A szorongás nem mindig feltűnő, néha egészen hétköznapi mondatokban bukkan fel, amiket talán észre sem veszel magadon.
Mindannyiunknak vannak olyan napjai, amikor egy kicsit többet agyalunk a kelleténél, vagy nehezebben engedünk el egy-egy helyzetet. A szorongás azonban sokszor ennél is észrevétlenebbül jelenik meg: akár abban is, ahogyan egy teljesen hétköznapi beszélgetésben fogalmazunk.
Ha kellemetlenül érzed magad egy helyzetben, könnyen lehet, hogy nevetéssel próbálod elütni a feszültséget. Ha valami kínosnak tűnik, megeshet, hogy inkább te magad vicceled el, mielőtt mások reagálhatnának rá.
A „Nem vicces?” kérdéssel közben azt is próbálod kitapogatni, hogyan látják a helyzetet a többiek. Lehet, hogy csak egy teljesen hétköznapi mondatnak tűnik, valójában azonban azt szeretnéd megtudni, hogy mások is úgy gondolják-e, mint te.
Egy szorongóbb ember könnyen bocsánatot kér akkor is, amikor valójában semmi rosszat nem tett. Ha attól tartasz, hogy túl sokat beszélsz, túl sokat osztasz meg magadról, vagy esetleg mások terhére vagy, egy idő után szinte automatikusan jön az, hogy bocsánatot kérj.
Pedig attól még, hogy elmondod, mit érzel vagy mit gondolsz, nem kell kisebbé tenned magad. A folyamatos bocsánatkérés mögött sokszor az a félelem áll, hogy mások esetleg rosszat gondolnak rólad. Ezen azonban lehet dolgozni.
Ha valaki rosszul reagál arra, amit mondasz, könnyen lehet, hogy azonnal visszakozol, még akkor is, ha eredetileg teljesen jogosan hoztál fel valamit. Egy szorongással élő ember ilyenkor hajlamos inkább magát hibáztatni, csak hogy ne legyen konfliktus.
A „Nem úgy értettem” sokszor akkor is elhangzik, amikor valójában csak őszintén elmondtad, mit gondolsz vagy mit érzel. A háttérben az a félelem állhat, hogy ha valakit megbántasz vagy feldühítesz, azzal megromlik a kapcsolatotok.
Néha nehéz eldönteni, hogy tényleg megéreztünk valamit, vagy csak a szorongásunk beszél belőlünk. A kettő könnyen összekeverhető, de a szorongásnál gyakran ott van az érzés, hogy azonnal tenni kell valamit, különben baj lesz.
Ha állandóan a legrosszabbra gondolsz, egy apró rossz érzésből is könnyen komoly veszélyt láthatsz. Ilyenkor előfordulhat, hogy újra és újra végiggondolod, mi romolhat el, és minden eshetőségre fel akarsz készülni.
A szorongás sokszor egészen hétköznapi mondatok mögé bújik, ezért nem mindig könnyű felismerni. Ha magadra ismertél valamelyikben, az még nem jelent önmagában semmit, de érdemes lehet elgondolkodnod azon, mi zajlik benned ezekben a helyzetekben. Ha pedig a probléma súlyosbodik, esetleg a mindennapi életedre is hatással van, fontos lehet szakemberhez fordulni.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!