Napimádat vs. sugárveszély

Ami szabad szemmel láthatatlan

Imádom a napsütést. Néha azzal élcelődöm, hogy egy gyík veszhetett el bennem, mert miközben a környezetem levegő után kapkod és bemenekül a légkondicionált szobába, én a köveken hosszasan sütkérező fürge kis állatkához hasonlóan 35 fok felett, a tűző napon érzem a legjobban magam. A napimádatom ellenére közel húsz évig mindentől óvtam a bőrömet – óvtam fényvédős nappali krémekkel a városban és vészeltem át a nyaralásokat árnyékban, 50 faktoros naptejekkel tetőtől-talpig bekenve és rettegve az éltető meleget adó napsugarak káros hatásaitól. Aztán néhány évvel ezelőtt fellázadtam saját korlátaimmal és félelmeimmel szemben, és arra jutottam, hogy elég volt, élvezni és nem átrettegni akarom a nyarat, és napbarnított bőrre vágyom. Az 50 faktoros krémeket először 20, majd 15 faktorosokra cseréltem és az ajánlott délelőtti vagy délutáni napfürdőzés mellett a déli órákban is képes vagyok hosszasan süttetni magam. (Sajnos az egyik végletből a másikba ugrást sok mindenben kipróbálom, mire megtalálom az arany középutat.) És igen, nyáron lebarnulok. Persze legbelül tisztában voltam vele, hogy ennek a nagy szabadságnak még eljöhet a böjtje, de egészen addig, amíg az egyik kozmetikai márka sajtótájékoztatóján nem találkoztam az UV kamerával, igyekeztem nem venni tudomást a túl lazára vett napozási szokásaimról és azok következményeiről. Ez a kamera kíméletlenül szembesít mindazzal, ami szabad szemmel (most még) láthatatlan – a nap okozta bőrelváltozásokkal. A megdöbbentő felvételek után az motoszkált bennem, vajon mit látnék a saját bőrömön, ha kipróbálnám. Az alkalomra nem sokáig kellett várni, szerkesztőségünk 1 napra kölcsön kapta a különleges szerkezetet.

Lehull a lepel

A fotós felállította a szoba végében a lámpákat és a kamerát, majd megkért, hogy álljak a gép elé. A kattintások alatt semmi másra nem tudtam gondolni, mint arra, hogy most aztán fény derül az igazságra. Hirtelen minden napsugaras pillanatomat megbántam, és fogadkoztam magamban, hogy ezután sokkal megfontoltabb leszek.

A fotók a vártnál sokkal jobb képet mutattak (bár ebben a megvilágításban a ráncaim többen voltak és jobban látszódtak, mint valaha), de mielőtt némileg megkönnyebbülhettem volna, kiderült, hogy csak teljesen letisztított bőr esetén láthatjuk meg a teljes igazságot. Mivel az arcomon nappali krém és alapozó is volt, így csak a nyakam és a dekoltázsom mutatott valós képet. Néhány apró sötét pötty, szabad szemmel még nem látható pigment elváltozások jelezték a napsugarak nyomait. Viszont az arcomat tanulmányozva mégis szembesültem egy igen tanulságos dologgal. Az UV fénnyel készült fotókon a fényvédős krémek, alapozók (faktor erősségtől függően) szürkének vagy feketének látszanak, ezzel tanúsítva védő hatásukat és használójuk alaposságát – ugyanis ha nem egyenletesen kentük fel valamelyiket, a védelem sem egyenletes és ez foltok formájában a fotón is jól látható. A kép alapján megdöbbentő felfedezésre jutottam: kedvenc nappali krémem láthatóan egyáltalán nem tartalmaz fényvédőt, sem ásványi, sem fizikai szűrőt, mivel a homlokomon és a szám körül jól látható apró „szeplőfoltok” éktelenkedtek, ugyanis alapozót sosem teszek az egész arcomra, csak azokra a részekre, ahol egyenetlenség vagy bőrpír van. Az arcom többi része – hála az alapozómnak és benne az ásványi szűrőknek – szürkének látszott, vagyis valamennyire védve volt. Ijedtemben azonnal elővettem egyet a napokban beérkezett legújabb naptejek közül, és jó alaposan bekentem magam.

Miután a fotós ellátott néhány instrukcióval a fényképezőgép kezelését illetően, rajtam állt a sor, hogy a vállalkozó szellemű kolléganőket is lencsevégre kapjam, bevallom, még némi bizonyítékra volt szükségem, hogy összegezzem és levonjam a konzekvenciákat ahhoz, hogy megreformáljam eddigi szokásaimat. Úgy tűnt, valahogy mindenki hasonló fázisokon ment át a fotózás alatt, kezdve az enyhe, helyenként erősebb tiltakozásokkal, mint a „Na, én aztán nem akarom látni!” vagy „Te jó ég, ez olyan ijesztő!” a fejükben csendben megszólaló hangig, mint az „Ígérem, hogy mostantól nagyon vigyázni fogok a bőrömre!” és hasonló fogadkozások.

Mindenki a maga szerencséjének…

Azért az elgondolkodtató, hogy ha még kicsiben is, de mennyire nem akartam én sem szembesülni tetteim következményeivel – ez esetben a napozással – és próbálom azt hinni, hogy ha látszólag nem veszek róluk tudomást, nincsenek is. Ha más nem látja a hibáimat – mi több, én sem – , nincsenek. Persze, ezek csak bőrhibák (most éppen).

Engem, ezúttal a kamera másik oldalán egyre nagyobb megnyugvással töltött el, hogy ha el is kanászodtam egy időre, és nem figyelek, mit és hogyan kenek a bőrömre, mostantól ezt is csinálhatom másképpen, ha akarom. Hiszen azzal, hogy eddig hogyan történt, már nem tudok mit kezdeni, megtörtént. Viszont levonhatom a tanulságot, tanulhatok belőle és nyithatok egy új fejezetet.

Az első kattintások felszabadult nevetgélésbe torkollottak, ugyanis a nappali krémeknek és sminkeknek hála az Elle szerkesztői egzotikus afrikai szépségekként is megpillanthatták magukat, hála gondosan védett arcbőrüknek. Elégedetten konstatáltam, hogy velem ellentétben, ők fényvédős hidratálót használnak, és az tényleg véd! De azért tanulságot számukra is tartogatott a kamera. Mivel a nyak és a dekoltázs területe szinte mindenkinél védtelen maradt, így apró barna pigment pöttyök tanúsították a napozás számlájára írható károkat. Miután mindenkit alaposan kielemeztünk, gondoltam, egy utolsó, közös kattintásra én is újra a lencse elé állok. A végeredmény igencsak mókásra sikerült, ugyanis a naptej az UV kamerában szénfeketének látszik, így a képen csak a szemem fehérje és a fogaim világítottak.

A nappali krémemről továbbra sem mondtam le, mert imádom, viszont a fotózás óta minden reggel 30 faktoros fényvédővel kenem be az arcomat. És ahogy ezt írom, az jutott eszembe, hogy de mi van a nyakammal, dekoltázsommal és a többivel…? Merthogy azokról teljesen megfeledkeztem. Még mielőtt a régesrégi pániknak teret engednék, azzal zárom ezt a gondolatot, hogy nekem egyelőre ennyi elég. Biztosan lesz nálam mindig naptej a strandon és figyelni fogok arra is, hogy már fél órával hamarabb és egyenletesen kenjem be magam. De nem szeretném az egész testemet vagy legalábbis a ruhából kikandikáló valamennyi testrészemet minden áldott reggel naptejjel bekenni. És ezért vállalom a felelősséget, ahogy majd a foltjaimat és a ráncaimat is, ha még többen lesznek. És talán egyszer megbánom még. Talán nem.

Köszönet a NIVEA-nak az UV-kameráért!