Itt lennék most a legszívesebben – Rajna-vidék

A Rajna mellett még a bor is lassabban forr.

---

A csigával először Olaszországban találkoztam. Egészen pontosan Sienában tűnt fel, milyen sok ház falán vagy ablakában mosolyog ott egy vidám kis csiga, de fogalmam sem volt, ez mint jelent. Aztán egyszer csak feltűntek a lapokban a slow food kezdeményezésről szóló sajtóhírek, és akkor a homlokomra ütöttem: hát ennek a jelképeit láttam az olasz városban! Ennek már jó néhány éve, és azóta a mindannyiunkat lassabb tempóra ösztökélő mozgalom nemzetközi jelleget öltött. Legutóbb éppen egy Rajna-menti német városkában, Bacharachban jött szembe velem egy csinos kis cserépcsiga, bizonyítva, hogy a gyorsaság kultusza elleni lázadás elérte az északibb tájakat is.

Elsőként valóban az olaszok lázadtak fel. Mihelyt feltűnt Róma történelmi városrészében, a Piazza di Spagnán az első McDonald’s, Carlo Petrini úgy érezte, nincs vesztegetni való ideje. Ha most nem száll szembe a harciasan terjeszkedő gyorsétterem-lánccal, néhány éven belül csak szép emlékké válik majd a pizza margherita, a carpaccio és a spaghetti vesuvio, helyette Big Mac-en gömbölyödött, kólaszürcsölő gyerekek lepik majd el az olasz utcákat. Így azután a fast food, a gyorskaja térhódításának ellensúlyozásaként életre hívta a slow food, a lassú étkezés mozgalmát. „Az élet ritmusa egyre gyorsabb, de mi nem akarjuk elveszíteni azt a képességünket, hogy élvezzük az életet – jelentette ki Petrini. – Legyük egy kicsit nyugodtabbak!”

Az úttörő olaszokhoz azután csatlakoztak más nációk is, és ma már nemcsak slow food létezik, hanem slow fashion, slow travel, slow skiing, sőt, mint Németország talán legbékésebb tartományában, Rajnavidék-Pfalzban kiderült, slow wine, azaz lassú érleléssel készült bor is. A Mosel folyó melletti városka, Niederfell Lubentiushof nevű borászatának tulajdonosai, Andreas és Susanne Barth büszkén tartják magukat a „lassú rizling” szakértőinek. Boraik rendkívül lassan forrnak, és az eredmény jellegzetes karakterű, hosszú életű innivaló lesz, amelyet nagyra értékelnek az igazi ínyencek. De itt, a meredek, teraszos művelésű szőlők vidékén amúgy sem lehet rohanni, kapkodni, géppel művelni és szüretelni a szőlőt. A szőlészet-borászat a hagyományos módszereket használja, és a kis családi gazdaságok pincéiből kiváló minőségű borok kerülnek ki.

Érzésem szerint az emberek errefelé nemcsak bort termelni, hanem főzni és élni is nagyon tudnak. Ez a hangulat pedig ráragad a turistára, aki legalább addig andante tempót diktál, amíg hajózik a Rajnán, tekergeti a nyakát, meglátja-e a sziklán aranyhaját fésülő Loreleyt, vagy próbálja eldönteni, melyik a legszebb a már említett cserépcsiga otthona, Bacharach középkori házai közül. A városka leginkább egy Grimm-mesekönyv illusztrációjára emlékeztet, és a 19. századi városképhez szokott látogató csak kapkodja a fejét, amikor azt látja, hogy egész utcákat alkotnak a 14-15. században épült és ma is lakott favázas házacskák. Hogy itt milyen emberléptékű az élet, arra már az idegenforgalom kibontakozásának hajnalán rájöttek a szemfülesebbek. A 19. század elején Bacharach első turistavendégei közé tartozott például a költő Heine, akinek akkortájt még láthatólag jutott pénze ihletszerző utazásra. Itteni élményei alapján írta meg a hajósokat halálba csalogató aranyszőke Loreleyról szóló versét, amelynek hallatán az ember hajlamos elgondolkodni azon, vajon mire volt jó a tündérnek az, hogy a sziklája alatt tömegesen vesztek a vízbe a fiatalemberek? Némi tűnődés után arra jutottam, a szőke szépség egyszerűen élvezte női hatalmát, ámbátor az is lehet, hogy minden hátsó szándék nélkül üldögélt ott az alkonyatban a haját fésülgetve, és teljesen ártatlan volt a hajósok halálában, az egész történetet csak a hajótulajdonosok találták ki, hogy felvehessék a biztosítási pénzt.

A nyugis tempó jellemzi a tartomány – és lokálpatrióta lakói szerint egész Németország – legrégebbi városát, Triert is. A település 2009-ben ünnepelte alapításának 2025. évfordulóját, és büszke arra, hogy Augusta Treverorum néven előbb Gallia fővárosa volt, majd a nyugat-római birodalom császárainak adott otthont. Ennek a kornak az emlékét őrzi a feltűnően jó állapotban megmaradt ókori városkapu, a Porta Nigra, és Constantinus császár bazilikája, amely ma a város többi római kori műemlékével együtt a világörökség része. A város élete akkor veszít valamennyit békés jellegéből, amikor népes zarándokcsoportok érkeznek ide, egyfelől a katedrálisba, másfelől – amennyiben kínai turistákról van szó – a város híres fiának, Karl Marxnak a szülőházához. Ilyenkor jobb letelepedni valamelyik, a főútvonalaktól távolabb eső vendéglő teraszán, és ott lazítani egy kis spárga és egy pohár rajnai rizling társaságában.

További információk a környékről:

http://www.germany.travel/hu/varosok-es-kultura/varosok/trier.html

http://www.germany.travel/hu/utinform/szoevetsegi-allamok/bundeslaender_1/rheinland-pfalz/rheinland-pfalz.html

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!