Egy norvég módszer szerint ez a két szó segíthet közelebb kerülni a céljaidhoz.
Sokszor nem egy konkrét cél elérése a legnehezebb, inkább az, hogy elhiggyük, képesek vagyunk végigmenni az odavezető úton. Egy norvég kutatás szerint már egy rövid, tudatosan felépített program is javíthat azon, mennyire bízunk a saját képességeinkben, és mennyire maradunk kitartóak akkor is, amikor valami elsőre nem sikerül.
Nap mint nap kerülünk olyan helyzetekbe, amelyek próbára teszik az önbizalmunkat. Egy új munkahelyi feladat, egy vizsga, egy edzésterv vagy akár egy régóta halogatott személyes cél könnyen elindíthatja azt a gondolatot, hogy talán nem is vagyunk képesek rá. Na, de kérdés, megváltoztathatjuk ezt a gondolatot? Erre kereste a választ Hermundur Sigmundsson pszichológus és kutatócsoportja, akik arra voltak kíváncsiak, hogy némi tudatossággal alakíthatnak-e az emberek azon, ahogyan a saját képességeikre és a céljaik elérhetőségére tekintenek.
A vizsgálatban 38 hallgató vett részt, akikkel első körben pszichológiai kérdőíveket töltettek ki. Ezek révén mérték fel többek között azt, hogy milyen céljaik vannak, mennyire érzik ezeket elérhetőnek, mennyire kitartóak, továbbá mennyire bíznak abban, hogy képesek megbirkózni a feladataikkal. Ezt követően egy nagyjából 35–40 perces online programban vettek részt, melynek során a neuroplaszticitásról és a fejlődési szemléletről tanultak, vagyis arról, hogy a képességeink nem feltétlenül változatlanok, azok gyakorlással és tapasztalatszerzéssel fejlődhetnek.
A program reflexiós feladatokkal is arra ösztönözte a résztvevőket, hogy a kudarcokat ne végleges bizonyítékként értelmezzék arra vonatkozóan, hogy valamire nem képesek, inkább egy tanulási folyamat részeként tekintsenek rá. A résztvevők később magasabb énhatékonyságról számoltak be, vagyis erősebben hittek abban, hogy képesek cselekedni és megoldani az előttük álló feladatokat. Emellett nőtt a kitartásuk, valamint azt mondták jobb lett az általános jóllétük is.
A kutatók az eredmények alapján a megközelítést „I can”, vagyis „Meg tudom csinálni” módszernek nevezték el.
A program egyik fontos eleme a már említett fejlődési szemlélet volt. Ennek lényege, hogy attól, hogy valami most még nem megy, nem következik automatikusan, hogy később sem fog. Ha azonban egy helyzetben azt mondjuk saját magunknak, hogy „nem tudom megcsinálni” az gyakorlatilag le is zárja a szituációt, ellenben ha úgy fogalmazunk, „még nem tudom megcsinálni” az nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy gyakorlással, több idővel vagy egy másik megközelítéssel változzon az eredmény.
Persze jogosan merülhet fel a kérdés: miért fontos ez? Nos, azért, mert egy-egy kudarcot nagyon könnyű azonnal túlságosan drámain megélni. Ilyenkor hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy nem vagyunk elég jók, ahhoz, hogy elérjük a vágyott cél, a fejlődési szemlélet azonban szembemegy ezzel, és azt veszi górcső alá, mi az, amin még lehet változtatni annak érdekében, hogy sikerüljön. Na, és itt jön „I can”, azaz a „meg tudom csinálni” megközelítés. Fontos kiemelni, ez nem arról szól, hogy minden helyzetben biztosak vagyunk a sikerben. Inkább csak arról van szó, hogy nem mondunk le automatikusan a próbálkozásról csak azért, mert valami elsőre nem ment.
Nem feltétlenül általános motivációs mondatokban érdemes gondolkodni. Sokkal használhatóbb lehet, ha a megerősítés konkrét cselekvéshez kapcsolódik. A „mindenre képes vagyok” például túl tág, de a „ma húsz percet foglalkozom azzal a feladattal, amit eddig halogattam” már sokkal kézzelfoghatóbb.
Ugyanez működik nagyobb céloknál is. Ha valami túl távolinak vagy túl nagynak tűnik, érdemes inkább azt meghatározni, mi az a következő apró lépés, amit most tényleg meg lehet tenni. Emellett segíthet az is, ha a nap végén nem kizárólag azt vesszük számba, mi maradt el, de azt is, mi sikerült, ugyanis egy kisebb, befejezett feladat is megerősítheti azt az érzést, hogy képesek vagyunk haladni.
A „meg tudom csinálni” természetesen nem helyettesíti a tényleges munkát. A módszer inkább azért lehet hasznos, mert segít rávilágítani arra, egy-egy akadály nem biztos, hogy megugorhatatlan. Mindebből jól látszik, a kérdés valójában nem az, hogy mindenáron pozitívan kell-e gondolkodnunk, sokkal inkább az, hogy egy nehézség után hagyunk-e magunknak lehetőséget a folytatásra. Akár hiszed, akár nem, de sokszor pont ennyi különbség is elég ahhoz, hogy egy cél ne dőljön romba az első problémánál.
Bár a kutatás eredményei mindenképpen beszédesek, de azért azt lényeges kiemelni, hogy a vizsgálat nagyon kis létszámú volt, ezért az eredményeket nem érdemes túlértelmezni. Inkább azt mutatják meg, hogy érdemes tovább vizsgálni, milyen hatással lehet a saját képességeinkről alkotott gondolkodásmód arra, hogyan viszonyulunk a céljainkhoz.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!