Miért vagyunk passzív-agresszívek?

Eddig úgy gondoltad, hogy az agressziónak és a passzivitásnak semmi köze nincs egymáshoz? Akkor valószínűleg még nem hallottál a passzív agresszióról. Ez egy olyan viselkedési forma, amelyben elrejtjük az érzelmeinket – van, akinél ez csak ideiglenes állapot, másoknál viszont egy jelzés lehet arra, hogy a háttérben, mélyen, komoly problémákkal küzdenek.

Előfordult már veled, hogy valami miatt duzzogtál, vagy úgy tettél, mintha "elfelejtenéd" egy barátod születésnapját, esetleg egy találkozón keresztbe tett karokkal hallgattad a másikat? Ezekben a helyzetekben passzív-agresszív voltál, ami mindannyiunkkal megesik néha. Néhány ember számára azonban az, hogy következetesen kikerüli a támadó vagy védekező szerepet, már "alapértelmezett" létformává vált. Isabelle Levert, klinikai pszichológus és pszichoterapeuta, "A passzív-agresszív emberek különböző arcai" (szerk. Trédaniel) című könyv, valamint két másik mű, a "Rejtett erőszak a párkapcsolatokban" és a "Rejtett erőszak a családi viszonyokban" szerzője elmagyarázta nekünk annak finomságait, hogy ez a látszólag önmagának ellentmondó két szó hogyan tartozik mégis szorosan össze.

Ellenséges indulatok egy érzelemmentes maszk mögé rejtve

Tényleg tud valaki egyszerre passzív és agresszív is lenni? "A passzív és agresszív szavak kombinálása lehetővé teszi annak egyértelműsítését, hogy az ilyen típusú ember próbál semlegesnek látszani, de közben a felszín alatt erős indulatok forrnak benne" - foglalja össze Isabelle Levert. A passzív agresszió tulajdonképpen az álcázás mesterfoka. Az így felvett "maszknak" sokféle megnyilvánulási formája lehet: irónia, ideiglenes visszavonulás, passzív csend vagy elkerülés. Az is annak számít, ha valaki azért hagyja figyelmen kívül a párját egy ideig, mert valami problémája van vele? Ettől már passzív-agresszív lenne? Nem. "Időnként mindannyian passzív-agresszív viselkedéshez folyamodunk" - magyarázza Isabelle Levert. "Egyeseknél viszont ez a jól bevált szerep a kapcsolatok terén, amely különösen a házastársi vagy családi viszonyrendszerekben figyelhető meg. "

Bár létezik komoly passzív-agresszív személyiségzavar is, Isabelle Levert úgy véli, különböző területeken ennél enyhébb formában is felfedezhetünk ilyen viselkedést: a hangulatot, kommunikációt, intimitást, jellemet vagy a másokhoz való viszonyt tekintve. „Vannak olyan emberek, akik társaságban mogorvák, hallgatagok, kivonják magukat a beszélgetésből. Számukra a kommunikációt a csend, a határozatlanság vagy az elutasítás jelenti, és úgy érzik, a "Nem tudom" bőséges válasz lehet minden kérdésre. Velük nagyon nehéz a felszínes beszélgetéseken túljutni, és az intimitás területén is problémás hozzájuk kapcsolódni." Isabelle Levert olyan karaktereket is ide sorol, akik nagyon érzékenyek, hajlamosak a haragtartásra, vagy állandó halogatásra, ha kérünk tőlük valamit.

"Ezek az emberek felhalmozzák magukban frusztrációikat, és egy árva szót sem szólnak róla addig, amíg egyszer csak ki nem robban belőlük, akár a magas lángon forralt, hirtelen kifutó tej" - mondta. Az érintettek következetesen áldozatként határozzák meg magukat. „Mások elvárásait ugyanis elviselhetetlen nyomásként élik meg. A családtagjaik legtöbbször úgy érzik magukat velük, mintha állandóan izzó parázson járnának. Beszédes példa lehet, mikor az egyik fél érvel a saját dolgai mellett, a passzív-agresszív viszont csak hallgat, vagy akár el is hagyja a szobát, miközben a másik beszél. „Amikor egy ilyen ember a kapcsolatáról beszél, sokszor mondja azt: ha kettesben vagyunk, akkor is egyedül vagyok."

Ezer oka lehet annak, hogy valaki passzív-agresszíven viselkedik

Pontosan mit is próbálunk leplezni tehát, amikor passzív-agresszívek vagyunk? Erre a kérdésre annyi válasz van, ahány ember és helyzet létezik. Egy párkapcsolatban például, ha valakinek temperamentumos vagy agresszív házastársa van, a partner szándékosan visszafoghatja saját agresszivitását, hogy így védje meg önmagát. De ugyanez előfordulhat az üzleti életben is. "A munkahelyen is lehet ez egyfajta viselkedésmód, amely arra szolgál, kijátsszuk a főnök tekintélyét, vagy ha úgy érezzük, nem kapunk megfelelő szabadságot vezetőinktől, így reagálhatunk" - tette hozzá a pszichológus. Tiltakozásunkat ilyenkor azzal fejezzük ki, hogy sorozatosan "elfelejtjük" feladatainkat, elkésünk mindenhonnan vagy ha meg is csinálunk valamit, azt hiányosan és rosszul tesszük.

Ezekből az apró jelekből lehet sejteni, hogy van valami a háttérben, amit nem merünk vagy akarunk kimondani, kimutatni. A maszkunk mögött azonban érzelmek kavalkádja dúl: bosszúság, csüggedés, harag vagy éppen bosszúvágy. Ezek azonban a látszólagos semlegesség, sőt néha még a barátságosság fátyla mögé rejtőznek. "Az ilyen ember eltemeti magában saját igényeit és vágyait, mert fél attól, hogy nyíltan felvállalja vagy elmondja azokat másoknak" - folytatta Isabelle Levert. Hogy ezzel mi a probléma? A nagyfokú agresszivitás, amelyet ez a viselkedésmód szül. Pedig alapvetően egy minimális agresszió mindenkiben jó, ha van. "Ez egy olyan belső energia, amely szükséges ahhoz, hogy megvédjük saját életünket" - mondta Isabelle Levert. Ennek a bennünk lévő erőnek köszönhetően tudunk érvényesülni, szükség esetén korlátokat szabni másoknak, de ahhoz is hozzásegít bennünket, hogy megvédjük álláspontunkat. Ha az ilyen emberek nem azt gondolnák, hogy igényeik kifejezése, saját maguk megvédése egy rossz dolog, akkor nyíltan ki mernék fejezni érzéseiket." A passzív agresszivitás azonban csak a konfliktusok kikerülésére alkalmas, de nem szolgál valódi megoldással problémáinkra.

Nincs két egyforma ember, mindenkinél más megoldás működhet

Ahogyan azt korábban említettük, van azonban a passzív-agresszív viselkedésnek egy olyan fokozata, amikor az már nem csak egy egyszerű, felvett szerep, amin már nem tudunk nevetni is akár, mert elmegy egy komolyabb, gúnnyal teli, megvető irányba: ilyenkor lehet tudni, hogy valami több van a háttérben. „Ez lehet álruhába bújt depresszió, ahol az ellenségesség egy segélykiáltás, vagy utalhat akár skizoid rendellenességre is. Vagyis annak a jele is lehet, hogy az illető igyekszik elrejteni magánéletét és elkerülni, hogy abba más is belelásson, attól tartva, hogy a másik meglátja a "valóságot". De lehet a már-már perverz hatalomvágy finom megnyilvánulása is, ahol az illető másik embert manipulálható tárgyként kezeli mindössze. "

Van-e lehetőség arra, hogy kevésbé passzív-agresszívak legyünk, vagy akár le is küzdjük ezt a fajta viselkedést? Isabelle Levert szerint „ez nagyban függ attól, hogy pontosan milyen esetekben és milyen formában vesszük fel kapcsolatainkban ezt a szerepet."

"A pszichoterápia a legalkalmasabb módszer annak elérésére, hogy az ilyen emberek félelem nélkül ki tudják fejezni vágyaikat mások előtt" - tette hozzá Isabelle Levert. „Az erőszakmentes kommunikáció elsajátítása és az önérvényesítés hatékony alkalmazásának tippjei hasznosak lehetnek, de nem működnek mindenkinél. Mint minden, ami az emberi aggyal kapcsolatos, ez is csak papíron ilyen egyszerű."

Forrás: ELLE