Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Munka és a betegség

Rengeteg rákos beteg titkolja az állapotát a munkahelyén: kiderült, hogy miért

2023. július 10.

3 perc olvasás

ELLE

munkahely rák rákbetegség
Rengeteg rákos beteg titkolja az állapotát a munkahelyén: kiderült, hogy miért
© Shutterstock

Sok rákos beteg nem mondja el a munkahelyén, hogy min megy keresztül.


Egyre több rákos beteg titkolja a diagnózisát a munkahelyén, mert félnek a felettesük reakciójától. A legtöbb cég szorgalmazza, hogy ezen változtatni kell, és megmutatni a munkavállalóknak, hogy ne féljenek sebezhetőnek tűnni a munkahelyükön sem egy ilyen komoly helyzetben, amikor támogatásra van szükségük. 

Erre jött rá egy vezérigazgató

A Publicis Groupe reklámügynökség vezérigazgatója, Arthur Sadoun a tavalyi évben tájékoztatta arról a dolgozóit, hogy rákbetegséggel küzd, és egy kisebb daganatot kell eltávolítani a nyakából, valamint kemoterápián és sugárterápián kell átesnie. A férfi elmagyarázta nekik, hogy kevesebbet fog tudni dolgozni, ám ő annyiban könnyebb helyzetben volt, hogy a cég vezetőjeként az állása nem volt veszélyben. A férfi elmondta, hogy rengeteg együttérző üzenetet kapott az alkalmazottaitól, de ami megdöbbentette, hogy hányan bevallották, hogy ők is megküzdöttek a rákkal, de eltitkolták a vállalat elől.

Kiderült, hogy a legtöbben attól féltek, hogy elveszítenék az állásukat vagy gyengének tartanák őket, ezért ha a betegségük miatt nem tudtak dolgozni, akkor inkább szabadságnapokat vettek ki a kezelésekre, vagy nagyon kora reggeli órákra tervezték, hogy el tudjanak menni. Néhányan még gyermekeik rákkezelését is eltitkolták főnökük elől.

2022-t rákkal kezdtem, és egy küldetéssel fejeztem be

– mondta Arthur Sadoun, miután rájött, hogy nem vette észre, hogy a saját cégénél is, mi történik.

Létrehozott egy kampányt

Ez a küldetés egy világméretű kampány létrehozása volt, amely arra ösztönzi a munkaadókat, hogy felszámolják a munkahelyi rákos megbetegedésekkel kapcsolatos megbélyegzést és szorongást. A #WorkingWithCancer Pledge nevű kezdeményezés janurában indult a 2023-as Világgazdasági Fórumon a svájci Davosban. A világ nagy vállalatai közül sokan részt vesznek a kezdeményezésben, köztük a Google, a Disney, a L’Oréal, a Marriott, a McDonald’s, a Meta, a Microsoft, a Nestlé, a PepsiCo, a Toyota, az Unilever és a Walmart.

Ezt ígérik az aláírók 

Azok a cégek, akik beleegyeztek abba, hogy részt vesznek a kampányban, lényegében fogadalmat tettek arra, hogy jobban figyelnek a munkavállalóikra, és mindig biztosítják őket a támogatásukról, abban az esetben is, ha egy súlyos diagnózissal állnak szemben. 

Ilyen változások lettek a Publicis Groupe reklámügynökségnél 

A vállalat vezérigazgatója az alábbi kötelezettségeket vállalta az alkalmazottak felé:

  • Minden rákos betegségben szenvedő alkalmazott munkáját és fizetését legalább egy évig biztosítja, hogy a kolléga a gyógyulására koncentrálhasson.
  • A visszatérés után karriertámogatást ajánl a munkavállalóknak, segít nekik felmérni azt, hogy ugyanabba a munkakörbe kívánnak-e visszatérni. 
  • Biztosít az érintett munkavállalók számára egy képzett önkéntesekből álló belső közösséget, akik támogatást tudnak nyújtani, „hogy alkalmazottaink ne érezzék magukat egyedül a kihívásokkal teli időszakban”
  • Felkínál egyéni támogatást azoknak az alkalmazottaknak, akik egy rákos családtag gondozói feladatait látják el, hogy megkaphassák azt, amire szükségük van rugalmasság és idő tekintetében, hogy „megőrizzék energiájukat a munkahelyükön és gondozóként”.

Via

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves