A jelenlét művészete

Carpe diem, ragadd meg a napot – a kevésbé spirituális magyarázók ezt a latin kifejezést a hedonizmus igazolására szokták használni: élj a mának, mindig tedd azt, ami éppen akkor a legkellemesebb! A lelkibb magyarázók már szépeket tudnak írni megbocsátásról, elengedésről, a félelemtől és a ragaszkodástól való megszabadulásról. De a leglényegesebbről általában megfeledkeznek.

Carpe diem, ragadd meg a napot – a kevésbé spirituális magyarázók ezt a latin kifejezést a hedonizmus igazolására szokták használni: élj a mának, mindig tedd azt, ami éppen akkor a legkellemesebb! A lelkibb magyarázók már szépeket tudnak írni megbocsátásról, elengedésről, a félelemtől és a ragaszkodástól való megszabadulásról. De a leglényegesebbről általában megfeledkeznek.

Nosztalgia vagy történelmi tudat – a különbség óriási, ha az ember a jelenben akar élni, mert az előbbi megfoszt a jelentől, míg az utóbbi megerősít benne. Ha valaki elmerül a múlt iránti hiábavaló vágyakozásban, az nyilvánvalóan nem jó. De ha úgy akar valaki a jelenben élni, hogy egyszerűen nem vesz tudomást a múltjáról, letagadja azt, az is óriási hibát követ el. Aki nem hajlandó szembenézni önmagával, nem hajlandó beismerni – elsősorban önmagának –, hogy bizony vannak dolgok, amiket elrontott, az nem képes azokat megbánni sem, és ha nincs bűnbánat, nincs megbocsátás sem. Ez az ember nem tud tanulni korábbi hibáiból, és ezért törvényszerűen újra és újra el fogja követni őket. A kiszállás ebből az ördögi körből nem a múlt szőnyeg alá söprésével, hanem egyedül a bűnbánaton keresztül lehetséges. És ez az a fogalom, amelyik a legtöbb „jelenben éléssel” foglalkozó írásból, tanácsból, bölcsességből hiányzik. A Jelenben élés művészete a címe Krúdy Tamás írásának, ami a magazin áprilisi lapszámában olvasható.