Quantcast

#Series

Miért nézünk újra és újra olyan sorozatokat, amiket már kívülről fújunk?

Miért nézünk újra és újra olyan sorozatokat, amiket már kívülről fújunk?
© NBCUniversal via Getty Images

Jóbarátok, Gilmore Girls, Gossip Girl... Egyes sorozatok olyanok, mint a plüssállatok. Újra és újra elővesszük őket, hiszen minden apró részletüket ismerjük, ez pedig nehezebb helyzetek esetén nagyban segíti a megnyugvást. De mi áll a jelenség hátterében?

A NOSZTALGIA IRÁNTI IGÉNY 

Fanny Parise antropológus szerint ennek a jelenségnek van egy első, nagyon egyszerű oka: a korlátlan kínálat illúziója ellenére a Netflixhez hasonló platformok felhasználói nem feltétlenül tudják, mit nézzenek, és tíz-tizenöt perc kutatás után a már ismert műsorokhoz fordulnak. De hozzáteszi, hogy az embereknek szükségük van nosztalgiára, vigaszra, olyan képekre, amelyek boldog pillanatokra emlékeztetnek. Gyakran ezek könnyed sorozatok, amelyek kielégítik a megnyugvás iránti vágyukat.

HA NINCS ÉRZELMI HULLÁMVASÚT, MINDEN A LEGNAGYOBB RENDBEN VAN

A távmunka terjedésével a sorozat háttérzajként is működhet, amit az antropológiában társjelenlétnek neveznek, olyan zajnak, ami nem zavar, hiszen már ismerjük.

Az ismerős tartalom lehetővé teszi, hogy csak az érzelmekre koncentráljunk, kihagyva az agyunktól megkövetelt kognitív munkát és erkölcsi reflexiót, amikor először fedez fel egy filmet, sorozatot vagy egy zeneművet. Nincs feszültség, nincs érzelmi hullámvasút, mindent kézben tartunk.

A KEDVES JÁTÉK

Az, hogy újra és újra végignézünk egy olyan sorozatot, amelyet kívülről ismerünk, része az egyszerű expozíciós hatásnak, egy már a 19. században vizsgált, majd 1960-1990 között Robert Zajonc pszichológus által kidolgozott koncepciónak, amelyet a következőképpen lehetne összefoglalni: az emberek pozitívabban reagálnak olyan dolgokra, amelyeket már ismernek.

Michael Stora pszichológus számára a már ismert sorozatok a plüss játékok funkcióit töltik be. Szerinte ez egy meglehetősen regresszív jelenség, nagyon megnyugtató, hiszen ilyen esetekben több évadon keresztül követjük a szereplőket, van egy érzelmi kötődés, egy ismerősség, ami hasonlít ahhoz, amiért nap mint nap visszatérünk a közösségi oldalakra, egy mátrixba, ahol ugyanazokat az érzelmeket találjuk. Akárcsak az a kapcsolat, amit egy gyerek (vagy akár egy felnőtt, de ez már egy másik téma) egy lerobbant plüss nyuszival kialakíthat.   

A TÁRSASÁGI ÉLET ESZKÖZEI

Ami az audiovizuális műveket illeti, a jelenséget gyermekeknél tanulmányozta tovább Michael Stora. Tanulmányok kimutatták, hogy az úgynevezett közös figyelem lehetővé teszi egy gyermek számára, hogy később hússzor megnézze ugyanazt a filmet egyedül. Az, hogy egy film vagy sorozat fontos kulturális tárggyá válik egy gyermek számára, az a tény kondicionálja, hogy már megnézte valamelyik szülőjével. 

Végezetül Fanny Parise hangsúlyozza, hogy az együttlétek pillanataiban egy sokak által ismert sorozat elindítása (vagy akár csak az arról való párbeszéd) lehetővé teszi, hogy könnyebben találjunk közös témát, könnyebben tudjunk kapcsolódni egymáshoz.

Forrás: Elle