Merülj el a régi korok hangulatában – kosztümös sorozatok, amik biztosan lenyűgöznek

Felszín alatt bugyogó feszültségek, csillogó jelmezek és pompás terek: ezek a kosztümös sorozatok a látványvilág és a társadalmi intrikák tökéletes egyveleget képeznek.

Merülj el a régi korokban ezekkel a kosztümös sorozatokkal. 

Az aranykor (HBO)

Ahogyan a címe is jelzi, ez a film egy különlegesen csillogó és a felszín alatt ezer feszültséggel terhelt időszakot mutat be, a 19. század végi New York társadalmának világát megidézve. Edith Wharton, az amerikai arisztokrácia csodálatos krónikása több, szívszorító regényt is írt az arisztokrácia fényes, de kegyetlenül hideg világának működéséről, a HBO-nak köszönhetően pedig az otthonunkba is megérkeztek ezt a világot benépesítő karakterek.

Nem látványos konfliktusokon, hanem apró botlásokon és kimondatlan feszültségeken át ismerhetjük meg ennek a periódusnak a hangulatát. A történet Marian Brook érkezésével indul, aki kívülállóként kerül be egy olyan közegbe, ahol a társadalmi státusz nemcsak vagyon, hanem a szigorú szociális szabályokhoz való alkalmazkodás függvénye is, egy olyan világban, ahol a „jó társaságba” való tartozás szinte élet-halál kérdése. 

A régi elit és az új gazdagok közti különbség nem nyílt ellenségeskedésben jelenik meg, hanem folyamatos pozícióharcban. A Szex és New York sztárja, Cynthia Nixon zseniálisan játszott karaktere például a hagyományos rend egyik legkövetkezetesebb képviselője, aki a szabályok betartásában látja a stabilitás garanciáját. Ugyanakkor a sorozat feszültségei pont abból adódnak, hogy ezek a szabályok már nem mindenki számára alapvetőek, egy új társadalmi rend, egy új világ születik.

A tempó szándékosan lassú, a hangsúly nem a fordulatokon, hanem a következményeken van. A díszletek és kosztümök nem öncélúak, hanem pontosan kijelölik, ki hol helyezkedik el a társadalmi térképen. Az aranykor így nem idealizált korszakrajz, hanem egy olyan rendszer bemutatása, amely kívülről stabilnak tűnik, belülről azonban az erjedés már megindult benne.

A párduc (Netflix)

A Netflix film középpontjában egy olyan társadalmi réteg áll, amely már pontosan érzi saját jelentőségének csökkenését. A történet a 19. századi Szicíliában játszódik, ahol az arisztokrácia formálisan még jelen van, tényleges befolyása azonban egyre inkább kiüresedik. Don Fabrizio figurája nem tragikus hős, sokkal inkább megfigyelő: tisztában van a változások irányával, mégis ragaszkodik ahhoz a viselkedési és gondolkodási rendhez, amelyben felnőtt.

Kim Rossi Stuart alakítása nem érzelmi kitörésekre épül, hanem apró hangsúlyeltolásokra és visszafogott reakciókra. A karakter belső konfliktusa abból fakad, hogy miközben felismeri az új társadalmi logikát, nem talál benne valódi helyet magának. A fiatalabb szereplők – köztük Benedetta Porcaroli és Deva Cassel – már nem hordozzák ezt a bizonytalanságot, számukra a mobilitás és az önérvényesítés természetesebb adottság.

A sorozat vizuális környezete tudatosan nem idealizálja a múltat. A tágas paloták és díszes belső terek inkább zárt, statikus tereknek hatnak, amelyek nem kínálnak valódi mozgásteret. Ez a térhasználat is remekül leképzei azt az állapotot, amelyben a szereplők is találják magukat: formailag minden a helyén van, tartalmilag azonban a kiüresedés egyre valósabb veszély. 

Lady Jane (Prime Video)

A Lady Jane tudatosan eltér attól, amit egy történelmi sorozattól általában elvárunk. Nem próbálja rekonstruálni a múltat, és nem is tesz úgy, mintha erre törekedne. A történelmi alapanyag inkább ugródeszka, amelyről egy kifejezetten mai hangvételű, gyors tempójú, sokszor ironikus narratíva indul el. A sorozat világában a történelmi hűség háttérbe szorul, helyette a karakterek reakciói, döntései és önmeghatározása kerül fókuszba.

A címszerepet alakító Emily Bader nem klasszikus kosztümös hősnőt játszik, hanem egy olyan figurát, aki folyamatosan reflektál a rákényszerített szerepekre. Mellette Edward Bluemel karaktere szintén inkább kortárs logikával működik, mint történelmi minták szerint. A mellékszereplők – köztük Rob Brydon és Anna Chancellor – tudatosan ráerősítenek a sorozat humoros, néha szinte abszurd tónusára.

A modern nyelvezet, a direkt kiszólások és a popkulturális utalások egyértelművé teszik, hogy a sorozat nem a múlt megértésére törekszik, hanem arra, hogy a múlt díszletei között beszéljen hatalomról, identitásról és autonómiáról. A Lady Jane így nem történelmi dráma, hanem egy műfaji keverék, amely a kosztümöt eszközként használja, nem célnak tekinti.

 
A castamari szakácsnő (Netflix)

A castamari szakácsnő látszólag egy klasszikus, lassú tempójú történelmi dráma, valójában azonban sokkal inkább egy zárt társadalmi rendszer működéséről szól. A 18. századi madridi környezetben játszódó történet középpontjában nem a politikai események állnak, hanem egy háztartás belső hierarchiája. A Castamar-birtok konyhája olyan térként jelenik meg, ahol az érzelmek, félelmek és vágyak közvetett módon, az ételeken keresztül jutnak felszínre.

Clara, a fiatal szakácsnő érkezése finoman bontja meg az addig stabilnak tűnő rendet. Michelle Jenner alakításában a karakter visszahúzódó, kevéssé verbalizálja érzéseit, a konyhában azonban egyértelműen kontrollt gyakorol. Vele szemben Roberto Enríquez hercege a gyász és a társadalmi elvárások között próbál egyensúlyt találni, kevés sikerrel.

Ebben a netflixes produkcióban gasztronómia nem látványos bemutatóelemként jelenik meg, inkább kommunikációs csatornaként működik. Az ételekhez kötődő jelenetek érzelmi súlyt hordoznak, miközben a történet következetesen lassú marad. A díszletek és kosztümök pontosan kijelölik a társadalmi különbségeket, de nem idealizálják azokat. A sorozat ereje abban rejlik, hogy teret hagy a kimondatlan feszültségeknek, és nem sietteti a feloldást.