Szabó Ildikó: „Gyanús az a művész, aki nem kételkedik magában”

Fantasztikus nők, lenyűgöző életutak – Incredible women sorozatunkban olyan inspiráló történeteket mutatunk be, melyekből mindenki erőt meríthet. Ezúttal Szabó Ildikó csellóművésszel beszélgettünk. 

35 000 óra – nagyjából ennyit gyakorolt és játszott hangszerén élete eddigi 28 éve alatt Ildikó, lehet számolgatni, mennyi jön ki egy átlagos szerdára. Négyesztendősen ölelte át először a csellót, ma viccesen a férjének nevezi: ő Mr. Szabó, akinek külön helyet foglal a repülőn. Az első osztály kényelmét is megérdemli az 1894-ben, Rómában készült Antonio Sgarbi, amelyet egy külföldi alapítvány kölcsönöz a magyar művész számára: „minden évben bizonyítanom kell a hangszer használatára való jogosultságom”.

Gyerekkorától sorra nyerte a versenyeket, 12 évesen már a MÜPA-ban adott szólóestet tipikus férfihangszerével. Egy felmérés szerint 20 százalék a női vezetők aránya a komolyzene világában, a csellistáknál ennyi sincs. „Nem vagyok hajlandó feladni a változásért végzett munkát” – mondja az Elle-nek. Beszélgetünk, többször előkerül az élsportos párhuzam: precíz edzésmunka, keményen tartott izmok, pszichológus segítsége és sérülések – utóbbi kettő tabu a muzsikusok között. Pályáját meghatározó kompromisszumok? Hmmm…, elgondolkodik. „Lehettek volna könnyebb útjaim is, de ma nem nézhetnék tükörbe. Csak belső nyugalommal tudok színpadra lépni.” Dilemmái? „Gyanús az a művész, aki nem kételkedik magában.” Számos kollégáját pályaelhagyásra kényszerítette a járvány, ő is nehezen szokta meg az üres koncertteremből streamelt előadások hangulatát. 

Zenészként örök célja a lúdbőrfaktor. A popkoncerten tombolók vak rajongók, a Zeneakadémia csendben figyelő („és mindenképpen világszínvonalú”) közönsége ellenben szerinte egy érzékeny szeizmográf. Szabó Ildikó nem egy Mick Jagger, persze még bármi lehet, de ő is érzi, mikor lúdbőröznek vele együtt a bársonyszékben ülők. „Technikája kiváló, mintha nem ismerne nehézséget. Vérbeli előadó, akinek van mondanivalója, és ezt szívesen megosztja a közönséggel” – méltatja Fischer Iván az érettségije óta külföldön élő művésztársát.

Jelenleg Heritage című lemezére a legbüszkébb Ildikó, hosszan sorolja a befektetett munkát, az album személyes hangvételét, de nem említi, hogy a Német Lemezkritikusok Nagydíjára jelölték. Inkább átöleli Antoniót, mint mondja, manapság már nem játszik rajta többet napi hat óránál.

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. május-júniusi lapszámában jelent meg.