Kultúrdémon kékben - villáminterjú Karafiáth Orsolyával

Életről, nőiségről, vágyakról

Ha valaki nem ismer, annak hogyan mutatkozol be?

Író, költő, újságíró, kultúrdémon. Ez utóbbi annyit takar, hogy a zene, a képzőművészet, az irodalom – egyszóval az összkultúra – nagyon fontos számomra, a démonságba pedig sok minden belegondolható.

Karafiáth Orsolya eddig nem élt, hogy most ennyire hangsúlyoznod kell: él?

A kötet, amit egyik legjobb barátnőm, Vízy Dorka emlékének ajánlottam, már régóta formálódott. Megfogadtam egyszer, hogy öt évenként jelentkezem új versekkel, ez egy kicsit most csúszott, de íme itt van. Sajnos, az elmúlt időszakban több szerettemtől is búcsúznom kellett: megérintett az elmúlás és az érzés, mennyire kevés időnk van a földön, és hogy ezt nem szabadna elfecsérelni. Dorka nagyon közel állt hozzám - talán innen az a kék-imádat most nálam, mert az ő kedvenc színe volt -, sok mindenben kikértem a tanácsát. Ez a kötet részben neki is köszönhető.

Mennyire fontos számodra az idő?

Nagyon. Ma már sokkal pontosabb vagyok, mint régen. Nem szeretek elkésni, mert tudom, hogy a másik idejével nem szabad játszani. A határidők pedig egyfajta keretet adnak a napjaimnak. Amin változtanom kell majd, az az, hogy egy napba több minden beleférjen – nem vagyok túl korán kelő típus. Épp ezért kevesebb időm is marad a tennivalókra, vagy arra, hogy a barátaimmal találkozzam.

Újságíró kollégáid megbízhatónak jellemeznek. Ez maximalizmus nálad, vagy inkább megfelelni vágyás?

Egyik sem. Kontrollmániás vagyok, szeretem, ha mindenről tudok, ha átlátom életem minden mozzanatát. Épp ezért egyedül intézem a saját ügyeimet, a saját menedzserem vagyok. Szerencsére jó a memóriám, és egyelőre kézben tartom a szálakat. Nemrég összeszámoltam, nyolc lapban jelennek meg írásaim.

Nagyon sokfélét csinálsz. Honnan van ennyi energiád?

Nem sportolok, ha erre gondolsz. Imádom a projekteket, amikkel foglalkozom, de ha elmélyült munkára van szükség, olyankor igyekszem egy kicsit elvonulni. Szeretek utazni, figyelem a körülöttem lévő embereket. Ha tehetem, a héten egy nap csak rólam szól, ilyenkor akár a többi nő, vásárolgatok: most is épp vettem magamnak ezt-azt, például kék hajcsatokat.

Az Él cím igazán sejtelmes, rád hasonlít.

Igen, úgy is értelmezhető, mint valaminek az éle. Ezért is látsz a borítón összetört cserépdarabokat, és egy alakot cserepekből. A kötetben minden benne van, amit én az életről, a nőiségről, a vágyakról, vagy az anya-gyermek kapcsolatról gondolok. Arról, hogy a létezés csodája, az élet bár néha fáj, mégis mennyire ragaszkodunk hozzá.

Melyik vers a kedvenced a kötetből?

- Talán az első,  A hegy. „ Siker vagy ösztön űzött el hozzám? /Mindegy. Itt végre vagy. Érzed magad./ Nem tudsz simulni-épp ez kell ide./ Nem kell, hogy visszatartsalak. Maradsz.”