Quantcast
Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Az Utódlás főszereplői egy magyar vadászkastélyba utaztak a történet szerint

2019. augusztus 27.

2 perc olvasás

hbo oheka kastély utódlás
Az Utódlás főszereplői egy magyar vadászkastélyba utaztak a történet szerint

Az Oheka, ahol forgattak, valójában New Yorkban található


Az HBO tavaly debütáló sorozatában, az Utódlás vasárnap esti részében a főszereplő médiamágnás, Logan Roy (Brian Cox) vadászatra viszi a vállalatánál közvetlenül körülötte dolgozó alkalmazottait. A történet szerint egy magyarországi pompás kastélyban szállnak meg. Aki követi a sorozatot és értetlenül áll azelőtt, hogy vajon melyik kastélyban forgathatták az epizódot, mert nem ismeri fel a helyszínt, nincs egyedül. A kastély ugyanis nem Magyarországon, sőt még csak nem is Európában van. 

Logan Roy (ball a második ) az Utódlás sorozatban, a 'magyar kastélyban'

Az Utódlás stábja az Oheka nevű gyönyörű kastélyban forgattott, az épület valódi helyszíne pedig New York külvárosa - ahol az 1980-as téli olimpiát is megrendezték. Hazai szemmel mondjuk soha nem is hinnénk el, hogy csak mi nem ismertük a helyszín, hiszen egyetlen ilyen stílusú kastély sincs Magyarországon.

Fotó: Oheka kastély

A gigantikus méretekkel bíró Long Island-i vidéki szállót Otto Hermann Kahn építtette 1914 és 1919 között. Az Oheka eredetileg Kahn nevének betűiből összerakott mozaikszó. A bankár Willian Adams Delano és Chester Holnes Aldrich építészeket bízta meg, hogy tervezzenek egy hatalmas vidéki stílusú rezidenciát, ahol hatalmas bulikat lehet tartani. Állítólag a Nagy Gatsby regény jókora inspirációként szolgált a villa megtervezéséhez. Az 101126 négyzetméteres rezidenciában összesen 127 szoba található, ami akár több száz vendég befogadására is alkalmas.

Az azóta szállodaként működő birtokban rengeteg híresség megfordult. Taylor Swift itt forgatta a Blank Space című videoklipjét, a Gossip Girl sorozatban és a Aranypolgár filmklasszikusban is vettek fel itt jeleneteket. 

Az Oheka kastélyban többen is kimondták már a boldogító igent, például Kevin Jonas vagy az NSYNC egyik tagja, Joey Fayton is. 

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
1

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

 III. Károly kijelentette: „Meghan Markle-t nem látjuk itt szívesen”
2

III. Károly kijelentette: „Meghan Markle-t nem látjuk itt szívesen”

2022.09.14. 2 perc olvasás

III. Károly kijelentette: „Meghan Markle-t nem látjuk itt szívesen”

2 év után újra együtt mutatkozott Katalin hercegné és Meghan Markle
3

2 év után újra együtt mutatkozott Katalin hercegné és Meghan Markle

2022.09.11. 2 perc olvasás

2 év után újra együtt mutatkozott Katalin hercegné és Meghan Markle

Ezért hagyja el Angliát minél hamarabb Harry herceg és Meghan Markle
4

Ezért hagyja el Angliát minél hamarabb Harry herceg és Meghan Markle

2022.09.21. 1 perc olvasás

Ezért hagyja el Angliát minél hamarabb Harry herceg és Meghan Markle

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
5

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
6

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
7

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Nem fogod elhinni, melyik nyelvet tanulja jelenleg Vilmos herceg
8

Nem fogod elhinni, melyik nyelvet tanulja jelenleg Vilmos herceg

2022.09.29. 1 perc olvasás

Nem fogod elhinni, melyik nyelvet tanulja jelenleg Vilmos herceg

ezek is érdekelhetnek

Zendaya történelmet írt az Emmy-gálán

Zendaya történelmet írt az Emmy-gálán

2022.09.13. 1 perc olvasás

Emmy 2022

Kiderült, meddig fog tartani A szolgálólány meséje

Kiderült, meddig fog tartani A szolgálólány meséje

2022.09.09. 1 perc olvasás

The Handmaid's Tale

Az HBO új sorozata a Downton Abbey és a Bridgerton család szerelemgyereke

Az HBO új sorozata a Downton Abbey és a Bridgerton család szerelemgyereke

2021.12.16. 1 perc olvasás

The Gilded Age

A legjobb filmek és sorozatok - Netflix és HBO ajánló

A legjobb filmek és sorozatok - Netflix és HBO ajánló

2020.10.09. 4 perc olvasás

Filmek és sorozatok a hétvégére

Filmek és sorozatok a hétvégére

2020.08.20. 5 perc olvasás

Sorozatok az első igazi nyári hétvégére – az HBO kínálatából

Sorozatok az első igazi nyári hétvégére – az HBO kínálatából

2020.06.12. 4 perc olvasás

Romantikus, drámai vagy történelmi – kosztümös sorozatok mindenkinek

Romantikus, drámai vagy történelmi – kosztümös sorozatok mindenkinek

2020.04.28. 1 perc olvasás

Tegyük félre a romantikát – krimisorozatok az izgalmat kedvelőknek

Tegyük félre a romantikát – krimisorozatok az izgalmat kedvelőknek

2020.04.24. 5 perc olvasás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves