Schell Judit: "Valaki a tenyerén hordoz"

Színészetről, táncról és az Álomutazóról beszélgettünk

Olyan közegből érkeztél a színház világába, ami meghatározó volt, hiszen a debreceni Ady Gimnázium sorra termelte a színészeket, elég ha mondjuk Hajdu Steve-et vagy Kálloy Molnár Pétert említjük.

És még hosszan sorolhatnák, szerintem több mint kétszázan vagyunk a szakmában. Ám annak ellenére, hogy erős volt a szakmai orientáció, az utolsó pillanatig nem voltam abban biztos, hogy színész akarok lenni. 18 éves koromig táncoltam, mindig is táncosnak készültem. Végül a gimnázium után felvettek a Színművészetire, de amikor végeztem és leszerződtettek a Radnótiba, az évad előtti nyáron még mindig hezitáltam és még akkor is úgy voltam, hogy ez a szerződés csak egy papír, amit el lehet tépni. 

Úgy tűnik, jó döntés volt, hogy nem tépted szét...

Igen, talán egy kicsit későn kapok észbe, hogy megtörténnek velem a dolgok, de hála Istennek, valaki a tenyerén hordoz és a legtöbb fordulat jó. 

A színészettel viszont háttérbe szorult a tánc.

Igen, de aztán létrejött a Gellérthegyi álmok, ami tulajdonképpen azért született meg, hogy magam számára is kiderüljön, hogy mennyire maradt meg a tánc az életemben... Úgy tűnik - sokat köszönve a koreográfusnak is, aki kihozta a maximumot belőlem -, hogy a tánc még mindig ott van bennem.

Mi az, ami a tánc mellett fontos neked, viszont kevesebb lehetőséged adatott rá?  

Egyértelműen az éneklés. Valamikor kezdő színész koromban játszottam énekes szerepet, tavaly azonban egy kemény, a hatékonyságra maximálisan törekvő tanárnő szerepét alakítottam egy rendkívül látványos musicalben, az Álomutazóban, ami hatalmas siker is lett, olyannyira, hogy közönségkívánatra idén karácsony környékén újra előadjuk.

Közben azonban egy új szerep is rád talált az életben, te lettél a Thália Színház művészeti vezetője.

Ez egy olyan szerep, amire nem nagyon készültem, nem nagyon voltak bennem vezetői ambíciók, de úgy tűnik, az élet mindig elém sodor új feladatokat, mint ahogy versenytáncosnak készültem és színész lett belőlem, így művészeti vezetőnek nem készültem, de most megadatott ez a lehetőség.

 Lassan itt az év vége, milyen feladatok várnak még?

Mint említettem, felújítjuk az Álomutazó című mesemusicalt, ami tavaly olyan siker lett, hogy 13 előadás alatt 50 000 nézőt vonzott. Egy hatalmas produkció, ami komoly fizikai felkészülést is igényel, hisz’ napi 3 előadást játszunk, és egy előadás kb. 2 óra, tánccal énekléssel, de azt mondom, hogy a nehézsége mellett is nagy öröm részt venni benne, mert szinte egy új színpadi műfajt hoztunk közösen létre, fantasztikus látványvilággal, klassz dalokkal, remek koreográfiával és hát nagyon kitűnő kollégákkal. Ez lesz még karácsony előtt és után, majd 29-én még egy darabban játszom a Tháliában és ezzel vége is lesz az évnek.