Quantcast

Let it grow

Mikor számolunk már le a testszőrzet stigmájával?

© LeoPatrizi/Getty Images

A járványnak köszönhetően a ruhaválasztástól kezdve a sminkelés szükségességéig sok mindent újragondoltunk már. Most itt az ideje, hogy végre a testszőrzet megbélyegzésén is túllépjünk.

Az elmúlt másfél év során sokan hátraléptünk egyet, hogy megvizsgáljuk az esztétikával kapcsolatos társadalmi normákat – viszlát, melltartók, smink és szűk ruhák –, és feltegyünk egy őszinte kérdést: „Kiért is csinálom ezt valójában?” Ennek köszönhetően egyre többen kérdőjelezik meg a szőrtelenítési rutinjukat is.

A sima, szőrtelen megjelenés nem új keletű dolog, egészen Kr. e. 3000-ig nyúlik vissza, amikor Egyiptomban és Indiában rézből elkészítették a világ legrégebbi ismert borotváját. Az évszázadok során a habkövektől kezdve a csipeszeken és cérnán át a cukorig rengeteg mindent használtak szőrtelenítésre. A szőrtelen bőr kevésbé volt népszerű a viktoriánus korszakban, amikor még egy, a női bokára pillantás is botrányosnak számított, ám a majdnem teljes körű borotválkozás modern trendje feltehetően Charles Darwin híres „természetes kiválasztódás” elméletével függ össze, amelyet 1871-ben megjelent, Az ember származása és a nemi kiválasztás című könyvében fejtett ki.

A kötetben Darwin azt feltételezte, hogy a modern Homo sapiensnek azért van kevés szőrzete az őseinkhez képest, mert a párválasztás során a kevésbé szőrösek felé tendálnak, ami azt jelenti, hogy a szőrösebbek kisebb valószínűséggel szaporodnak és adják tovább a szőrös génjeiket. A 20. század elejére a középosztálybeli és jómódú észak-amerikai nők a sima bőrt már a nőiességhez és a kívánatossághoz kezdték társítani.

Az első, kifejezetten nők számára tervezett borotva, a Gillette Milady Décolleté 1915-ben került a boltok polcaira. Addig a cég csak a férfiakat tartotta a célcsoportjának, de ahogy az ujjatlan felsők egyre népszerűbbek lettek, a női magazinokban megjelent hirdetésekben a borotvát egy „kínos probléma” kötelező megoldásának nevezték. A második világháború során fellépett nejlonharisnya-hiány, valamint a miniszoknyák, bikinik és pin-up stílusú ruhadarabok megjelenése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a szőrtelenítés elképesztően népszerűvé vált: 1964-re az amerikai nők 98 százaléka borotválkozott rendszeresen. Bár az 1960-as és 70-es évek hippi mozgalma átmenetileg elvetette azt, a sima bőr trendje teljes erővel tért vissza a brazil bikini megjelenésével az 1980-as években, és ezzel együtt a szőrtelenítési módszerek egyre növekvő választéka is elterjedt, beleértve a lézert és az elektrolízist. A jövedelmező reklámkampány, ami a szépségről és a nőiességről alkotott kollektív elképzelésünket akarta átformálni, csakhamar a női test természetes állapotával szembeni egyetemes kellemetlenséggé nőtte ki magát.

„Az emberek nagyon kényelmetlenül érzik magukat a borotválkozás mellőzésének gondolatától, de a dolgokat annak kell látni, amik, és a nők borotválkozása arra való, hogy prepubertásnak tűnjenek” – mondja Roxanne Hallal, mesterszakos szexológus hallgató, a kanadai Maipoils mozgalom nagykövete, amely biztonságos környezetet igyekszik biztosítani mindazoknak, akik szeretnék felfedezni a testszőrzettel kapcsolatos választási szabadságukat. „A lány és a nő közötti különbség a pubertás: a testalkat, a menstruáció, a szőrzet. És abban a pillanatban, amikor ezek láthatóvá válnak, elvárják tőlünk, hogy eltüntessük őket.”

Az örök fiatalság kultusza tehát nemcsak a saját szőrzetünkhöz való viszonyunkat befolyásolta, hanem arról is meggyőzött minket, hogy a testszőrzet piszkos dolog. „Tévesen azt hisszük, hogy a testszőrzetünk eltávolítása higiénikusabb, pedig valójában fontos szerepe van a szőrszálaknak, különösen a nemi szervek esetében” – mondja Hallal. „Véget nem érő harcba keveredünk a testünkkel, mert a szőr mindig visszanő, néha sötétebben és vastagabban, mint korábban.”

Az elmúlt néhány évben egy mini testszőrforradalom indult el, olyan kezdeményezésekkel az élen, mint a Januhairy és a Maipoils, amelyek arra ösztönzik az embereket, hogy hagyják kinőni a szőrzetüket, valamint egyes hírességek, mint például Bella Thorne, Jemima Kirke és Ashley Graham is szőrös hónaljjal vagy lábbal jelentek meg a nyilvánosság előtt, ezzel a természetesség támogatásának hullámait kiváltva.

Egyesek számára az az egyszerű felismerés, hogy a szőrzet eltávolítása választás – nem pedig kötelesség –, az önmegvalósítás radikális aktusa. „A testszőrzetem megmutatása olyan volt, mintha egy nagy titkot engedtem volna el” – mondja Esther Calixte-Bea, művész és modell, a testszőrzet-párti mozgalom egyik fontos alakja. A fiatal kanadai, aki kamaszkora óta szőrös, és nemrég a brit Glamour címlapján szerepelt, 2019-ben úgy döntött, nem borotválja tovább a mellkasát, és The Lavender Project címmel önarckép-sorozatot készített, hogy megörökítse a fordulópontot az önbecsülése újjáépítésének hosszú folyamatában. Bár eleinte nem tekintette magát aktivistának, Calixte-Bea hamar meglátta, hogy képei világszerte emberek ezreire gyakoroltak pozitív hatást. „A fotográfiának óriási hatalma van a szépségről alkotott elképzelésünk felett, így a testszőrzet is lehet szép, előkelő és elbűvölő” – mondja.

Mások számára a fizikai identitásuk feletti kontroll átvételéről szól ez a mozgalom. „A szőrzetemmel való kapcsolatom segített megbékélni a nememmel” – mondja Alex Lacelle modell. Az Instagramján a nem-bináris és queer Lacelle olyan fotókat oszt meg magáról, amelyeken látható a testszőrzete. Hozzászokott már, hogy megbámulják, mint mondja, a szőrzete megtartása melletti döntés segített neki visszaszerezni az irányítást a teste és az identitása felett, mind a nyilvánosság, mind a személyes kapcsolatai terén. „Ha a partneremet zavarja vagy elítél a szőrzetem miatt, az az ő problémája, nem az enyém” – mondja Lacelle. Nőiesnek mutatkozni nehéz teher lehet, ezért bizonyos döntések meghozatala, beleértve a feje leborotválását, a számára szokatlan ruhák viselését és a testszőrzete megnövesztését, a szabadság érzését hozta el számára. „Ez lehetővé tette, hogy újra felfedezzem magam mások elvárásaitól függetlenül. Bármit is teszek, tudom, hogy magamért teszem – mindig.”

 

Forrás: Elle