„Egyetlen vallás sem mondhatja meg a nőknek, kinek kell lenniük”

A Netflix legújabb reality show-jának sztárja hosszú utat tett meg a sikerig: ultraortodox közösségét hátrahagyva, kisgyermekes anyaként próbált szerencsét a divatiparban, és az élet őt igazolta.

Julia Haart hét év alatt, formális képzés nélkül hajtotta végre élete legnagyobb rebrandjét: a divatmogul saját magassarkú márkát alapított, a La Perla luxus fehérneműmárka kreatív igazgatója lett, és átvette az Elite World Group vezérigazgatói posztját, amely olyan modell- és tehetségkutató ügynökségekből álló nemzetközi hálózat, akik Kendall Jennert és Adut Akech-t is képviselik. Kívülről nézve a hírneve tüneményesnek tűnhet. A legtöbben azonban nem tudják, hogy Haart évekig dolgozott azon, hogy elhagyja ultraortodox zsidó közösségét, és a saját lábára álljon. Most a Netflix új valóságshow-jában, a My Unorthodox Life-ban végre készen áll arra, hogy minden részletet megosszon a közönséggel.

A kilenc epizódból álló sorozatban Haart (aki egyben a show vezető producere is) korábbi életének részleteiről mesél, ahol elmondása szerint elvárás volt, hogy szerényen öltözködjön és alkalmazkodjon a korlátozó nemi szerepekhez, kizárólag arra koncentrálva, hogy feleség és anya váljon belőle. Nyolc éven keresztül úgy készült fel a távozásra, hogy könyvek segítségével képezte magát, és életbiztosításokat adott el, hogy félre tudjon tenni. A műsor nagy része a négy gyermekével való kapcsolatára összpontosít, akik mindannyian a vallásosság különböző fokán állnak, köztük a legkisebb fia, aki még mindig Haart régi és új világa között ingázva tölti az idejét. Hamarosan megjelenő memoárjában (Brazen: My Unorthodox Journey from Long Sleeves to Lingerie) még több részletet oszt meg korábbi életéről, maga a könyvírás folyamata pedig a sorozatban is többször előkerül.

A My Unorthodox Life tele van egy szaftos valóságshow kellékeivel: van itt minden a drága ruháktól, a párizsi divathétre utazáson és a Hamptonsba tartó helikoptereken át a lánya TikTok-jára készült mini flashmobig. De vannak mélyreható beszélgetések is a vallásról és az előírások betartásáról, nem véletlen, hogy a műsor máris éles kritikát kapott az ortodox zsidók ábrázolása miatt, különösen a növekvő antiszemitizmus idején – többek között abban a városban, ahol Haart egykor élt.

Haart az Elle újságírójának mesélt arról, hogy mit tanult a sorozat forgatása során, hogyan tud beszélni a közösségéről, és hogy a saját divatja miért jelenti számára a „teljes szabadságot.”

Elle: Mikor döntötted el, hogy meg kell tenned ezt a hatalmas változást, hogy magad mögött hagyod a régi életedet, és egy teljesen újat kezdesz?

Julia Haart: Őszintén szólva ez egy nagyon-nagyon hosszú folyamat volt. Körülbelül nyolc évbe telt, mire ténylegesen kisétáltam az ajtón. A gyors válasz az lenne, hogy először is engedélyt adtam magamnak, hogy elismerjem, valami nincs rendben abban a világban, amiben élek. Ez a legnehezebb dolog – mert több ezer éves hagyományokkal, Istennel és olyan emberekkel állsz szemben, akik azt állítják, hogy Isten nevében beszélnek. Ez nem egy tisztességes harc.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Julia Haart (@juliahaart) által megosztott bejegyzés

Egész életemben azt hittem, az én hibám, hogy nem vagyok boldog. Azt hittem, valami baj van velem. Aztán ki kellett képeznem magam, és miután mindent előkészítettem, kisétálni azon az ajtón, elsétálni mindenkitől és mindentől, amit valaha ismertem, és időutazóvá válni. Ha megnézed a Netflixen az olyan sorozatokat, mint a Bridgerton, ahol a nők az apjuk otthonából a férjük otthonába mennek, és az egyetlen feladatuk, hogy jó anyák és feleségek legyenek, ez az a világ, amiben én éltem. Szó szerint időutaznom kellett pár száz évet. És ezt soha nem tettem volna meg a lányom, Miriam nélkül. Ő hasonlít rám a legjobban a gyerekeim közül. Neki volt a legnehezebb abban a közösségben, mert ő is a természeténél fogva nonkonformista. Itt van ez a szabad szellem egy olyan világban, ahol a szabad szellem nem létezik. Láttam, ahogy megpróbálják formálni és engedelmes nővé alakítani, és én ezt nem hagyhattam. Ekkor sétáltam ki az ajtón.

Elle: Amikor felnőttél, gondoltál-e valaha más álmokra az életeddel kapcsolatban azon túl, amit akkoriban tapasztaltál?

J.H.: Nem, mert ez olyan, mintha egy nő az 1800-as években arról álmodott volna, hogy vezérigazgató lesz. Ez elképzelhetetlen lett volna. Még arra is rájöttem, hogy a könyvek, amelyeket olvastam – több ezer kötetet forgattam – Euripidész, Voltaire, Descartes, Cicero, Spinoza és Walt Whitman tollából valók voltak. Ők mind a múltban voltak. Azt hiszem, tudat alatt a modern világ annyira távol állt a sajátomtól, hogy nem is tudtam kapcsolódni hozzá, ezért nem olvastam róla.

Elle: Mikor kezdődött a kapcsolatod a divattal, és hogyan alakult később?

J.H.: Az első alkalommal, amikor emlékszem, hogy a divaton járt az eszem, 3 éves voltam. A családom erős antiszemitizmus áldozata lett Oroszországban, és egy római internálótáborban voltunk, útban Amerikába. Ebben a táborban egy 5 éves kisfiú adta nekem az első kézitáskámat. Ez volt mindennek a kezdete.

Egész életemben szerettem a divatot. Körülbelül 16 éves koromban tanultam meg varrni. Egész életemben rajzoltam, divatlapokat vettem és rejtegettem őket, mert az én világomban a divat nem egy elfogadható karrier. A ruhák arra voltak hivatottak, hogy elrejtsenek és láthatatlanná tegyenek, hogy a lehető legkevésbé keltsenek feltűnést. Mert ha valaki meglát téged, rosszat gondolhat rólad. Számomra a divat a szépségen és a művészeten keresztüli önkifejezés. Annak kiválasztása, hogy mit veszek fel a testemre, a teljes szabadság.

Elle: Hogyan befolyásolta a háttered a cégvezetéshez való hozzáállásodat?

J.H.: A mai ipar hihetetlenül erőteljesen segíthet az embereknek abban, hogy átalakítsák az életüket és anyagilag függetlenné váljanak. Ebben az iparágban, ha nem volt egy castingügynök, aki megkedvelt, vagy egy kreatív igazgató vagy fotós, akkor nem lehetett érvényesülni. Most, a közösségi média megjelenésével közvetlenül beszélhetsz az emberekkel.

Megismerhetnek téged, mint embert, hogy mi a szenvedélyed, mi az egyedi benned. A lehető legtöbb embernek adjuk meg ezt a lehetőséget, hogy segítsünk nekik márkává és hálózatok részévé válni, így egy napon, amikor már nem egy kifutón sétálnak, pénzzé tehetik a hozzáférésüket és az emberekkel való kapcsolatukat. Ezáltal az irányítás az ő kezükbe kerül. Az egész küldetés, az előrehaladás módja, az a tény, hogy napi 20 órát dolgozom, az a tény, hogy ennyire céltudatos és koncentrált vagyok, mind azon a tényen alapul, hogy tudom, milyen az, amikor nincs pénzügyi függetlenség. Tudom, milyen az, amikor nem a magad ura vagy, amikor mindenhez engedélyt kell kérned.

Elle: A My Unorthodox Life nagy része a családi dinamikáról szól. A forgatás során megtudtál valamit a családodról, amit korábban nem vettél észre?

J.H.: A fejemben annyira megszoktam, hogy mindannyian jól kijövünk egymással és egységesek vagyunk, még akkor is, ha mindannyian másképp gondolkodunk, és mindannyian máshol tartunk az életünkben. Számomra ez a normális. És sok olyan megjegyzést kapok, hogy „Hű, de szokatlan, hogy ti mindannyian jól kijöttök egymással.” Ez az, amiért hálásnak kell lennünk, mert ez tényleg szokatlan. Mindannyiunknak nagyon különböző véleményünk van. Másképp látjuk a dolgokat. És akkor mi van? Lehet szeretni azokat az embereket, akik nem értenek egyet veled. Ez az egységről, a szeretetről, a megbecsülésről, a meghallgatásról és az egymásra való odafigyelésről szól.

Elle: A műsorban azt mondtad, hogy nem a vallással van problémád, hanem inkább a fundamentalizmussal. Céltudatosan beszélsz a közösségedről. Hogyan tudsz eligazodni ezekben a beszélgetésekben, különösen egy olyan időszakban, amikor oly sokan beszélnek az antiszemitizmusról?

J.H.: Nagyon remélem, hogy ez átjön – mert imádok zsidó nő lenni. A családomban mind büszke zsidók vagyunk. Vallásos gyerekeim vannak. Egyáltalán nincs ezzel semmi bajom. És egyébként mindannyian voltunk már áldozatai az antiszemitizmusnak. Az emberek, amikor megtudták, hogy zsidó vagyok, felálltak és arrébb ültek, hogy ne mellettem legyenek.

Az én problémám egy globális probléma, ami nem csak az én társadalmamra jellemző: a fundamentalizmus. Amikor azt mondják, hogy egy nőnek el kell takarnia magát, vagy kevesebbnek kell lennie, hogy egy férfinak nem kell uralkodnia magán, akkor tudom, hogy bajban lesznek velem. Amikor azt mondják nekem, hogy a nőknek az az egyetlen céljuk az életben, hogy anyák legyenek és gyerekeket szüljenek, akkor bajban lesznek velem.

Szeretek anya lenni. Szeretem a gyerekeimet. Az én problémám az, hogy egyetlen férfi, egyetlen ország, egyetlen filozófia és egyetlen vallás sem mondhatja meg a nőknek, hogy kinek kell lenniük és mit kell tenniük, különben bűnösök és rosszak. Ez nem Istenről szól. Ez biztosan nem a judaizmusról szól. Ez kizárólag és teljes mértékben a fundamentalizmusról szól.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Julia Haart (@juliahaart) által megosztott bejegyzés

Elle: A műsorban rendkívül nyíltan beszélsz a mentális egészségedről is. Hogyan tanítottak meg arra, hogy foglalkozz a mentális jólléteddel, és hogyan gondolkodsz most erről?

J.H.: Őszintén szólva, ha nem lettek volna a gyerekeim, azt hiszem, úgy hagytam volna el a közösségemet, hogy megölöm magam. A távozásom előtti évben szinte mindennap írtam a naplómba: Mi a legjobb módszer, amivel a legkevésbé árthatok a gyerekeimnek? Úgy döntöttem, hogy halálra éheztetem magam, mert akkor az emberek nem vennék észre, hogy öngyilkosságot követtem el, és azt gondolnák, csak étkezési zavarom volt, ami az én világomban nem olyan rossz stigma.

Megint csak arról van szó, hogy engedélyt kell adnod magadnak arra, hogy elismerd, valami annyira rossz az életedben, hogy az élet már nem tűnik élhetőnek. Nőként mindig azt mondják nekünk, hogy legyünk udvariasak, csendesek, engedelmesek, tisztelettudóak. Szinte hozzászoktunk ahhoz, hogy szerencsétlenek legyünk, és megbékéljünk vele, mert azt mondták, hogy legyünk engedelmesek. És sajnálom, de nincs tovább. Most rajtunk a sor. Nem akarok engedelmes lenni.

Forrás: Elle