Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Kipróbáltuk: tényleg megéri selyemhuzatot vásárolni

2019. március 29.

3 perc olvasás

alvás pihentető alvás selyem selyemhuzat silk
Kipróbáltuk: tényleg megéri selyemhuzatot vásárolni

Álomba ringat, ráadásul szebb lesz a hajam és a bőröm tőle!


Imádok aludni. Annyira, hogy ha összefutok egy ismerősömmel az utcán, a legáltalánosabb beszélgetésben is kifejtem, éppen volt-e elég időm rá.

Mostanáig fogalmam sem volt róla, hogy egész eddigi életemben a párna- és ágyneműhuzatom olyan kemény volt, mint a kő. Nemrég ajándékba kaptam egy selyemhuzatot az egyik barátnőmtől, ami teljesen megváltoztatta az addigi elképzeléseimet a pihentető alvásról. Az ágyneműtől teljesen új emberré váltam. Befizettem a csekkeket (na jó, ez ugyan igaz, de nem tartozik a témához), a bőröm ragyogó és a hajam szebben csillog, mint valaha.

Nyilván rengeteg jó minőségű ágynemű közül lehet választani, mi rátaláltunk a Slip márkára, ami selyemhuzatairól és alvómaszkjairól híres. A Slip persze a luxus színvonalban utazik, de tény, hogy nagyon jók a termékeik.

A selyemhuzatokban nincsen semmi újdonság. Már régóta használják, mivel ellenálnak a por, gomba, penész és más allergénekkel szemben. Plusz nem csak jobban érzem magam, de szebb is vagyok tőle!

Beszéljünk a hajamról,...

A fodrászom évekig győzködött, hogy viseljek selyemkendőt, de én csak legyintettem. A selyem nem csak megakadályozza a haj összecsomósodását, de a forró nyári éjszakákon tökéletesen hűti a fejbőrt. Mindezek mellett csillogóbb a hajam, mint valaha.

...a bőrömről...

Nagyon érzékeny a bőröm, és könnyen pattanásos lesz. Már az is elég, ha telefonálás közben túl közel tartom az arcomhoz a mobilt. Folyamatosan a bőrápolási rutinom vagy az étrendemet hibáztattam, amikor a ludas valójában a pamuthuzat volt. Selyemhuzattal azonban nem kell aggódnom, hogy beszívja a nedvességet, amitől azonnal kipattogzik a bőröm. Azóta nem kelek fel úgy, hogy fura alvásnyomok lennének a testemen. A selyem az a könnyed anyag, ami nem irritálja, dörzsöli és tömíti el a pórusokat a bőrömön.

...és az alvási szokásaimról is.

Valamiért mindegyik kedvenc romantikus filmemben az ágyakon csak selyemhuzatok voltak. Hirtelen harminc? Selyem! Csipkerózsika? Biztos vagyok benne, hogy a hercegnő semmi máson nem alhatott, mint selyempárnán. A selyem magában hordozza a luxust, ezért úgy érzem, én is egy hercegnő vagyok, aki megérdemli a legjobbat, még az ágyneműjéből is. A selyem megakadályozza, hogy túlságosan leizzadjak.

Hazánkban a MaxMara outlet Diffusione Tessile Budapest áruházában rendszeresen vannak kiárusítások, ahol selyem anyagdarabokat lehet vásárolni. Vagy akár a Qinyue Home Textil oldalán is beszerezhetsz egyet, babarózsaszín változatban.

Ha nem szeretnél huzatot, de egy alvómaszk azért jól jönne, a Zara Home oldalán akár meg is veheted (ez kevert anyagból készült).

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Visszajött a...
1

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

3 udvariasna...
2

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

2024.10.10. 2 perc olvasás

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

3 férfi parf...
3

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

A hajszín, a...
4

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

Ezt a 10 par...
5

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

A frizura, a...
6

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

Kiderült, ho...
7

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

Kiderült, ho...
8

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

Ezek is érdekelhetnek

Ma este már...

Ma este már jobban aludhatsz – ha ezt az egyetlen dolgot eltávolítod a hálószobából

2026.05.14. 5 perc olvasás

pihenés

Nem megy az...

Nem megy az alvás? Próbáld ki ma este a 4-7-8 légzéstechnikát

2026.05.07. 4 perc olvasás

Sleep

Tényleg elég...

Tényleg elég kevesebb alvás is? – a „zsenik alvása”, ahogy Leonardo da Vinci és Napóleon pihent

2026.05.04. 4 perc olvasás

Sleep

Az ideális á...

Az ideális ágymagasság lehet a jobb alvás titka, így találhatod meg a számodra tökéletes fekvőhelyet

2026.04.01. 3 perc olvasás

Sleeping better

Íme a végzet...

Íme a végzetes alvási hiba, ami gyorsabban öregít, mint a stressz

2026.03.14. 4 perc olvasás

Sleeping

Ha a szundi...

Ha a szundi nélkül el sem tudod kezdeni a reggelt, ez a 8 személyiségjegy jellemző rád

2026.03.11. 4 perc olvasás

ébresztő!

7 okoseszköz...

7 okoseszköz, ami segít jobban aludni – egyre többen használják őket a hálószobában

2026.03.09. 5 perc olvasás

smart

A hajnali éb...

A hajnali ébredés nem baj – a visszaalvás már más kérdés

2026.02.25. 4 perc olvasás

alvás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves