Így tettem tönkre az emésztésem – és hoztam helyre

A diéták és a különböző gyomortabletták több bajt okozhatnak, mint hinnéd!

Először is, tartozom egy vallomással: a cikkben szó lesz a kakiról. Azok, akik nem szeretnének hallani róla, maradjanak távol. Tudom, ez az utolsó nagy tabutéma, de a húszévnyi küzdelmem az emésztésemmel és a beleimmel nem azért alakult ki, mert nyilvánosan beszéltem  - a kakiról.

Sosem voltam túl kedves a gyomromhoz. Gyerekként is szinte csak magas cukortartalmú ételeket ettem, ha pedig zöldséget (vagy bármit, aminek zöld színe volt) raktak a tányéromra, hisztériázni kezdtem. Tinédzser éveimben a diétázás csak rontott a helyzeten (a diétázás fogalmát itt a nagyon felelőtlen, alig, vagy egyáltalán nem evés jelenti).

Szerencsére, ma már magam mögött tudhatom ezt a sötét korszakot, a leckét viszont egész életemre megtanultam.

Hosszú évekig nem vettem róla tudomást, hogy a beleimben kialakuló betegséget a rendszertelen, szénhidrátban gazdag étrendem okozta. Tagadásban éltem, ami pedig csak hátráltatta a gyógyulást. Szörnyű életmódom miatt nem tudtak kialakulni azok a jó baktériumok a beleimben, amikre a szervezetemnek szüksége lett volna. 17 évesen kezdtem észrevenni ennek a hatását, szinte minden este felpuffadt a hasam, és annak ellenére, hogy rengeteg szilva elmajszolásával próbáltam segíteni az emésztésemen, képtelen voltam elvégezni a dolgomat, hosszú napokig.

Természetesen azonnal életmódot kellett volna váltanom. Rendszeres étkezésekkel, zöldségekkel és rosttartalmú étellekkel a tányéromon. Sajnos, ezt nem tettem meg. Hogy miért? Fiatal voltam, türelmetlen, nem akartam túl sokat foglalkozni azzal, mit eszem. Egy idő után már nem tagadtam, hogy az étrendem legfőképp müzliből és mártogatós csirkefalatkákból állt. Anyukám egyszer megtanította, hogyan kell néhány minőségi ételt elkészíteni, viszont egy főre főzni sosem tűnt túl jó mulatságnak (diák pénztárcával pedig főleg nem).

Így történt, hogy 19 évesen, egyik nap a munka után, egy hat hónapos terhes nőt megszégyenítő pocakkal álltam a gyógyszertárban, és kértem, segítsenek valamivel enyhíteni a puffadást. Pár perc gondolkodás után egy olyan hashajtóra esett a választásom, ami természetes hatóanyagaival irritálja a beleket, hogy beinduljanak. Naivan azért választottam ezt a terméket, mert kis, zöld levelek voltak a csomagolásán, ezért úgy voltam vele, ez biztosan jót tesz az egészségemnek.

12 órával később a gyógyszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Lenyűgöző volt, milyen simán elmúlt minden fájdalmam, nagyon élveztem az érzést, hogy végre üresek a beleim. Gondolkodnom sem kellett, rögtön ezt a gyógyszert tekintettem a jövőbeli gyomorproblémáim megoldójának. Gondoltam, a tabletták majd megszüntetik az állandó puffadást és a hasfájást. Ráadásul azzal nyugtattam magam, hogy ezek mellet aztán egy percig sem kell odafigyelnem arra, hogy mit eszem. Tévúton jártam.

Az idő múlásával és a bennem kialakult érthetetlen önbizalommal együtt a hashajtók is a mindennapjaim részévé váltak. Egy évig rendszeresen heti pár tablettát vettem be, hogy mozgásban tartsam a beleimet. Észrevettem azonban, hogy egy idő után már nem használtak annyira, amennyire kellett volna, mivel a szervezetem hozzászokott a hashajtókhoz. Lecseréltem a régit egy másik márkájúra, ami erősebb hatóanyagúnak tűnt. Az új pirulák sokkal rizikósabbak voltak, mivel jóval gyorsabb volt a hatóidejük az előzőnél, ezért figyelnem kellett, mikor, és hova megyek, és mennyi időre mozdulok ki otthonról. Meggyőztem magam, hogy végre én uralom a saját testem, a hashajtóknak pedig semmilyen negatív hatása sincs, ezért nem történhet semmi baj.

Hiába minden csodatabletta, a szervezetemet nem tudtam átverni, mivel megint hozzászokott a külső segítséghez. Elindultam egy hosszú, végeláthatatlan lejtőn, aminek az lett a vége, hogy napi négy tablettát is bevettem, hogy végre hatni kezdjen az anyag. Ez a mennyiség persze megbosszulta önmagát, éjszakánként a saját verejtékemben úszva úgy éreztem, mitha a beleim tekergő táncot járva készülnének kitörni a testemből. Nem vettem észre, mennyire káros, amit ezekkel a tablettákkal okoztam magamnak. „A hashajtók agresszív módon kimosnak minden jó baktériumot és élőflórát a szervezetből. Rendszeres használatukkal az emésztés ellustul, a bélben lévő izmok meglazulnak, aminek következményeképpen tabletták nélkül már nem, vagy nehezen fog beindulni maga az emésztés folyamata“ -  Magyarázza Margo Marrone gyógyszerész, az Organikus Gyógyszertár alapítója.

Ha visszatekintek erre az időszakra, azt gondolom, hogy egyfajta mentális zavarral küzdöttem. Nem mondanám, hogy étkezési zavar, de az biztos, hogy valami nem volt rendben a fejemben. A kapcsolatom a testemmel borzasztó volt, ráadásul komoly kockázatnak tettem ki az egészségem.

A függőségem - mert valójában függő voltam - tíz hosszú évig tartott. A barátaim és a párom is aggódva mantrázták, szokjak le a tablettákról. Szépség témájú cikkek írójaként az új munkám - és az, hogy végtére is egy intelligens, felnőtt nő vagyok - rávilágított, hogy nagyon egészségtelen, amit magammal művelek. Pár alkalommal megpróbáltam leszokni, de amikor egy-egy nehezebb étel emésztésére került volna sor, a szervezetem sztrájkba kezdett.

Az éjszakák folyamán, a rengeteg pirulából felgyülemlett káros anyagok rendszeresen krónikus fejfájást okoztak. Villa Stephanie főorvos szerint a hashajtók irritációt és testi funkcionális rendellenességeket okoznak, hosszútávú használatuk pedig az egész szervezetre kiterjedő káros hatásokkal jár.

Végül, ahogy megjósolták, beütött a ménkű. Tavaly decemberben a barátommal karácsonyi bevásárláson voltunk, és éreztem, hogy azonnal mosdóba kell mennem. Ez önmagában nem is lett volna baj, de ezúttal vér is került a vécékagylóba. Elképesztően ijesztő volt, de ez a pillanat kellett hozzá, hogy végre felnyissam a szemem. A családomban pár évvel ezelőtt egy rokonomnál rákot diagnosztizáltak, ezért azonnal foglaltam időpontot egy vizsgálatra. Az orvosi ágyon, egy kamerával a végbelemben fekve vált valóssággá az a felelőtlenség, amit magamnak okoztam, hogy lényegében évekig mérgeztem saját testemet. Amint kiderült, hogy a vérzés csak egy vékony repedés miatt történt a belemben, úgy éreztem, kaptam egy második esélyt. Eljött az ideje, hogy megszabaduljak függőségemtől.

Első lépésként bejelentkeztem egy dietetikushoz. Biztos vagyok benne, hogy keményen felment benne a pumpa, amint felsoroltam, milyen ételekből áll egy napi étkezésem. A reggeli mindig kimarad, szendvics délután kettőkor, utána jöhet bármi, amihez kedvem van, vizet pedig csak ritkán iszom.

Visszatértünk az alapokhoz. Semmilyen különleges diétára nem volt szükség, lényeg a megfelelő víz, reggeli, és probiotikumok bevitele. A dietetikus által felírt étrend elősegítette a májam működését, ami tíz éven át túlórázva dolgozott azon, hogy lebontsa a méreganyagokat a testemben.

Egy évvel később, a gyomrom és én sokkal jobb viszonyba kerültünk, de el kell mondanom, hogy az út, amin elindultam, még nem ért véget teljesen. Türelmetlen típus vagyok, és általában szeretem a gyors megoldásokat, de ezúttal a hosszabb utat választottam. Igyekszem több liter vizet inni minden nap, a reggelimet pedig mintapolgárként fogyasztom el. Beletőrődtem, hogy a gyorskajáról, cukros és fehérlisztes ételekről sosem fogok tudni lemondani. Ezzel nincs is baj, a hűtöm ugyanis közben a zöldségek és organikus ételek színkavalkádjával van tele. Sőt, főzni is megtanultam.

A rendszeres testmozgás szintén segített. Minél többek mozgok, annál többet iszom vizet, ezzel párhuzamosan az étrendemet is egyre jobban tudom tartani. A probiotikumok viszont mindent megváltoztattak. Csak akkor vettem észre, mennyire szükségem volt a vitaminokra, amikor már éreztem jótékony hatásukat.

„A mikrobióma központi szerepet tölt be gyakorlatilag minden testi funkciókban. Nem csak az étel emésztéséért felelős, de segíti a tápanyagok felszívódását valamint eltávolítja az immunrendszerben lévő toxinok 70%-át.“ Mondja Laura Ryan, dietetikus.

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szégyentelenül egyszerű megszabadulni az évekig tartó bélgörcsöktől, puffadástól, hasmenéstől, de leginkább a hashajtó függőségtől. Visszatértem a normális életemhez, amiről sosem hittem, hogy létezik.