: visszatér az ELLE Awards, amely évről évre azokat a kiemelkedő személyiségeket díjazza, akik tehetségükkel, hitelességükkel és értékalapú munkájukkal formálják a világot. A közönségszavazás elindult, így most az olvasók kezében van a döntés.
Hozd mozgásb... EVENT

Hozd mozgásba a belső tüzet – éld meg a flow erejét az ELLE YOGA WEEKENDen!

2026.04.21. 1 perc olvasás

2026. május 16–17. EVENT

Ismét YOGA WEEKEND az ELLE szervezésében: a Tűz–Ló évének inspiráló energiái most egy különleges jógahétvégén kelnek életre, ahol a dinamizmus, a szenvedély és a tudatosság találkozik – a belső tűz felébresztésével és a flow-élmény megtalálásával a középpontban.

Korábbi rendezvények

Ahol a széps... EVENT

Ahol a szépség életre kel – érkezik az ELLE Beauty & Fashion Pop-up

2026. április 18–19. EVENT

Egy egész hétvége, ahol a beauty, lifestyle és a tudatos szépségápolás kerül fókuszba – a jól ismert ELLE Design Pop-Up kifinomult hangulatában.
Belső virágz... EVENT

Belső virágzás – ilyen volt az ELLE YOGA WEEKEND BLOOMING

2026. február 21–22. EVENT

Február végén a Margitsziget zöld oázisa nemcsak a természet lassú ébredését jelezte, hanem egy olyan eseménynek is otthont adott, amely a belső megújulást helyezte fókuszba. A kétnapos program során a résztvevők kiszakadhattak a hétköznapok ritmusából, és egy inspiráló, mégis nyugodt közegben fordulhattak önmaguk felé.
Stílus, krea... EVENT

Stílus, kreativitás, közösség – ilyen volt a 2025-ös ELLE Design Pop-up

2025. november 21–23. EVENT

2025. november 21–23. között az Il Bacio di Stile ikonikus épülete ismét megtelt élettel: az ELLE Design Pop-up három napon át a hazai divat és design helyszíne volt. A patinás falak között ezúttal nem csupán kollekciók sorakoztak, hanem történetek, inspirációk és személyes találkozások is.
A 2025-ös ED... EVENT

A 2025-ös EDIDA Hungary nyertesei

2025. október 8. EVENT

2025. október 8-án, negyedik alkalommal adták át Magyarországon az ELLE Decoration International Design Awards (EDIDA) díjait, amely esemény mára a magyar designszcéna egyik legfontosabb és legjobban várt eseményévé vált.
Flow, feltöl... EVENT

Flow, feltöltődés, közösség – így zajlott az ELLE YOGA WEEKEND

2025. szeptember 27–28. EVENT

2025. szeptember utolsó hétvégéjén a budai hegyvidék csendje különleges energiákkal telt meg. A Normafa Retreat Hotel ismét olyan találkozási ponttá vált, ahol a mozgás, az önreflexió és a közösségi élmény természetes egységet alkotott. Az őszi ELLE YOGA WEEKEND ismét sokakat hívott arra, hogy a rohanás helyett a befelé figyelést válasszák.
80 év stílus... EVENT

80 év stílus – így ünnepelt az ELLE

2025. szeptember 25. EVENT

Divat, szépség, kultúra, életmód és társadalmi kérdések – immár nyolc évtizede ezekről mesél az ELLE, amely ma már a világ több mint 50 országában van jelen. Az elmúlt 80 évben az ELLE nem csupán egy magazin lett, hanem egy olyan globális platform, amely a női hangok, történetek és perspektívák sokszínűségét mutatja meg.
Így alakult... EVENT

Így alakult a 2025-ös ELLE Awards – bemutatjuk a nyerteseket

2025. május 14. EVENT

2025.május 14-én harmadik alkalommal került megrendezésre az ELLE Awards díjátadó a Nemzeti Táncszínházban. Az est során a kreativitást, a bátorságot és a kiemelkedő teljesítményt ünnepelték: idén összesen nyolc kategóriában hirdettek győztest, valamint átadták az ELLE szerkesztőségének különdíját is.
A második ED... EVENT

A második EDIDA Hungary díjátadó

2023. október 9. EVENT

2023. október 9-én a Magyar Zene Házában második alkalommal volt Magyarországon EDIDA Hungary díjátadó, ahol a hazai designszakma legkiemelkedőbb alkotóit és projektjeit ünnepelték. Az ELLE Decoration International Design Awards – amelyet gyakran a design Oscar-díjaként emlegetnek – ebben az évben hét kategóriában talált gazdára.
Megvannak a... EVENT

Megvannak a díjazottak – így zajlott az első hazai ELLE Awards

2023. május 18. EVENT

2023. május 18-án először rendezték meg Magyarországon az ELLE Awards díjátadót, amely a független és sokszínű nőket állította reflektorfénybe. Az est nemcsak egy gála volt, hanem közös ünneplése mindannak, amit nők alkotnak, képviselnek és nap mint nap hozzátesznek a világhoz.
Átadtuk az e... EVENT

Átadtuk az első EDIDA Hungary díjakat – ők lettek a nyertesek

2022. szeptember 29. EVENT

2022. szeptember 29-én különleges mérföldkőhöz érkezett a hazai designszakma: a Haris Parkban először adták át Magyarországon az EDIDA Hungary díjakat. Az eseményen a magyar design legkiemelkedőbb alkotóit és projektjeit ünnepelték, hat különböző kategóriában.
Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves