Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Szorongás

Te is rettegsz, ha fel kell venni a telefont?

2021. október 08.

2 perc olvasás

ELLE

munka pszichológus szorongás telefon pandémia szakember
Te is rettegsz, ha fel kell venni a telefont?

Úgy gondolod, benned van a hiba, ha félelem tölt el, amikor megcsörren a telefon? A jelenség gyakoribb, mint gondolnád. 


Vannak azok az emberek, akik állandóan a telefonon csüngenek, és ha kérdésük van, máris nyúlnak a készülék után, és vannak azok, akik szinte rettegnek, ha fel kell venniük a telefont. Elsőre talán mókásan hangzik, de létező jelenség, az okokat pedig fejben érdemes keresni. 

 Főleg a fiatalabb korosztályra jellemző az, hogy már nehezen értelmezik a telefonhívások mibenlétét, hiszen mindenféle más módon állandóan kommunikálnak, sokszor jóval hatékonyabb és kreatívabb megoldást választva. „Az emberek már nem igazán ehhez vannak hozzászokva. A fiatalok a hívásokat a közösségi médiában közzétett posztokkal, szöveges üzenetekkel és hangjegyzetekkel helyettesítik” – mondja Gabriele Raimondi olasz pszichológus a Vice-nak.

A szakértő szerint a  telefonbeszélgetéstől való félelem más szociális szorongásokkal függ össze, és a beszélgetés ritmusának és tartalmának nehézségei idézik elő. „A válaszadás ideje más, mint amikor üzenetet írunk. Nem feltétlenül lassabb, de jobban kapcsolódik a másik fél elvárásaihoz. A visszajelzés a telefonbeszélgetésben azonnali, így mindig fennáll a veszélye annak, hogy valamit rosszul értelmezünk, és a hibáinkat a félelmeink megerősítéseként értelmezzük.”

Munka és magánélet egybefolyik

Erre a félelemre a pandémia okozta otthoni munkavégzés is rátett egy lapáttal. „Az a tény, hogy a nap különböző időpontjaiban, gyakran a munkaidőn kívül is kapcsolatba léphetnek velünk, mivel a munka határai kitolódtak és az behatolt a személyes terünkbe, az egyik legnagyobb problémává vált, ez pedig kimerültséget okozott a munkavállalókban.”

 Raimondi azt ajánlja, hogy szabjunk magunknak határokat, bizonyos idő után némítsuk le a telefont, ne válaszoljunk a hívásokra, és tudatosítsuk magunkban, hogy nem kell mindig felvennünk a készüléket. Ha pedig szorongásunk kórossá válik és befolyásolja a mindennapi életünket, munkánkat, az ezzel járó stressz pedig már fizikai tünetekkel jár, mindenképpen keressünk fel egy szakembert.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

2030-ra ez a...
1

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Te megtalál...
2

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

Két macska v...
3

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Bevezetik a...
4

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

A rák egyik...
5

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

Csak a legok...
6

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

Egy orvos el...
7

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

Te megtalál...
8

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Ezek is érdekelhetnek

A terapeuta...

A terapeuta szerint ez a 3 jel megmutatja, ha valaki féltékeny rád

2025.08.02. 2 perc olvasás

Jealousy

Ez a szorong...

Ez a szorongásos betegségek 3 korai jele, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2025.07.30. 2 perc olvasás

Anxiety Disorders

Jenna Ortega...

Jenna Ortega felfedte: ez inspirálta a Wednesday virálissá vált táncjelenetét

2025.07.29. 2 perc olvasás

Vallomás

A mikroszüne...

A mikroszünet lehet a hatékonyságod megmentője: így dolgozz, hogy haladj is

2025.07.28. 2 perc olvasás

Work

3 ok, amiért...

3 ok, amiért unalmasnak tűnhetsz a munkaadók szemében

2025.07.26. 3 perc olvasás

Job

3 jel, hogy...

3 jel, hogy a munkád miatt nincs magánéleted

2025.07.24. 2 perc olvasás

Balance

Nem orvos és...

Nem orvos és nem rendőr: egy tanulmány felfedte, ez a világ legstresszesebb munkája

2025.07.23. 2 perc olvasás

Work

8 kérdés, am...

8 kérdés, amit mindenképpen tegyél fel magadnak, hogy megtudd, jó munkahelyen vagy-e

2025.07.20. 2 perc olvasás

Work

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves